Debrecenben játszik a Dárdai-válogatott!

Debrecenben játszik a Dárdai-válogatott!
Debrecenben játszik a Dárdai-válogatott! - © Fotó: AFP
Debrecen – A mieink június 5-én a Nagyerdei Stadionban fogadják a litvánokat.

Hivatalossá vált, hogy a magyar válogatott június 5-én, pénteken 18.00 órától a litván válogatottat fogadja felkészülési mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban. A mérkőzés után a válogatott folytatja felkészülését a finnek elleni Eb-selejtezőre, amelyet június 12-én rendeznek Helsinkiben – írja az mlsz.hu.

– A szezon végeztével fontosnak tartottuk, hogy a játékosok ne essenek ki a bajnokság során felvett ritmusból, és a finnek elleni összecsapás előtt pályára lépjenek még egy mérkőzésen – mondta az mlsz.hu-nak Dárdai Pál. – Tekintettel arra, hogy mindenkinek más időpontban ér véget a szezon, ez az egy hét azért is fontos, hogy azonos erőnléti szintre hozzuk fel a kerettagokat. Éppen emiatt a debreceni mérkőzés hetére kemény edzésmunkát tervezek, ezért sem láttam indokoltnak, hogy élcsapattal találkozzunk, a litván válogatott éppen megfelelő ellenfél lesz számunkra. Sok jót hallottam a gyönyörű Nagyerdei Stadionról, azt pedig mindenki tudja, hogy Debrecenben mennyire szeretik a jó focit, így biztos vagyok benne, hogy remek közönség előtt, egy jó hangulatú találkozón lépünk majd pályára.

HBN



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Sporthírek






hirdetés