Olvasói panasz és reagálás: Dohányoznak a megállóban

A helyi járatok megállóiban félreérthetetlenül tájékoztatják az utasokat
A helyi járatok megállóiban félreérthetetlenül tájékoztatják az utasokat - © Fotó: Archív
Debrecen – Nem tudom, hogy a DKV, vagy a közterület-felügyelet illetékessége a dohányzási tilalom megszegőinek szankcionálása. Két dolog tényszerű: egyik, hogy jelentősen növekedett a tiltást semmibe vevők száma, másik, hogy egyik szervezet sem tesz semmit. A DKV részéről érthetetlen a hozzá(nem)állás. Elintézte annyival, hogy kitette a tiltó matricákat. A járművezető nem szól és nem jelzi a forgalomirányításnak. (Tudom, leterheltek.)

A megálló be van kamerázva (Klinika), mégsem tűnik fel „illetékes elvtárs”. Illetve, de, feltűnik!
Február 2-án reggel megjelent a Klinikánál. Szürke Fordból vizslatta az utastájékoztató konzolt (elég gyakran szokta). Az autóból ki sem szállva győződött meg a rendszer problémamentes működéséről, majd végigmérte az ott dohányzó hölgyet, és már fordult is a szemben lévő megállóhoz. A szertartás végeztével még egyszer végigmérte a dohányzót, majd bokros teendői továbbhajtásra ösztökélték. Talán, ha a vállalatát képviselve (még ha nem is lett volna dolga) rendre utasítja a hölgyet, lett volna némi tekintélye. Mindenesetre több, mint a mezei utasnak.

Az ellenőrök is szívesebben sztorizgatnak egymással a megállóban a következő járatot bevárva, mintsem szólnának a peronon dohányzónak.

Persze lehet, hogy a Közterület-felügyelet illetékessége az intézkedés. Ebben az esetben is a DKV kötelességének érezném, hogy jelezze a szabálytalanságot. Addig is a köztereseknek példamutatást javasolnék; könnyebb lenne a szabályok betartatása.

Február 6-án reggel az ellen­őröket közteresek kísérik. A Klinikánál leszállnak és egyikük rágyújt (szerintem nem volt 5 méterre a perontól)…

Örvendetes lenne, ha mindkét megszólított szervezet vezetője fel tudna nőni a feladatához, alkalmazottaival meg tudná értetni, hogy feladataikat nem csak végezni, hanem elvégezni kell, és a munkaidőben ők a vállalatukat képviselik.

– Fodor András, Debrecen –

Ellenőrzik, bírságolják

A megállókban való dohányzást illetően egyetlen DKV-munkavállalónak sincs ellenőrzési és felszólítási jogosultsága – válaszolta Csohány Andrea, kommunikációs és marketing előadó. A Debreceni Közterület-felügyelettől Tőzsér Gyula hatósági osztályvezetőt adott részletes, az erre vonatkozó jogszabályokat is ismertető választ. Konkrétan a kérdésre vonatkozóan azt írta, hogy a közterületet érintő dohányzási korlátozások betartását a közterület-felügyelő is ellenőrizheti, és a dohányzási korlátozás tetten ért megszegőjét 30 ezer forintig terjedő helyszínen kiszabott bírsággal sújthatja, mely összeget 30 napon belül meg kell fizetni. Elmaradása esetén adók módjára lehet behajtani. Ha a tilalom megszegője a helyszíni bírságot nem fogadja el, úgy a közterület-felügyelő egészségvédelmi eljárást kezdeményez az illetékes egészségügyi államigazgatási szervnél. Az egészségvédelmi bírság dohányzási tilalom megszegése esetén 20 ezertől 50 ezer forintig terjedhet.

A Debreceni Közterület-felügyelet rendszeresen ellenőrzi Debrecen közigazgatási területén, a közterületet érintő dohányzási korlátozások betartását. 2016. évtől a mai napig 89 esetben (75 db helyszíni bírság, 14 db egészségvédelmi eljárás) történt intézkedés dohányzási tilalom megszegése miatt.


Olvasói levél és válasz: Panasz a józsai járatokra

Az első panaszom 2017. január 6-án, pénteken este a Segner térről, 18:10-kor induló 36-os járattal kapcsolatos.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Debrecen.
HAON.HU






hirdetés