T. Gábor és védője azt hangoztatja, hogy a vádlott csupán rosszul elsült viccként tekert kábelborítást kislánya nyaka köré, rögzítette a másik végét egy keresztbe futó rúdhoz, és követelte a gyerektől, hogy ugorjon. A féltékeny férfi így, a kislányt felhasználva akarta színvallásra kényszeríteni a feleségét. A 2010 áprilisában történtek miatt T. Gábort emberölés kísérlete, kiskorú veszélyeztetése és testi sértés miatt 9 év fegyházzal sújtotta az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék. Szerdán a másodfokú bíróság szerepében a Debreceni Ítélőtábla dr. Háger Tamás vezette büntetőtanácsa igazságügyi orvosszakértő meghallgatásával tárgyalta az ügyet, amelyben júniusban várható határozathirdetés.
Az 52 éves T. Gábor kőműves szakmunkás, lopás, testi sértés, garázdaság és kiskorú veszélyeztetése miatt már volt büntetve, jelenleg is szabadságvesztését tölti. Az elsőfokú bíróság tényállása szerint az ittas férfi bő két évvel ezelőtt azért támadt rá a feleségére tiszacsegei házukban, mert úgy gondolta, hogy az asszony megcsalta. Az öt gyermeküket nevelő nőt egy szerszámnyéllel többször megütötte, majd azzal fenyegetőzött, hogy ha nem vallja be az általa vélt félrelépést, úgy megöli 7 éves lányukat. A gyereket fel is állította egy lócára a konyhában, majd következett a már említett jelenet. A gyerek – aki egyébként előtte félelmében igennel felelt apja azon kérdésére, hogy az anyja hűtlen volt-e – nem mert leugrani. Az asszony ekkor odarohant hozzá és fogta, nehogy baja essen. Ekkor két ismerős bukkant fel a háznál, akiket T. Gábor szintén megfenyegetett. Ők végül lefoglalták a vádlottat, amit kihasználva az asszony hívta a családsegítőt. Nemsokára rendőrök érkeztek, akik testi kényszert és gázsprayt alkalmazva megfékezték a férfit.
HBN-RaL | Fotó: RaL