Debrecenből az EHF Kupába

A képen jobbra: Gerdán Tibor
A képen jobbra: Gerdán Tibor - © Fotó: veol.hu/Penovác Károly
Debrecen – Gerdán Tibor és csapata, a Balatonfüred szeretné elhódítani a bronzérmet.

Debrecenben, a Főnix Csarnokban rendezik meg a hétvégén a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, melyben a MOL-Pick Szeged, a Mezőkövesdi KC, a Balatonfüredi KSE és az MVM Veszprém gárdája érdekelt. Noha a Balmazújváros a 3. fordulóban búcsúzott az MK-tól, így is lesz hajdú-bihari érdekeltség a Final Fourban, a Balatonfüredet erősíti ugyanis Gerdán Tibor, aki korábban a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola, majd a DKSE színeiben kézizett.

– Mindig szívesen látogatok Debrecenbe, sok rokonom, barátom, ismerősöm lakik a környéken. Ad egyfajta plusz motivációt, hogy most a cívisvárosban rendezik a négyes döntőt, nagyon várom már. Bár mi régebben a Hódosban játszottuk a meccseinket, a Főnix sem ismeretlen számomra, nem is olyan régen, 2015 november elején ott tartották például a Provident Kupát, melyen a magyar B-válogatott színeiben léptem pályára – fogalmazott a fürediek védekezőspecialistája, aki miután leérettségizett a Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolában, 2011-ben igazolt a Balatonfüredbe. Akkor több kérője is akadt, ő mégis a fürediek mellett döntött. Érdeklődtünk nála, hogy látja, helyesen cselekedett-e. – Úgy érzem, bejöttek a számításaim, egy remek csapatban játszhatok, szeretem a közeget, melybe bekerültem – mondta a 24 éves balátlövő.

A cél az EHF Kupa

A sorsolás alapján a Szeged a Mezőkövesddel, míg a Balatonfüred a Veszprémmel vív elődöntőt. – Nyilván mi is jobban örültünk volna a Mezőkövesdnek, de mivel erre nincs befolyásunk, azt kell elfogadnunk, amit kaptunk. Nem mondok azzal újat, hogy a Veszprém nagyon jó csapat, a realitás az lehet, hogy megpróbálunk ellenük egy jó meccset játszani, de a célunk a harmadik hely megszerzése, amivel indulhatnánk az EHF Kupában – vetítette előre reményeit Gerdán, majd hozzátette, vannak sérültjeik, de így egységesek.

A hétvége a nemzetközi kupaszereplésről is dönt: a kiírás értelmében a kupagyőztes az EHF Kupában képviselheti Magyarországot. Amennyiben pedig a kupagyőztes, vagy az ezüstérmes a bajnoki helyezése jogán a BL indulója, úgy a bronzmeccs dönt a részvételről.

Tavaly a veszprémiek 26–22-re legyőzték a Szegedet a fináléban, az esélyek alapján pedig újra ez a két egylet találkozhat a végső körben. A mérkőzéseket az M4 Sport élőben közvetíti majd.

HBN


A program
Debrecen, Főnix csarnok

Április 16., szombat, elődöntők:
12 óra: MOL-Pick Szeged–Mezőkövesdi KC
14 óra: Balatonfüredi KSE–MVM Veszprém

Április 17., vasárnap
13.45: bronzmeccs
16 óra: döntő




Sporthírek






hirdetés