Debrecenben a kortárs dráma ünnepe, harmadszorra

Debrecenben a kortárs dráma ünnepe, harmadszorra

Debrecen – Nyolc nagyszínpadi és 18
stúdió-, illetve kamaraszínházi
produkciót láthat a közönség
a Csokonai Színház rendezésében
immár harmadszorra megvalósuló Deszka
Fesztiválon, március 1. és 8.
között. Díszvendég: Hubay
Miklós.


– Mind a szakma, mind a közönség
szempontjából igen sikeres, elismert
és várt rendezvény a
Deszka – jelezte a szerdai
sajtótájékoztatón
Vidnyánszky Attila
igazgató.


– A fesztivált a legszélesebb
megszólalási mód jellemzi, a
kifejezetten klasszikus, hagyományos
színházi nyelvtől kezdve a
számos kísérletező darabig
– fogalmazott a direktor,
hozzátéve: újdonság a
seregszemlén a Vojtina
Bábszínház

szereplése, továbbá, az
óhajtott nemzetközivé
válásig vezető úton az
első lépés: az idén egy
idegen nyelvű előadást is bemutatnak.


A Naplónak arra a
kérdésére, hogy az idén
mekkora külön összeggel támogatja
a fesztivált a cívisváros
önkormányzata, Vidnyánszky
Attila
azt felelte: az
önkormányzattal olyan egyezség
született, mely szerint, a jelen helyzetre
való tekintettel (mint például az
új színház
építésének
költségei) az idén a
teátrumnak a saját
költségvetéséből kell
kigazdálkodnia a Deszka
kiadásait. (Tavaly 10 millió forint
támogatást adott a város
külön a fesztivál
megrendezéséhez.).


A találkozó megrendezése mintegy
26 millió forintba kerül,
melyből hatmilliót a Nemzeti
Kulturális Alapprogramtól kapott
összeg fedez.


A szorosabb költségvetésnek
„hála”, a fesztivál egyes,
nagy érdeklődésre számot
tartó előadásaira az idén
emelt árú jegyeket is árulnak, s
emiatt ebben az évben nem sikerült
bérletkonstrukciót alkotni a
Deszkára – derült ki a
sajtótájékoztatón.