Novella: Crime baby

Novella: Crime baby
Ungvári Zsuzsanna írása.

Késő éjszaka van. A kisvárosi mellékutca képe pont olyan, mintha egy krimisorozatból merevítették volna ki, szinte már sablonos. Sötét van, az utcai közvilágítás elég gyér. Az októberi zuhogó esőben az úttesten keresztben két rendőrautó áll, tetejükön a villogó erős fénye ütemesen villódzik, ugyanígy arrébb egy mentőautóé is, habár a mentősök már szedelőzködnek, nekik itt ma nincs már munkájuk Az orvos megállapította a halál beálltát. Ebben a pillanatban a halottszállító autó is megérkezik. A sofőrje jóval arrébb parkol le, nehogy beszennyezze a helyszínt.

A helyszín. Na igen, mondhatni az is sablonos. Aki gyakran néz bűnügyi sorozatokat, az nyugodtan mondhatja, hogy ezt a jelenetet valami B listás krimi szériából másolták. Pedig nem.

Szóval a helyszín egy kis park mellett egy kavicsos kis sétánytól néhány méterre található. A helyszínelő csoport azon dolgozik, hogy izolálja a környezetet. Hamarosan felhúzzák majd a fehér sátrat az áldozat köré, aki jelenleg a szabad ég alatt egy bokor tövében fekszik.

Kalocsai százados a hulla mellett áll, olyan kis fém sámlin, amit a krimikben nem lehet látni amikor helyszínelnek, nem véletlenül, mert elég bénán néz ki. Az ilyen kis fellépőket azért rakják le a bűnügyi helyszíneken, hogy a nyomozók, a nyomrögzítők a lábnyomaikkal ne tegyék tönkre az esetlegesen fellelhető bizonyítékokat. Aki megközelíti a tetemet, annak néhány méteren ilyen kis lépkedőkön kell ezt megtennie, ez a szabály. A százados megtermett ember, majd két méter, százöt kilót nyom, mégis könnyedén, gyakorlottan egyensúlyoz az említett lépkedőkön. Kicsit morog ugyan miattuk, mert úgyis mindent el fog mosni az eső.

Kalocsai százados negyven év körüli, sportos, jó vágású férfi. Arcán látszik, hogy a rengeteg embert próbáló munka alaposan megnyúzta, de fura mód ettől még sármosabb lesz. Ahogy most itt áll az esőben, vastag bőrdzsekijén kopognak az esőcseppek, parancsokat osztogat, intézkedik, tényleg olyan, mintha egy filmből lépett volna ki. Ő maga persze nincs ennek tudatában, legszívesebben épp rágyújtana. De persze itt és most nem teheti.

Azonban amikor végzett, a tetthelytől távolabb sétál, és végre rágyújt. A nyomrögzítők már egyedül is boldogulnak a mindenféle kütyüjükkel, meg vegyületeikkel. Hosszan és mélyen szívja le a füstöt, aztán fejét kissé feltartva lassan fújja ki. Jól esik a cigi egy ilyen piszok csúnya hulla látványa után. Király Bence lép oda hozzá, a beosztottja.

– Na, van még valami? – kérdi tőle Kalocsai.

– Nem sok. Minden ugyanaz – feleli Bence. Nagyon durva.

– Eddig három hónap alatt három hulla, és ez most már a negyedik. Mindegyik ugyanúgy, a bal hónaljvonal alatt megszúrva. Pár perc alatt kimúltak. Sorozatgyilkosról van szó, a kurva életbe! – Kalocsai idegesen még egy utolsót szív a cigarettájába, maga elé dobja a csikket, majd eltapossa azt.

– Nem sok magyar sorozatgyilkos volt idáig – mélázik Király őrmester – beszarás ez az ügy.

– Azért volt egynéhány, hogy rohadnának meg. Az egyetemen egyszer azt a tételt húztam szigorlaton.

– Hányast kaptál? – vigyorog rá Bence.

– Kettest – vágja oda durván, de már máshová figyel. Elnéz az őrnagy válla fölött – A picsába, már itt vannak. Honnan tudják meg mindig ilyen hamar? – sziszegi ingerülten és a kocsija felé iramodik. Néhány méterre két autó parkol le, mindkettőnek az oldalára újságok, hírportálok logója van matricázva.

– Én a hullaszállítóra tippelek – röhögi Király – akarsz fogadni?

– Inkább szétütném a képét annak a szemétládának – veti még oda Kalocsai, aztán bevágódik a kocsijába, és szélsebesen elhajt a helyszínről.

Lehúzza az ablakot és bekapcsolja a rádiót. A éjfél van. A hírekben máris bemondják: „…most kaptuk a hírt, hogy a Szakácsi téren újabb gyilkosság történt. A rendőrség és a helyszínelők már megkezdték a …” Kalocsai kikapcsolja a rádiót.

Alig várja, hogy hazaérjen, pedig nincs is senkije, aki otthon megkérdezné tőle, hogy hol a francba volt ilyen sokáig?

….

Másnap már korán reggel bent van az őrsön. Timi, a bűnügyi alosztály adminja mindig isteni kávét főz. Kalocsai egy csorba szolgálati csészével a kezében kifelé igyekszik a kijelölt dohányzóhelyre, hogy a kávé mellé elszívhasson egy cigit. Aztán beleveti magát a munkába.

Egy valódi gyilkossági nyomozás korántsem olyan, mint a filmekben, vagy a sorozatokban. Itt nem kapják el egy epizód – néhány nap alatt – a tettest. Hosszas kulimunka kezdődik ilyenkor, a nyomok, bizonyítékok regisztrálása, térfigyelő kamerák felvételeinek átbogarászása, szemtanúk felkutatása, hozzátartozók, kollégák, ismerősök kihallgatása. Unalmas, monoton eljárás, ami viszont maximális koncentrációt igényel, hiszen nem sikkadhat el semmi, minden apró részlet fontos lehet. Itt meg aztán különösen. Gyilkossági ügyekben legtöbbször az áldozat közvetlen környezetében kell keresni a tettest, általában meg is találják, és hamar megfogják az illetőt. De egy ilyen esetben, amikor sorozatosan több áldozat is van, először is azt kell kideríteni, hogy a gyilkos véletlenszerűen választ, vagy van valamiféle minta, ami alapján gyilkol. És ha van, akkor mi az? Mi lehet az indíték, a motiváció? Meg kell próbálni megrajzolni az elkövető profilját. Férfi, vagy nő az illető? A nők általában hirtelen felindulásból ölnek, ha mégsem, ha előre eltervezik, akkor rendszerint mérget használnak. A férfiaknál más a helyzet, ők fegyverrel gyilkolnak, késsel, lőfegyverrel, esetleg valami olyan tárggyal, amivel agyonverik az áldozatot. Nem egy vidám munka ez, de Kalocsai nem is ilyennek képzelte a pályája elején. Azt hitte, olyan lesz, mint a filmeken. De nem lett olyan. Durva, undorító és monoton meló, hamar kiég benne az ember. Éppen ezért szereti annyira Kalocsai a bűnügyi sorozatokat. Nem feltétlenül a helyszínelős, vagy akció kategóriában, inkább a lélektani krimisorozatokat, ahol az elkövető pszichéje adja meg a sorozat egész karakterét. Egész évadokat tud egyben lenyomni a szabadnapján, függetlenül attól, hogy minden hétköznap a bűnüldözés bugyraiban tengődik.

….

A százados nőtlen, soha nem is volt házas. Voltak persze hosszabb-rövidebb kapcsolatai, egyszer együtt is élt valakivel. Csakhogy a munkája miatt szép lassan miden párkapcsolata zsákutcába jutott. Alapjában véve Kalocsai egy nagyon is szerethető pasas, csak hát nagyon kevés a szabadideje. Az állandó túlórák, az éjszakai riasztások, készenléti ügyeletek, amikor nem hagyhatja el a várost, nem ihat alkoholt és a nap minden percében elérhetőnek kell lennie, mindez nem szerencsés, ha valaki komolyan gondolná az életét egy életellenes bűnügyi nyomozóval.

Már-már kezdte feladni és úgy gondolta, hogy egyedül öregszik meg, amikor az a minden lében kanál Timi, a titkárnők gyöngye, a kávéfőzők mágusnője addig-addig duruzsolt a fülébe, addig-addig noszogatta, győzködte, agitálta Kalocsait, mígnem csak rávette a századost, hogy regisztráljon egy társkereső oldalon.

Na, nem olyanon! Ez egy nagyon diszkrét felület, nem is ingyenes, pontosan azért, hogy csak az regisztráljon, aki komolyan is gondolja. Majd háromnegyed órát vett igénybe egy hosszú pszichológiai tesztsorozat, amiből elvileg kiderül, hogy milyen típus Kalocsai, és milyen típusú hölgyet keres. A külsőségeken kívül, mint magasság, testalkat stb. azt is be lehetett állítani, hogy a keresett hölgy vallási-, politikai nézete milyen lehet, vagy mennyire legyen iskolázott, hány km-es körzetben élhet Kalocsai lakhelyétől és hasonlók. A kitöltött adatlap és a beállított paraméterek alapján aztán olyan hölgyeknek küldik el a regisztráló, – jelen esetben Kalocsai – adatlapját, akik hasonló férfit keresnek, mint ő. És neki is csak az olyan nők profilját dobja fel a rendszer, aki a megadottak szerint számításba jöhet nála. Kalocsai gyengéje a vörös hajszín, tehát evidens volt, hogy legelőször ezt állította be. Timi mindenben segített a regisztrációnál, még a férfi legelfogadhatóbb fényképeit is feltöltötte, a századosnak nem igen lett volna kedve ilyen hosszú időn keresztül pötyögni a számítógépen.

– Na – mondta vigyorogva Timi, amikor mindennel kész voltak – lefogadom, hogy órákon belül özönleni fognak az üzenetek.

– Milyen üzenetek? – értetlenkedett Kalocsai.

– Jaj, ne már, százados úr, hát a hölgyek, akiknek maga megtetszik, itt az oldalon üzenhetnek magának. Ha maga is úgy gondolja, válaszolhat nekik, leveleznek, aztán ha mindketten szimpatikusnak tartják a másikat, megbeszélhetnek egy személyes találkozót – válaszolta Timi és hozzá rendkívül tudálékos képet vágott.

– De nagyon tudja maga ezeket a dolgokat, csak nem százalékot kap a beszervezett balfékek után? – morogta Kalocsai.

– Ugyan már, ne legyen már ilyen maradi, ez a huszonegyedik század! Különben is, én is így ismertem meg a férjemet tizenegy évvel ezelőtt. Hahó, tudja, már két gyerekünk van…

– Áhh, ez nekem nem fog menni, Timike, nem vagyok egy amorózó és sosincs szabadidőm. Ráadásul itt ez az ügy ezzel az átkozott sorozatgyilkossal, most aztán végképp nem lesz időm randevúkra járni – sóhajtotta a férfi – nem is értem, hogy vett rá erre a hülyeségre.

– Nézze főnök, maga most egy sztár! Többször nyilatkozott a tv-ben, az újságokban az üggyel kapcsolatban. Maga most egy híresség, használja ki a népszerűségét és csajozzon be végre! – szólt rá Tímea kissé élesebben.

– Nana, Timike, azért fogja vissza magát egy kicsit! – kapta fel a fejét a százados.

– Na, csak várja ki a végét, főnök, egyszer még hálás lesz nekem! – kuncogott Tímea – na megyek, főzök magának egy kávét, mielőtt átmegy a törvényszékiekhez.

– Hú, basszus, a boncolási jegyzőkönyv, ma ismertetik – csapott a homlokára a százados – majdnem elfelejtettem.

– Na, látja – vonta föl a szemöldökét Tímea – mire is menne maga nélkülem?! – azzal elindult, hogy lefőzze a főnökének a délelőtti kávét.

….

Ilyen előzmények után aztán Tímeának végül igaza lett. Kalocsai rengeteg levelet kapott, nem is tudta, mihez kezdjen velük. Így aztán csak a fényképek alapján döntött, hogy kinek válaszol és kinek nem. Arra aztán végképp nem lett volna ideje, hogy mindenkinek egyenként írogasson, hogy bocs, de nem tetszel, persze nem így, azért finomabban. Az elején még volt egy sablon udvariasan elutasító szövege, amit szintén Timi javasolt neki, sőt meg is írta – ezt küldte el azoknak a nőknek, akik egyáltalán nem jöttek be neki. De még ez is rengeteg időt elvett, végül hiába volt emiatt némi lelkiismeret furdalása, már nem válaszolt senkinek. Már csak azért sem, mert volt egy nő a levélírók között, akitől nagyon megdobbant a szíve. Egy gyönyörű, vörös hajú démon, pont Kalocsai esete. Már nagyjából három hete leveleztek, igazán itt volt az ideje, hogy végre személyesen is találkozzanak. Ezt már nem igazán lehetett tovább húzni. Kalocsai attól félt, hogy a nő azt fogja hinni, hogy csak szórakozik vele, mert bizony a randevút a százados egyre csak halogatta.

Valójában a nyomozás tényleg minden idejét elvette, muszáj volt a lehető legaprólékosabban beleásni magát az ügybe, hiszen alig volt nyom, amin elindulhattak. Az elkövető profinak tűnt, pontosan tudta hová kell szúrni, egyetlen jól irányzott mozdulattal leterítette az áldozatát, úgy, hogy néhány percig még élt az illető, de borzalmas haláltusát vívott, mielőtt kiszenvedett. Bizonyos, a helyszínen talált nyomokból és a pszichológiai elemző profilból arra lehetett következtetni, hogy az elkövető szándékosan sebzi meg ily módon az áldozatát. A bal hónalj alatt kb. 10 cm-el ejtett erős késdöfés pontosan azt eredményezte, hogy az áldozat menthetetlen volt, de még néhány percig élt a késszúrást követően.

….

– És az az aljas rohadék mindezt végignézi, azt élvezi, ahogy látja őket haldokolni és végül meghalni – fejezte be az eligazítást Kalocsai százados – van valakinek kérdése?

– Még mindig nem tudjuk biztosan, hogy férfi, vagy nő az illető? – nyújtotta fel a kezét Szalontai főtörzs.

– Ezzel kezdtem az elején – húzta el a száját Kalocsai – nem figyelt?

– Elnézést, néhány perccel később érkeztem – vörösödött el a kérdező.

– Igen? Nem is vettem észre azt a csatazajt amivel bevágatott – mondta, gúnyosan Kalocsai – tehát Szalontai főtörzsőrmester kedvéért még egyszer: a törvényszékiek szerint nem egyértelmű, hogy férfi, vagy nő az illető, mivel a szúrás mindegyik esetben annyira profi, hogy nem kellett hozzá nagy erőt kifejtenie a támadónak, hogy halálos kimenetelű legyen. Felmerült azonban, pont emiatt, hogy esetleg orvos, vagy hentes lehet a gyanúsított, mivel olyan mértékű szaktudást igényel egy ilyen pontos döfés kivitelezése, hogy ezt a lehetőséget nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Tehát ebben az irányban is el kell indulni. Az azonban bizonyos a szúrcsatorna szögéből ítélve, hogy 170-175 cm magas lehet az elkövető, akit keresünk – fejezte be a válaszát a százados – így már teljes a kép főtörzs úr? – nézett aztán mímelt érdeklődéssel a már pipacspiros Szalontaira.

– Öööö, igen, abszolút – válaszolta az zavartan. És még egyszer elnézést.

….

Kora este Kalocsai remegő kezekkel próbálta megkötni a nyakkendőjét, az egyszerű windsor gordiuszi csomónak tűnt, olyan ideges volt. Három hete levelezik Annával, ezzel a hihetetlenül gyönyörű, okos, bájos, vonzó, szexi nővel. Az elején még a józan esze próbálta nyugalomra inteni, hogy a hosszú ideje tartó magány, a vágy, hogy végre társra leljen, teljesen felborítják a realitás érzékét. Még Tímea is arra figyelmeztette, hogy lassítson. Az utóbbi hetekben abszolút bizalmasa lett a titkárnő, úgy tűnik, most már minden „csajozós” kérdést megvitat vele.

Az eredetileg néhány másodperces művelet percek alatt, de sikerült. A tükör előtt állva Kalocsai szenvedő arcot vágott. – Úgy nézel ki, mint egy bájgúnár – mondta az bele az arcába saját tükörképének és a mobilja után nyúlt. Lefotózta magát és a képet átküldte Tímeának.

“Hmm, ilyen egy helyes pasi… nagyon várom, hogy megigazítsam azt a nyakkendőt, kicsit csálé” – jött kisvártatva a válaszüzenet. Majd a sor végén szmájli, puszit dobó szmájli, szívecske. – Mi a… jaj ne! Ne, ne, ne, ne!!!! Nee! – Kalocsai totál kikészült. Véletlenül Annának küldte el a képet, nem Tímeának. – Úristen, de ciki, mekkora lúzer vagyok! – rogyott le az ágyra.

Pár pillanatig hezitált, aztán úgy döntött felhívja a nőt. Eddig csak néhányszor beszéltek telefonon, de Kalocsait olyankor mindig kiverte a víz. Mármint jó értelemben. Ha Annával beszélt, izzadt, a torka kiszáradt, berekedt, össze-vissza hadovált, nyoma sem volt a határozott nyomozónak. A százados attól tartott szerelmes lett a nőbe, akivel személyesen még nem is találkozott. Apropó nyomozó. Úgy döntött, egyelőre nem mondja el Annának, hogy mivel foglalkozik. Annyit mondott, hogy köztisztviselő a kormányhivatalban. Nem volt szép dolog, hogy füllentett, de nem akarta elijeszteni a nőt azzal, hogy esetleg az azt hiszi, veszélyes munkája van.

Tehát, megnyomta a hívást kezdeményező kis zöld gombot a telefonján, és máris izzadni kezdett, ahogy a vonal kicsöngött a túloldalon. Két másodpercig ha csönghetett, Anna máris fölvette.

– Igen? – szólt bele a nő. Úristen, milyen eszelősen szexi hangja van, mélázott Kalocsai – Ööö izé, szia – mondta rekedten.

– Szia – volt a válasz.

– Csak azért hívlak, mert…

– Igen? – Anna hangja lágy volt és úgy vonzotta a férfit, mint az éjjeli bogarakat a lámpafény. – Én csak, szóval… jaj, ez olyan kellemetlen… – hebegte a férfi.

– Mondd csak nyugodtan – mondta Anna és Kalocsainak hirtelen megjött a bátorsága. – Szóval, azért hívlak, mert ezt a nyakkendős fotót nem is neked akartam elküldeni.

Majd néhány másodperces feszült csend következett. Aztán:

– Úgy, szóval egyszerre több vasat is tartasz a tűzben – nevetett Anna.

– Mi? Nem! Jaj, nem, nem erről van szó! Ki akartam kérni valaki véleményét az öltözékemmel kapcsolatban és véletlenül neked…

– Értem. Nos, ha megelégszel az én véleményemmel is, nekem nagyon bejött a látvány – mosolygott bele a telefonba Anna.

– Tényleg? Jó. Úgy értem, köszi. Tényleg. És bocs.

– Ugyan, már azt hittem azért hívsz, hogy lemondd a találkánkat.

– Nem, dehogy is, már nagyon várom, hogy végre lássalak. Komolyan! – Kalocsai érezte, hogy ha tovább telefonoznak, hülyét fog csinálni magából.

– Izé, biztos, hogy ne menjek érted? – kérdezte gyorsan.

– Nem, nem szükséges, majd az étteremnél találkozunk – válaszolta a nő.

– Persze megértem, igazad is van. Nem ismerjük egymást, nem akarod, hogy tudjam, hol laksz. Okos nő vagy Anna, és megfontolt, ez tetszik nekem – mondta a férfi és maga is meglepődött milyen jól összeszedte magát a végére.

– Hát, igen – válaszolta a nő – sosem lehet tudni, kiben mi lakik.

– Ez igaz – hagyta rá Kalocsai – akkor az étteremnél várlak. És arra gondolt, hogy Anna biztosan úgy értette, hogy őbenne, mint nőben egyaránt benne lakik a vadmacska, a bújós kiscica, a démoni őrjítő perszóna és a gondoskodó feleség.

Igen, biztosan így értette, mosolygott a százados és kinyitotta a ruhásszekrényt, hogy keressen valamit a telefonbeszélgetés alatt átizzadt inge helyett.

….

Az ezt követő eseményekre csak igen homályosan emlékszik Kalocsai nyomozó. Jelenleg az intenzív osztályon fekszik a testéből mindenhonnan csövek állnak ki, mellette két monitoron is pittyeg valami, ami a pulzusát, EKG-ját figyeli. Mindezeknek azonban a százados nincs tudatában. Már nem eszméletlen, de még nincs tejesen magánál.

– Na, szép jó napot, nyomozó úr! Magához tért végre? – Egy kellemes meleg barna szempár mosolyog rá egy világoskék maszk fölött. – Marcsi vagyok, nővér. Ön most az intenzív osztályon fekszik, túl van a műtéten, minden rendben.

A zöld ruhás nővérnek kellemesen megnyugtató hangja van, ettől azonban Kalocsainak mégis rossz érzése támad. Egy emlékfoszlány, egy hang…- Na, szóval – folytatja a nővér – mindjárt jön az orvos, és kiveszi ezt a csövet a torkából, amin át eddig lélegeztettük. Most már egyedül is menni fog, de addig nem tud beszélni, úgyhogy ne is próbáljon meg feleselni nekem!

Kalocsai erre egy nagyot nyög, mire Marcsi nővér szigorúan rászól:

– Most mondtam el magának, hát nem figyelt? – mondta huncutul. – Na, jól van, mivel elég kotnyeles nőszemély vagyok, elárulom magának, semmi baj, a penge megcsúszott a bordáján így nem szaladt mélyre. Megúszta, maga szerencsés flótás. Vagy ügyes harcművész – kacsintotta oda a férfire Marcsi nővér. Majd hamarosan elmeséli, rendben? Itt is van a doktor úr, mindjárt megszabadítjuk ettől a fránya tubustól – csicseregte, és az orvossal neki is láttak a dolognak.

Kalocsai még napokig feküdt fél bódult állapotban. Homályos pillanatképek villantak fel ez idő alatt az agyában, ahogy pedig erősödött, azzal ütötte el az időt, hogy megpróbálta elméjében időrendi sorrendbe rakni ezeket a képeket. Természetesen meglátogatták a kollégái és Tímea is, aki szörnyen festett, kisírt szemein szétkenődött a festék. Folyton azt hajtogatta, hogy – Ne haragudjon, főnök, nem tudhattam, ne haragudjon, az én hibám az egész…

De amúgy senki nem mondott semmit. Állítólag az orvosok megtiltották mindenkinek, hogy arról beszéljenek, mi történt, hogy ne zaklassák fel a beteget. Majd ha valamennyire visszanyeri az erejét, akkor… Persze ettől Kalocsai százados csak idegesebb lett, és még jobban próbált visszaemlékezni, hogy mi is történt.

A pillanatképek elő-előbukkantak a homályból, és a százados igyekezett megragadni őket, hogy mint a puzzle darabkákat végre összeilleszthesse a teljes képet:

Anna az étterem előtt, épp bemutatkoznak egymásnak. – Gyönyörű vagy – mondja neki Kalocsai, a nő sejtelmesen mosolyog.

Majd az étteremben, ahogy a nő ujja a borospohár szélén köröz, ápolt kéz, vörösre festett körmök. – Engem senki sem ért meg, nem tudnak értékelni a férfiak – mondja közben és valami baljós kis mosoly villan a szája szegletében. A rúzs is vörös a csábítóan dús ajkakon.

Aztán vacsora után sétálnak kihalt kis utcákon andalogva. Ő megfogja a nő kezét.

Később átkarolja – Nem fázol? – kérdezi Annától, a nő hozzá bújik.

Aztán egy újabb emlékkép, ahogy beszélgetnek – Tudtad, hogy felismertelek a tévéből? – szegezi neki a kérdést Anna.

Megint később a nő a retiküljében matat. – Papír zsebkendőt keres, azt hiszem – gondolja Kalocsai.

Aztán valami villan, ezzel egy időben a közelből üvegcsörömpölés hallatszik és randalírozó fiatalok ordítozása. Kalocsai reflexből jobbra fordul, aztán majdnem minden elsötétedik. Távolodó cipőkopogás, valaki elfutott.

Kicsivel ez után alkoholszag, egy fiatal fiú hajol fölé – Basszus ez még él, gyorsan, hívja valaki a mentőket! A kurva életbe, telefonáljatok már, elvérzik!

….

A százados napról napra nyeri vissza az erejét. A kollégák már elmesélték, mi is történt pontosan. Kifogta az „aranyhalat” a társkeresőn, vagy inkább ő akadt a gyilkos horgára. Ezt még nem lehet tudni. Már körözést adtak ki Tankó Andrea ellen. Az áldozatait jórészt azon a bizonyos társkereső oldalon hajtotta fel. A regisztrációs adatlapja alapján az ügyben felkért pszichiáter szakvéleménye szerint mániákus és/vagy nárcisztikus esetleg szociopata vonásokat mutat, de még csak ilyen pontatlan találgatásokba mert belemenni a doki. Abban viszont igazuk volt, hogy a sebzés egy profi műve. Tankó Andrea elvégezte az orvosit, de első éves sebészeti rezidens korában egyszer csak otthagyta az egészet. Jelenleg szökésben van, remélhetőleg már nem sokáig.

….

Egy évvel később Kalocsainak tisztára déjá vu érzése van. Remegő kezével próbálja a nyakkendőjét megkötni, de a dolog inkább kezd hasonlítani egy gordiuszi csomóra, mint windsor-ra. A feltoluló kellemetlen emléket, aztán gyorsan elhessegeti magától, és káromkodik egyet.

– Ejnye már, százados úr, szabad ilyen csúnyán beszélni az esküvője napján? – Marcsi vágtat be nagy vidáman, karcsú alakján csábítóan feszül az ekrü színű ruha. – Na, engedd, hogy segítsek! – és rutinos mozdulatokkal, hipp-hopp pazarul megköti Kalocsai nyakkendőjét. .

hosszan megcsókolja. – Egyébként nem hoz balszerencsét, ha meglátlak a menyasszonyi ruhádban az esküvő előtt?

– Balszerencse? – kuncogja Marcsi – Na, ne viccelj. Ha nincs balszerencse, akkor mi nem is találkozunk! Úgyhogy a balszerencse is csak szerencse, benne is van a nevében!

– Ejj, mindig is egy ilyen okos kis feleségre vágytam! – nevet most már Kalocsai is. – Lám, csak igaza lett Tímeának, és találtam társat, miután regisztráltam arra a társkeresőre.

– Hát, igen, csak egy kicsit kacskaringós úton – komorodik el Marcsi.

– Én aztán cseppet sem bánom! Máshogyan talán nem is találkoztunk volna – azzal megint csak magához húzza a nőt, akire mindig is vágyott.

….

A Társkereső Sorozatgyilkost, – ahogy végül a médiában elhíresült – vagyis Tankó Andreát végül Szalontai főtörzsőrmester fogta el, és tartóztatta le, pont az idő tájt mikor Kalocsai és Kalocsainé nászúton voltak. A letartóztatása előtt sajnálatos módon még egy áldozattal végzett, egy kémiatanárral, akit utoljára még sikerült behálóznia.

Így ért véget ennek a pszichopata nőnek az ámokfutása, aki úgy érezte, a férfiak nem tudják őt kellőképpen értékelni, csak ki akarják használni. Erre egyetlen megoldást látott, ha egy kicsit megritkítja a városban élő hímneműek számát.

Tényleges életfogytiglant kapott, élete hátralévő részét egy szigorított pszichiátriai intézetben kell leélnie.

A nyomozás összes babérjait Szalontai főtörzs aratta le, hetekig szerepelt az újságok címlapján, a hírekben, reggeli tévéműsorokban. Kicsit a fejébe is szállt a dicsőség.

Kalocsai Péter nyomozó ezt azonban cseppet sem bánta. Tudta, hogy az életben mindennek megvan a maga ára.


portreA szerző, Ungvári Zsuzsanna | Fotó: Kékesi Zsuzsanna

A szerző további fiktív írásai ide kattintva olvashatók el.



Debrecen.
HAON.HU






hirdetés