Debrecenbe érkezik a 14. Drogmentes Magyarországért Maraton

Debrecenbe érkezik a 14. Drogmentes Magyarországért Maraton
© Fotó: Rimán Dóra
Debrecen – Tizennegyedik alkalommal indult útjára az ország legnagyobb drogmegelőzési kampánya a Drogmentes Magyarországért Maraton.

A szombati START rendezvényen felléptek hírességek: Komáromi István előadóművész, Barnóczky Ákos filmrendező és Tihanyi-Tóth Kinga színésznő. Továbbá volt tornabemutató is és a bemelegítés után megkezdődött a várva várt futás.

A Drogmentes Magyarországért Maraton az ország legnagyobb ilyen kezdeményezéseként 42 nap futással hívja fel a figyelmet a drogok káros hatásaira. A ma már hagyománynak számító rendezvénysorozat a maga 2100 kilométeres távjával több mint 300 települést érint, az ország összes megyéjében. Többek között május 11-én érintik Debrecent is.

Ahogy minden évben idén is rengeteg iskolába fognak ellátogatni a szervezők. Az ország megannyi iskolájában ez már szokásos program, hogy a maratoni csapat előadói drogfelvilágosító előadásokat tartanak.

A csapat tapasztalatai szerint, miután a fiatalok megtudják az igazságot a drogokról, képesek meghozni a helyes döntést, ami egy határozott NEM a drogokra. Nem véletlen, hogy az előadások után a fiatalok rendszerint leteszik a drogmentes kapitány esküt, amellyel megfogadják, hogy drogok nélkül fognak élni, valamint másokat is lebeszélnek róla.

A drogok megfosztanak azoktól az érzésektől és örömöktől, amelyek az élet egyetlen értelmét adják!” (L. Ron Hubbard)

– Rimán Dóra –








hirdetés