- Jövő péntekre napolta el a tárgyalást a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla a 18. életévét meg nem haladott személy sérelmére elkövetett kerítés bűntettével vádolt K. Cs. és társai ügyében hétfő délelőtt. K. Cs. védője és a férfi maga is kezdeményezte évek óta tartó előzetes letartóztatásából történő szabadlábra helyezését, de a bíróság elutasította.
A 37 éves debreceni férfit tíz rendbeli társtettesként, folytatólagosan elkövetett kerítés és kitartottság bűntette miatt elsőfokon 6 év börtönnel sújtotta a Debreceni Törvényszék tavaly júniusban. A 32 éves – szintén debreceni – T. L.-t nyolc rendbeli kerítés vádjával 3 év 6 hónap börtönnel sújtották, míg a 37 éves, sámsonkerti F. T. 3 év börtönt kapott tíz rendbeli kerítés miatt.
A Debreceni Törvényszék egy fiatal debreceni nőt, O. M.-et és egy 40 éves derecskei férfit, V. F.-et hasonló okból ítélt el, bár az ő szerepük lényegesen csekélyebb a büntetőügyben.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint K. Cs. és T. L. 2001. óta ismerték egymást, s 2007 elejétől kezdtek lányok futtatásával foglalkozni. A nőket ők szállították a megrendelő lakására vagy két debreceni panzióba. A prostituáltak alkalmanként 12-15 ezer forintot kértek, az összegből 5-8 ezer forintot tarthattak meg, a többin a vádlottak osztoztak, akik a célra honlapot is létrehoztak www.hajduescort.fw.hu címen.
F. T. taxisként többször fuvarozta a két férfit. Egy alkalommal valamelyikük említést tett arról, hogy 2 ezer forint fejében a lányokat is hozhatná-vihetné, amire a taxis igent mondott. Így gyakran ő volt az, aki az ügyféltől elvette a pénzt, kivette belőle a saját és a lány részét, a többit pedig továbbította a vádlottaknak.
A bűncselekmények idején még fiatalkorú O. M. úgy keveredett az ügybe, hogy egy házban lakott K. Cs.-vel, s amikor a férfi megkérdezte tőle, hogy nem volna-e kedve neki dolgozni, a lány igent mondott. Igaz, hogy csak néhány ügyféllel ment el, de az iskolájában két lányt is beszervezett, akik később szintén vállaltak prostitúciót.
K. Cs.-ék Svájba és Hollandiába szintén közvetítettek lányokat.