Debrecenbe költözik a rockabilly

Debrecenbe költözik a rockabilly
Ezen a héten szombaton este a Mystery Gang Rockabilly Trio és a Magna Cum Laude közös koncertjét rendezik meg a Lovardában. Egri Péterrel, a Mystery Gang énekesével beszélgettünk.

A Mystery Gang, azaz a rockabilly fenegyerekeivel annyi minden történik a napokban, hogy mindenképpen megkérdeztük Egri Péter énekest az aktualitásokról.

HAON: Azt csiripelik a madarak, hogy új lemezzel jelentkezik a Mystery Gang, igaz ez?
Egri Péter: Teljesen igaz, gyakorlatilag napokon belül feltöltjük a honlapunkra az új albumot, így az egész világon le tudják majd tölteni az emberek, mindenki számára elérhetővé tesszük.

Ez egy koncertlemez, címe Live&wild, 4500 ember előtt játszottuk és vettük fel, s az első 10 év nagy dalai szerepelnek rajta, hiszen tavaly volt a zenekar 10 éves. Fantasztikus hangulata van, abszolút visszajön a buli lemezen: élő és vad zenekar játszik a fiatal, élő és vad közönségének, szuper lett. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Debrecenben a héten el tudjuk játszani az első 10 év dalait – köztük a Fly to the moon, a Woodoo doll és Jungle people-t –, ráadásul azért is érdekes koncert lesz a szombati, mert már most játszunk a következő, májusra tervezett stúdiólemezünk anyagáról.

Az idén még nagy meglepetéseket tartogatunk a rajongóknak, sok esetben külön a debrecenieknek.

HAON: Ez számunkra külön öröm, de miért épp a debrecenieknek kedveztek?
Egri Péter: Nagyon szeretjük a várost, mi már Debrecenben szinte mindenhol, a legkisebb kocsmákban és a hatalmas Lovardában is játszottunk az elmúlt 10 év során. Külön debreceni kötődésünk, hogy az együttes szervezője debreceni.

HAON: Lesz-e az idén újra amerikai koncertje a zenekarnak?
Egri Péter: Csodálatosan, egy New York-i és egy kaliforniai szerződéssel indult az évünk, ráadásul napi szinten jönnek a visszajelzések, hogy japán disc-jockeyk játsszák a dalainkat New Yorkban.

Júliusban irány a keleti part, októberben pedig Kaliforniában koncertezünk amerikai rock- és punkzenekarok társaságában.
– Sz. L. –

INFO
Jegyeket elővételben a Napló-székházban, a Pont Irodában, a Mezonban, a Fórum bevásárlóközpontban vagy a Lovarda sörözőjében válthatnak.