Debrecenből a Showder Klub színpadáig

Akt.:
A fiatal stand-upos Bödőcs Tibort tartja a hazai csúcsnak
A fiatal stand-upos Bödőcs Tibort tartja a hazai csúcsnak - © Fotó: Matey István
Debrecen – A fiatal stand upos Kiss Ádámtól a lazaságot, Kőhalmi Zoltántól az írások szerkesztését próbálja eltanulni. Interjú Elek Péter humoristával.

Elek Péter első szereplése során majdhogynem leájult a színpadról, ma pedig már a Showder Klub pódiumáról szórakoztatja a közönséget. A debreceni férfi szívesen fűzi humorfonálra a kínos jelenségeket, elemzi önmagát, és non stop a viccet keresi. Az ifjú „humorinassal” beszélgettünk.

Honnan jött az ötlet, hogy kipróbáld magad stand-uposként?

Elek Péter: Már gyerekkoromban imádtam a humort, persze akkor még nem tudtam, hogy a stand up létezik. Lenyűgözött kiskoromban a Gálvölgyi-show és a Besenyő család szilvesztere ’95. Akkor ismerkedtem magával a humor jelenségével. Azon gondolkodtam, hogy lehet az, hogy míg ezen nevetünk, addig például a Szomszédokon nem? Nagyon jó érzés volt ilyen szórakoztató műsorokat nézni, és azóta folyamatosan épült bennem ez az érdeklődés. Titokban mindig a viccet kerestem, bárhol is jártam, bármit csináltam: a suliban, az utcán, és egyáltalán, saját magamban.

Aztán néhány éve Budapestre mentél szerencsét próbálni. Mit nyújt a főváros, amit Debrecen nem tud megadni?

Elek Péter: Debrecen gyakorlatilag semmilyen lehetőséget sem nyújt, ha a stand up-ról van szó. Haknik esetleg szervezhetők éttermekbe, de ez kezdésnek nagyon nehéz feladat. Budapesten ezzel szemben ott van a Félőrültek Fesztiválja, amit a Dumaszínházban rendeznek. Ez a rendezvény nagyon jó alkalom a szárnybontogatásra. Az Open Mic Eventre bárki mehet, és öt percet kap a színpadon, hogy szerepelhessen. 2011-ben én is elmerészkedtem, majdnem leájultam a színpadról, annyira izgultam. Csenki Attila jó érzékkel nyúlt a hónom alá, és lesegített…

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Azóta viszont eltelt jó pár év, mégis most tűntél fel újra a közönség számára. Mi történt?

Elek Péter: Hat évig pihentem ugyebár az ominózus eset óta. Annyit tudtam, hogy nem akarom újra átélni azt a kudarcot. Treníroztam magam otthon a szobában, amennyire lehetett. Nagy mennyiségű magyar stand up-ot fogyasztottam, megnéztem ugyanazt az adást akár százszor is. Mindig más szemmel próbáltam figyelni, mitől is működik, hogy tudjam, mitől lehetek én is jó. Aztán vaktában ugrottam neki megint. A Comedy Central és a Dumaszínház közös szervezésében van egy tehetségkutató és -gondozó program, a Magyarország, szereplek! A tévében felfigyeltem a felhívásra, és elindultam. Szerencsére több rostán is átjutottam, így bekerültem a műsorba. Többünkkel foglalkoztak még, és úgymond beágyaztak minket a Dumaszínházba, kis humor­inasoknak. Elméleti és gyakorlati képzéseket kaptunk, és a fellépők közötti szüneteket töltöttük ki a színpadon. Ez nagyon jó lehetőséget adott a gyakorlásra.

Nagyon nehéz bekerülni a „masszív” stand-uposok közé. Mi az, ami motivál?

Elek Péter: Ha folyamatosan rossz élmények érnének, szerintem úgy nem lehetne csinálni. Nagyon szeretek a humorral foglalkozni, és úgy érzem, alázattal is állok hozzá. Bízom benne, ha reménytelen eset volnék, már szóltak volna. Mindig visszanézem magam, hogy a következő alkalomra kijavítsam a hibáimat. Az a célom, hogy szórakoztató legyek, ám ha mégse jönne össze, akkor ez így alakult…

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Hogyan készülsz egy-egy fellépésedre?

Elek Péter: Van bennem egy kis „éber manó”, aki gondolatban, vagy ténylegesen 0-24-ben órában jegyzetel. Mindig azon jár az agyam, hogy mit, hogyan lehetne előadni viccesen? Otthon rendszerezem a gondolataimat, és igyekszem azokból a legtöbbet kihozni, ezeket írom össze. Nagyon szeretek társadalmi megalkuvásokon alapuló, kínos dolgokról beszélni. Például egymás kényszeres előreengedése az ajtónál, az ajtó tartása, vagy a liftben köszönés. Ezek az apró kellemetlenségek, amik egyébként mindenkivel megtörténnek. Ezenkívül nagyon szeretek történelmi személyeket megformálni, a negatív figurákon ­viccelődni. Vannak persze tabuk is. Fontos, hogy egy kicsit mindig viccesebb legyen a sztori, mint amilyen durva. Persze vannak olyan dolgok, amivel egyáltalán nem lehet viccelődni. A veronai buszbalesetre például egészen biztosan nincs olyan poén, amin lehetne nevetni.

Kiket tekintesz példaképednek a stand up világából?

Elek Péter: Bödőcs Tiborra azt mondják, hogy ő a kis Hofi. Szerintem ő itthon a stand-up csúcsa. De a Dumaszínházasok közül mindenkitől tanulok valamit. Kiss Ádámtól a természetes lazaságot, Kőhalmi Zoltántól az írás megszerkesztését. A Litkai Gergely által tartott kurzusokon a színpadi megjelenést, az orgánumot, a testbeszédet is tanuljuk, vagy, hogy milyen nézőpontból, milyen terjedelemben mondjunk el egy történetet. Végtelen összetevője van annak, hogy valaki igazán szórakoztató műsort adjon elő, az alapvető humorérzék mellett.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Szerepelsz a Vétkezők Viadalában is.

Elek Péter: Igen, ez egy közös est a Dumaszínházban; november közepétől kezdődik. Litkai Gergellyel, Ráskó Eszterrel és Szabó Balázs Mátéval vagyunk benne. Nekem egy körülbelül negyvenperces műsortáram van, a Vétkezők Viadalában húsz percet töltök majd a színpadon. Kezdetben azt hittem, nehéz lesz fejben tartani a sztorikat, de valójában jön magától minden történet. Ha mégse jutna eszembe valami, akkor pedig az improvizációra hagyatkozom. Ezen kívül pedig a Showder Klubban is találkozhatnak velem a nézők, november 20-án.

– Vass Kata –

 








hirdetés