Debreceni foci alulnézetből

Akt.:
Debreceni foci alulnézetből
© Fotó: Égerházi Péter
Debrecen – Rendhagyó tudósítás egy mérkőzésről, amely néhány hónapja még tényleg rangadó lett volna.

Hirtelen „dézsavű” érzés fogott el, miközben közeledtem az egyetemi sporttelep felé. A vasárnap két órai meccskezdés volt az oka, hiszen utoljára talán a nyolcvanas években fordult elő velem ilyen, amikor a Loki Vágóhíd utcai találkozóira igyekeztem. Akkor még szinte mindenhol a vasárnapi ebéd után jöhetett desszertnek a foci, más esetben előtte. Ettől lehetett igazi családi program, mármint az asszony igyekezett úgy elkészíteni az ebédet, hogy a férje időben kiérjen a meccsre, vagy onnan megérkezve rögtön asztalhoz ülhessen. A fiú­gyermekek persze gyakran az apjukkal tartottak, ettől azonban egy labdarúgó-mérkőzés azért nem számított családi eseménynek, még ha manapság az MLSZ erre hivatkozva szeretne is nézőket toborozni a stadionokba. Olyanra azért emlékszem, hogy egy középkorú házaspár a Vágóhíd utcai pálya lelátóján vette elő az otthonról vitt piros lábaskáját, majd jóízűen falatozni kezdett a találkozó előtt egy órával. Próbálna ma ilyet tenni!

Nyugodtan a lelátóra

De térjünk vissza a jelenbe, a megyei II. osztályba, ahol az északi csoportban a DASE a Le Petit DSC–t fogadta a DEAC-pályán. A Dóczy utcára érve véget is vethettem a nosztalgiázásnak, mert ott már semmi nem emlékeztetett a régi meccsnapok hangulatára, de még a mai NB-s mérkőzésekére sem. A sporttelep nyitott kapuján befele igyekvőkről csak néhány méter után derült ki, hogy a foci miatt vagy teniszezni érkeztek, esetleg csak a Teniszkében akarnak legurítani inni valamit. Sehol egy biztonsági ember, nem volt csomag- és ruházat átvizsgálás, így aztán – mint később tapasztalhattam – a lelátón előkerültek, ha nem is a piros lábaskák, csak a másfél literes üdítős üvegek és a szendvicsek, s persze a szotyi itt sem hiányozhatott.

A találkozót a füves pálya mögötti műfüvesen rendezték, mivel a lelátó mindkét pályát kiszolgálja, volt, aki inkább a napfürdőzést választva a néptelen füves felé fordult. Az is lehet zavarta, hogy csak a drótkerítésen át láthatta volna a mérkőzést.

Csoportnyi különbség

A meccs késéssel kezdődött, ami azonban senkit nem zavart, de később többeket a játék sem, inkább egymással beszélgettek. A felsorakozás, a nézők üdvözlése és a térfélválasztás pont olyan volt, mint a „nagyoknál”. Ám, ami utána következett, az már nem teljesen. Az invitálás debreceni rangadóra szólt, de látva a mérkőző felek helyzetét a tabellán, voltak kétségeim. A 11 mérkőzésen 26 pontot gyűjtő listavezető fogadta a tök utolsó, mindössze egy pontot szerző sereghajtót. A néhány tucatnyi néző közüli egyetlen ismerőst kiszúrva aztán megtudtam, az előző bajnokságban ez az összecsapás tényleg rangadónak számított volna, csakhogy a DSC legjobbjai kispályán is babérokra törtek, így a klubvezetés döntése értelmében a második helyen végzett gárdából nyolcnak távoznia kellett. Mivel többen közülük kijöttek megnézni a régi társakat, tőlük arról is értesültem, hogy a városi kispályás bajnokság 3. osztályában pontvesztés nélkül lettek bajnokok, amit éppen előző éjszaka ünnepeltek meg.

Nyomokban rangadó

A mérkőzés első fél órájában tényleg nem sok különbség mutatkozott a két csapat között. A DASE egy lesgóllal indított, majd a félidő közepén szerzett egy érvényeset is. Ám a mindkét oldali gyermeteg hibák miatt csak a szünet előtt született újabb DASE-gól, a DSC-nek pedig szépítésre sem futotta erejéből. A második félidő újabb lesgóllal, majd egy 11-essel folytatódott, de a büntetőt Nagy Balázs kivédte. A debreceni ultrák egyik vezetője mellett a DSC-ben mások is játszanak a Szívtiprók közül, sőt a klubelnök is SZUD-tag. Jól jött volna társaik biztatása, de ők legutóbb talán az UTA Arad elleni botrányos mérkőzésen tették itt tiszteletüket. Ennek ellenére egy újabb DASE találatot követően a DSC-nek sikerült szorossá tenni a mérkőzést két gyors góllal, az 57. percben 3-2-re alakult az eredmény. Ekkor éreztem először, hogy érdemes volt kimenni, kezdett rangadó hangulatú lenni a meccs. A folytatás azonban elmaradt, a vége 6-2 lett, ami nem teljesen felel meg a játék képének, de kétségkívül a jobb csapat győzött.

– Égerházi Péter –


Inkább az amatőrök?

Öt perccel a vége előtt mintegy hetvenen lehettünk a lelátón, de ez a szám akár öt percenként változhatott. Egy ötödosztályú debreceni rangadóhoz sok vagy kevés, ma már nehéz eldönteni, régen biztos az utóbbi lett volna. Kifelé baktatva a teniszpálya mellett eszembe jutott, mostanában az elüzletiesedett focitól elfordulva többen az amatörizmust szorgalmazzák. Ez a találkozó most ízelítőt adott belőle. Kérdés, kinek hol van ehhez a játékhoz az ingerküszöbe? Legalább egyszer érdemes meggyőződni róla.








hirdetés