Helyi közélet

2013.06.19. 19:05

Tovább viszik Emődy munkáját

Debrecen - A huszárok tovább gondozzák az óbester emlékét.

Debrecen - A huszárok tovább gondozzák az óbester emlékét.A debreceni Pro Patria Alapítvány vezetője, Emődy Dániel kezdeményezésére számos olyan településen avattak emléktáblát, ahol Simonyi József (1771-1832), közismerten Simonyi óbester – akit kortársai a legvitézebb huszárnak neveztek – katonákat toborzott.

Ez év elején Emődy Dániel elhunyt, ám az óbester emlékének ápolására már csak a Széchenyi István nevét viselő bihardiószegi huszárcsapatnak köszönhetően sem ha el. Benedek Tamás huszárvezető elmondta: szeretnék folytatni Emődy munkáját, ezért a közelmúltban Németországban emléktáblát avattak Simonyi óbesternek.

Az óbester fővárosi síremlékén az olvasható, hogy a wagrami, az asperni, és a lipcsei csaták hőse volt a napóleoni háborúk idején. De kiderítették, hogy az ulmi harcokban is részt vett, amikor a francia sereg körülzárta a német várost, foglyul ejtve az osztrák haderőt. Simonyi saját embereivel sikeresen kimenekített a csapdából egy tüzérségi és két gyalogezredet. Ennek a hőstettnek állítottak emléket most a bihardiószegiek az Ulmhoz közeli Kurnachban.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában