Odafigyelés és elfogadás a kulcs

Akt.:
Odafigyelés és elfogadás a kulcs
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Azt nézzük, kinek milyen értékei vannak, a műhelynek a gyermekek fejlődése a leglényegesebb – vallja Nánási Sándor.

A tizenkilenc évvel ezelőtt megalakult Abakusz Színjátszó Kör mára több száz fiatalnak segédkezett megtalálni a maga útját. A gyerekek képzésének célja, hogy magabiztossá és sikeressé váljanak önismereti és személyiségfejlesztési módszerek nyomán, továbbá a gondolkodás, a cselekvés és a beszéd hármas egységének minél magasabb szintű kiművelése. – A dráma pedagógiát nagyon sokszor azonosítják a színjátszással. Szerintem ez akkor érvényesül igazán, amikor egyik a másikat segítségül hívja. Az idejáró gyerekek tulajdonképpen a színjátszással ismerkednek, az adott szintjükhöz igazítva – fejtette ki Nánási Sándor, az Abakusz Műhely Egyesület elnöke, ám hozzátette nem az a cél, hogy a gyermekekből színész legyen. – A gyerekek más-más egyéniségek, ebből kifolyólag tudniuk kell, hogy milyen sokoldalú személyiségek. Az egyik legfontosabb, hogy higgyenek magukban, illetve vállalják fel, amiket akarnak, merjenek álmodni, valamint kérdezni; ehhez először viszont meg kell ismerni önmagukat – mondta.

Nánási Sándor | Fotó: Molnár Péter

Szívvel-lélekkel

Minden héten minimum három alkalommal gyűlik össze az a nagyjából 17 fős csoport, akikkel a foglalkozásokon a beszédtechnika, az ének-zene, a mozgás és drámajáték területeken barangolva képességfejlesztő „játékokkal” tanulnak a fiatalok. Szerencsém volt részt venni az egyik ilyen foglalkozáson. Már a szobában a székek elrendezése is jelentőséggel bírt, ugyanis egy kört alkottunk, szimbolizálva az egyenlőséget. A kíváncsi gyerekek megszeppenve rám-rám pillantottak, feltéve magukban a kérdést: ki lehet ő? Amikor is Sanyi bácsi felállított a helyemről és arra kért mutatkozzak be nekik. A mondókám után az arcokon fellelhető mosolyokból és csillogó szemekből ítélve örömmel nyugtáztam, hogy elfogadtak és befogadtak. Majd következhetett a várva várt játék, amiből ugyan kimaradtam, de kívülről szemléltem az eseményeket Sanyi bácsi társaságában. – Képesség-, készség-, és személyiségfejlesztés, önmaguk és mások megismerése, valamint a másság elfogadása. Ezek a kulcsszavak. Azt nézzük, kinek milyen értékei vannak, a műhelynek a gyermek fejlődése a leglényegesebb – hangsúlyozta a gyerekeket nézve Nánási Sándor, azaz (mindenki) Sanyi bácsija.

ND



Debrecen.
HAON.HU






hirdetés