Debreceni Hajdú Táncegyüttes – Kiválók közül a legkiválóbbak a „hajdúk”

Debreceni Hajdú Táncegyüttes
Debreceni Hajdú Táncegyüttes
Debrecen, Salgótarján – A Debreceni Hajdú Táncegyüttes ismét megvédte a legmagasabb, Kiválóan Minősült Együttes címet, mostani minősítő műsorukkal az eddigi legnagyobb sikerüket aratva.

A Martin György Néptáncszövetség október 16–17-én rendezte meg a felnőtt együttesek minősítő versenyét. A salgótarjáni helyszínen két nap alatt 18 együttes mutatkozott be az ország minden részéről, még a határainkon túlról is – tájékoztatta a Naplót csütörtökön Tiszai Zsuzsa együttesvezető.

Komoly szakmai megmérettetés

E komoly szakmai megmérettetésen szigorú szempontrendszer alapján – műsorszerkesztés, dramaturgia, folklorisztikai hitelesség, koreográfiai megformálás, ének-zenei előadás, színpadi megjelenés, előadói színvonal – egy öttagú, a legnevesebb szakemberekből álló zsűri véleményezi, minősíti az együttesek szakmai munkáját.
A Debreceni Hajdú Táncegyüttes azon kevés együttesek közé tartozik, ahol e rangos versenyen eddig minden generáció minden alkalommal a legmagasabb Arany I., illetve a Kiválóan Minősült Együttes címet érdemelte ki – olvasható a közleményben.

 

Ponyva – „avagy a legenda tovább él”

A jelenlegi generáció mintegy 40 fővel mutatta be a Ponyva – „avagy a legenda tovább él” című színházi műsorát, mellyel – méltón elődeihez – ismét megvédte a „Kiválóan Minősült Együttes” címet. A maximálisan elérhető 150 pontból a részt vevő társulatok közül a legmagasabb, 146,5 pontot érdemelte ki.
A felnőttek sikere után a fiatalabbak készülnek a következő megmérettetésre, az országos ifjúsági szólótáncversenyre, ahová az elődöntőről négy produkciójuk jutott tovább – tudtuk meg Tiszai Zsuzsától.

INFO

Ponyva – „avagy a legenda tovább él”
A Debreceni Hajdú Táncegyüttes műsora

Forgatókönyvét írta: Boka Gábor
Rendezte: Boka Gábor, Lovas Bálint
Koreográfia: Tiszai Zsuzsa–Lovas Bálint
Zenei összeállítás: Kálmán Péter, Rőmer Ottó
Zenei kíséret: Szeredás Népzenei Együttes
A műsorban részletek láthatók Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél című filmjéből.

Az együttes vezetői: Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint, asszisztens: Ferenczy Csaba