Debreceni Futballegyetem: a fociról elméletben, profiktól

Akt.:
Debrecen – „Az edzők edzője”, Filippo Inzaghi trénere és az olasz utánpótlás-igazgató is előadást tart a Debreceni Egyetem szeptemberben induló edzőképzésén.

Horst Wein 25 éves pályafutása során a világ 54 országában több mint 11 ezer edzőt tanított és mentorált a spanyol FC Barcelónától a kolumbiai Sante Féig. „Az edzők edzőjének” is nevezett szakember lesz a szeptember végén induló „Debreceni Futballegyetem” programsorozat első előadója.

A Debreceni Egyetem a „3. misszió – Sport és tudomány a társadalomért Kelet-Magyarországon” című pályázat keretében szeptembertől novemberig a labdarúgás oktatási és kutatási hátterére fókuszáló Nemzetközi Labdarúgó Konferenciát tart. A programsorozat célja: a hazai utánpótlás-labdarúgás bekapcsolása a nemzetközi vérkeringésbe, együttműködés a külföldi felsőoktatási intézmények sportirányú projektjeivel, valamint a nemzetközi tapasztalatok bevonása a hazai szakmai gondolkodásba.

A konferencia részeként nemzetközileg elismert szakemberek tartanak edzőképzést Debrecenben, melynek célja, hogy az utánpótlásképzésben dolgozók hozzájussanak modern, nemzetközi szintű ismeretekhez. A program során a hazai tudástranszfer és a nemzetköziesítés jegyében az elismert előadók hetente 2-3 egésznapos tréning keretében kiscsoportos foglalkozáson adják át tudásukat az egyetemi szakembereknek, a debreceni és kelet-magyarországi labdarúgó edzőknek, testnevelő tanároknak, sporttudományos képzésben résztvevő egyetemi hallgatóknak.

A programsorozat novemberi előadása és gyakorlati bemutatója az MLSZ UEFA edzőképzési rendszer kreditszerző programja is. A Debreceni Egyetem képzésének előadói közt elsősorban külföldi előadók szerepelnek, de felkérték az MLSZ Edzőképzés vezetőjét, Szalai Lászlót is.

A projekt részeként egyesületi és egyetemi labdarúgás terén tudományos tevékenységét végző olasz, holland, spanyol, német és angol szakembereket hívtak meg, akiktől a nemzetközi gyakorlatokat adaptálhatják a magyar szakemberek. E programban a Római Torvergata Egyetem, a belga Anderlecht Egyetem és a német Nürnbergi Egyetem professzorai, labdarúgó szakemberei is részt vesznek.

A „Debreceni Futballegyetem” programja:

  • 2015. szeptember 21-24. – Horst Wein („Az edzők edzője”)
  • 2015. október 5-8. – Rainer Setik (Austria Wien)
  • 2015. október 12-15. – Fulvio Fiorin (AC Milan; F. Inzaghi pályaedzője)
  • 2015. október 19-22. – Luis Castro (Portugál)
  • 2015. október 25-29. – Mauro Giussani (Svájc)
  • 2015. november 2-3. – Stefano Dottavio (FIGC – Olasz Labdarúgó Szövetség, Római Torvergata Egyetem)
  • 2015. november 2-3. – Maurizio Viscidi (Olasz Utánpótlás igazgató)
  • 2015. november 2-3. – Sergio Soldano (Máltai Labdarugó Szövetség technikai igazgató)
  • 2015. november 9-13. – Gianni Pettrocchi (Roma)
  • 2015. november 16-19. – Michel Bruyninckx

Az első előadás 2015. szeptember 21-én 9 órakor kezdődik a Nagyerdei Stadionban, az első heti program ide kattintva érhető el. Az előadásokon való részvétel ingyenes, de a létszám miatt regisztrációhoz kötött. A regisztráció a sportestudomany.unideb.hu weboldalon érhető el.

– unideb.hu –



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés