Magyarország

2008.03.11. 06:16

"Magyarozás" is szerepelt a lány bűnlistáján

<p>Miskolc - Másodfokon "megfelezték" a lopás, rablás, erőszak és nemzeti csoport elleni erőszak miatt öt évre ítélt kurittyáni lány büntetését. A bíróságon büszkén emlegette cselekményeit és nem bánta meg bűnei sorát...</p>

A lopás, rongálások, könnyű testi sértések, garázdaságok, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és nemzeti csoport tagja elleni erőszak elkövetésekor még csak tizennégy-tizenöt éves kurittyáni lány a jogászok megfogalmazása szerint két év alatt szinte "végigcsinálta" a büntető törvénykönyvben szereplő cselekmények felét, amiért a Miskolci Városi Bíróságon példás ítéletet kapott. Öt év fiatalkorúak börtönével sújtották.

A kamasz lány tetteiről több tucat oldalnyi iratanyag keletkezett - mondta dr. Martossy György, a B.-A.-Z. Megyei Főügyészég szóvivője. A vádat a perben résztvevő ügyész többször is módosítani kényszerült. Végül az öt általánost kijárt lányt bűnösnek ítélte meg a bíróság a bizonyítékok és tanúvallomások alapján.

Az események sora három évvel ezelőtt kezdődött Putnokon, amikor a főtéren egy szlovák kislányt megvert gyerekkorú társával, mert a magyarul feltett, "Mennyi az idő?" kérdésre nem tudott válaszolni. Az ütlegelt lány a közeli múzeumba futott be segítségért.

Egy hónappal később ugyancsak Putnokon csapott le a duó. A gimnáziumból távozó tanulóba belekötöttek, szidalmazták. "Rohadt magyarnak" nevezték a sértettet, sőt azzal fenyegették meg, hogy "Ti magyarok nagyon fennhordjátok az orrotokat, meg lesztek verve, meg lesztek ölve!". A diák megpróbált elmenekülni, de lábon rúgták, ököllel verték.

Egy éppen arra járó felnőtt vetett véget a további verésnek, és amikor azt kérdezte a támadóktól: miért bántották a gyereket. Erre azt kiabálták: "Mert magyar!" Az eset után két nappal újra lecsapott a duó Putnokon, és ismét egy kislányt támadtak meg az utcán. Orgona pálcával verték, megrúgták, és ököllel bántalmazták áldozatukat. Két héttel később pedig már egy kirakat üvegét zúzta be téglával és rámolta ki a tinédzser "bandafőnök" és gyerekkorú társa. Csokoládé, napszemüveg, kávé, kinder tojás és más került a zsákmánylistára.

Miután a fiatalkorú lányt a gyermekvédelmi szakszolgálat miskolci intézményébe bevitték, ott is folytatta rablásait. Veréssel kényszerítette ki, hogy az egyik otthon-lakó levegye pulóverét és cipőjét. Amikor pedig megpróbált kiszökni az intézményből és a nevelő elé állt, üvöltözött, majd többször is beleharapott a pedagógus kezébe.

A szinte semmitől vissza nem riadó tizenéves lányt kihallgatta a rendőrség, akiknek tényfeltáró, beismerő vallomást tett. A bíróságon pedig büszkén emlegette cselekményeit és nem bánta meg bűnei sorát. Sőt a tanúkat folyamatosan sértegette, és a lealacsonyító kifejezései miatt a bíróság többször rendre is utasította.

A taláros testület megállapította, hogy a bűncselekményeket a lány kitartó szándékkal, rendkívül agresszív magatartással követte el. A dr. Gál Csaba vezette bírói tanács a súlyosító és enyhítő körülmények mérlegre tétele után úgy döntött, hogy a kiszabható törvényi maximumot alkalmazzák, mert a vádlott kifejezetten konok és agresszív bűnöző. Mások személyének és vagyontárgyainak további veszélyeztetésétől ez a szankcionálás rettenheti el a jövőben. Az elsőfokú bíróság határozatát felülírva a másodfokon eljáró megyei bíróság, immár jogerősen, két év tíz hónapra csökkentette az elsőfokú ítéletet a közelmúltban.

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!