Debreceni gimnazisták nyerték a PénzSztár versenyt

Budapest – Az Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny héten lebonyolított döntőjében a 2016. évi PénzSztár címet és a vele járó fődíjakat a Debreceni Fazekas Mihály négyfős csapata szerezte meg, míg a második helyen egy határon túlról, Szatmárnémetiből érkezett gárda végzett – közölte a versenyt szervező PénzSztár Versenyközpont az MTI-vel.

A Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt szakmai partnerségével megrendezett hatfordulós PénzSztár versenyre az idén is közel 1000 csapat nevezett be hazai és határon túli magyar középiskolákból. Közülük a legjobb négy kvartett vett részt a 2016. december 8-i országos döntőben.

A Budapesti Gazdasági Egyetemen lezajlott döntő győztese a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Mon(k)ey Managers nevű csapata lett, mely tagjai ezzel elnyerték a verseny fődíjait, a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott egy-egy okostelefont.

A második helyen egy határon túli team, a Szatmárnémetiben lévő Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból érkezett Stockholders végzett. A harmadik a budapesti META Don Bosco Szakgimnázium csapata (Nationale Jugendliche Gesellschaftlichenarbeitsgruppe együttese) lett, míg a negyedik helyet a Szombathelyi SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium diákjai által alkotott Hiteljárókeret foglalta el. A döntő valamennyi résztvevője értékes nyereményekben és szakmai díjakban részesült a verseny támogatóinak felajánlásából.

A döntő ötfős zsűrijének elnöki tisztét ellátó Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kijelentette: “A pénzügyi kultúra fejlesztése mindnyájunk közös érdeke, hiszen a pénzügyi folyamatok jobb értése egyaránt érdeke az egyénnek, az üzleti szereplőknek, az országnak, mert növeli a biztonságot, jobb egyéni, gazdasági és társadalmi döntésekhez vezet, mondhatjuk, hogy versenyképességi tényező.”

Zolnai György, a verseny főtámogatójának, a Budapest Banknak az elnök-vezérigazgatója közölte: “elsősorban azért álltunk a PénzSztár kezdeményezés mögé, mert mindig is szívügyünk volt a pénzügyi kultúra fejlesztése, különösen fiatalkorban – és ez a vetélkedő kiváló eszköz erre, csak remélni tudom, hogy ezek a tehetséges fiatalok tanulmányaik végeztével pénzügyi pályára lépnek majd, és a szakma jó hírét viszik tovább”.

– MTI –








hirdetés