Debrecenből indult útjára a TiJöttök program

Akt.:
Debrecen, 2013. szeptember 13., péntek (MTI) – A TiJöttök műszaki és természettudományos életpályát népszerűsítő, 12 állomásos programsorozatot a Debreceni Egyetemen (DE) indította útjára pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Cséfalvay Zoltán megnyitójában utalt a közelmúltban elfogadott, 2020-ig szóló innovációs stratégiára, amely szerint az évtized végére a jelenlegi 37 ezerről 56 ezerre kell növelni a hazai kutatók számát.

Ez nem megy a fiatalok nélkül – jelezte középiskolás hallgatóságának az életpályát népszerűsítő program első állomásán Cséfalvay Zoltán.

Elmondta azt is, hogy a 37 ezerből valamivel több mint 20 ezer kutató a műszaki és természettudományos területen dolgozik.

Fontos célnak nevezte Cséfalvay Zoltán, hogy az évtized végére a GDP 1,8 százalékát fordítsa az ország kutatás-fejlesztése. Ez az arány 2010-ben 1,16 százalék, 2012-ben 1,29 százalék volt, s ha ebben az ütemben növekszik, teljesíthető az 1,8 százalékos célkitűzés – tette hozzá.

Tájékoztatójában elmondta azt is, hogy januártól adókedvezménnyel is segítik a vállalatokat: a kutató munkahelyen foglalkoztatottak után elengedik a szociális hozzájárulási adót.

A 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban 15 milliárd forintos keretet biztosítanak az egyetemen megszerzett tudást közvetlenül hasznosító vállalkozások támogatására – közölte Cséfalvay Zoltán.

Ehhez kapcsolódóan a fórumnak otthont adó egyetem rektora, Szilvássy Zoltán elmondta, a DE az elmúlt években szoros kapcsolatot alakított ki iparvállalatokkal. Kétszáz vállalat a szerződéses partnerük, s az egyetemi tudásbázisra épülve innovatív iparági klasztereket hoztak létre.

“A bizalomra épülő életút fejlesztésben a Debreceni Egyetem kiváló partner” – utalt a rektor arra, hogy az ott végző fiatalok a gyakorlatban azonnal hasznosítható, piacképes tudást szerezhetnek.

Ducsai-Oláh Zsanett, a TiJöttök program szakmai vezetője elmondta, a program februárig a hazai egyetemek, főiskolák tudományos életének bemutatásával kívánja vonzóvá tenni a műszaki és természettudományos életpályákat a fiataloknak.

A roadshow helyszínein a felsőoktatási intézmények kutatási tevékenységének ismertetésén túl bemutatkozik egy tudományos és egy vállalati kutató, valamint egy innovatív vállalkozó is, aki az adott intézményből indult el a választott életpályájára – mondta el Ducsai-Oláh Zsanett.

– MTI –

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés