2011.03.31 08:07; Frissítve: 2011.03.31 08:07


Mennyi? 30! A Görgey utcai óvoda Debrecenben

Mennyi? 30! A Görgey utcai óvoda Debrecenben Mennyi? 30! A Görgey utcai óvoda Debrecenben
Debrecen. A debreceni Görgey Utcai Óvoda idén ünnepli 30. születésnapját, azaz jócskán túl van már az óvodáskoron. A szép kerek évfordulót nemrég egy teljes héten át tartó vigassággal ünnepelte az ovi apraja, nagyja.
alt hiba beküldése

Rengeteg programot kötöttek csokorba a jeles eseményre. Rajzpályázattal, énekversennyel kezdtek, majd a hangszálak igénybe vétele után a gyerekek az ugráló várban vezethették le még megmaradt energiájukat.  Hét közepe táján a kis és középső csoportok tésztafűzésen és akadálypályán próbálhatták ki kéz– és lábügyességüket, a nagycsoportosok bohóckészítésben és váltóversenyben jeleskedhettek. Emellett  mesedramatizálással és néptánccal telt az idő. Az óvónők és dajka nénik előadásában a A brémai  muzsikusok című mesét élvezhették a gyerekek, s velük együtt az előadó felnőttek is.

A hét csúcspontja

Egyértelműen a hét csúcspontja volt, amikor az óvoda születésnapi dalának közös éneklését követően kicsik és nagyok közösen elfogyasztották a 200 szeletes tortát, amelyet harminc tűzijáték tett emlékezetessé. A legtöbb gyerek pedig maradandó emléket is haza vihetett. A megrendezett versenyek díjazottjai kézhez kapták az őket megillető okleveleket és ajándékokat.

A volt, és leendő óvodások, valamint szüleik nevében köszönjük az elmúlt harminc évet, és kívánunk  továbbra is sok sikert és kitartást a következő harmincra!

Pál Sándorné,
szülői munkaközösség,
Görgey utcai óvoda

 

 

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain
Írjon nekünk!
Cikkek innen: Debrecen
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása