Lelassítaná a DEAC a Paks játékát

Akt.:
Berényi Sándor bízik benne, hazai pályán győzni tudnak
Berényi Sándor bízik benne, hazai pályán győzni tudnak - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Berényi Sándor, a DEAC edzője szerint nem lehet egyértelmű esélyekről beszélni.

A 22. fordulóval folytatódik az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság: a sorozatban szereplő DEAC csütörtökön 18 órától hazai környezetben lép pályára, a Paks együttese látogat az Oláh Gábor utcára.

A debreceniek az MK-bronz és a Szolnok legyőzése után újra a valóságban érezhetik magukat, hiszen múlt hétvégén a Kaposvár 103–79-re legyőzte őket. – Azon dolgoztunk a héten, hogy ne törjön meg a lendületünk, és a Paks ellen újra azt nyújtsuk, amit tudunk. Egy vereség sosem jön jókor, most sem volt ez másképp, de tudjuk, nem történt tragédia, még nem dőlt el semmi, dolgozunk tovább – tekintett vissza röviden Berényi Sándor vezetőedző legutóbbi bajnokijukra, majd rátért arra is, mit vár az Atomerőmű SE ellen.

Bő rotáció

– A Paksnál pár hete edzőváltás történt, ennek hatására jó formába lendült a csapat. Gyors játékra alkalmas ellenfelünk kerete, s ezt ki is szokták használni, nekünk azon kell majd lenni, hogy lelassítsuk őket. Bő rotációs lehetősége van a paksi szakmai stábnak, a felsőházi küzdelmekre is alkalmas kerettel rendelkeznek, minőségi légiósokkal. Nekünk azonban hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem. Egyértelmű esélyekről nem lehet beszélni, a tabella ezúttal is csalóka, a szezon eleji bukdácsolás után immár összeállt a Tolna megyeiek gárdája, s egyre jobb formát mutat. Tőlünk legalább olyan játékra lesz szükség, mint amilyet a Szolnokkal szemben bemutattunk. Sűrű a mezőny, jelenleg elöl vagyunk, és ott is szeretnénk maradni. Szerencsére nincs sérültünk; azon leszünk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk – fogalmazott a fiatal szakember.

Berényi Sándor szerint nem lehet panasz csapata eddigi teljesítményére. – A Magyar Kupa nyolcas döntő álomszerűen alakult, a bronzérem, amelyet megszereztünk, óriási dolog a klub történetében. A bajnoki szereplést illetően sem lehetünk elégedetlenek, bár azért van hiányérzetem, mert amíg hazai pályán nagy skalpokat gyűjtöttünk, addig idegenben már nem rendelkezünk olyan jó mutatókkal – vagyis van még hova fejlődnünk – vélekedett a debreceniek trénere.

A DEAC 32 ponttal jelenleg a tabella hatodik helyén áll, az Atomerőmű SE a nyolcadik, és csupán egy egységgel gyűjtött kevesebbet eddig, mint a cívisvárosiak. A felek november 23-án már találkoztak, akkor a paksiak otthonában 85–76-os hazai siker született.

SZADÓ


A férfi kosárlabda NB I. A állása

1. Szolnoki Olaj KK 21 18 3 1799–1559 39
2. Egis Körmend 21 15 6 1844–1689 36
3. JP Auto-JKSE 21 14 7 1635–1600 35
4. Szombathely 21 13 8 1690–1612 34
5. KTE-Duna Aszfalt 21 11 10 1650–1628 32
6. DEAC 21 11 10 1747–1785 32
7. Zalakerámia ZTE KK 21 11 10 1724–1730 32
8. Atomerőmű SE 21 10 11 1742–1692 31
9. Pécsi VSK-VEOLIA 21 10 11 1652–1618 31
10. Kaposvári KK 21 9 12 1691–1690 30
11. Sopron KC 21 9 12 1682–1709 30
12. Alba Fehérvár 21 9 12 1664–1625 30
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 21 5 16 1556–1688 26
14. Serco-TF-BP 21 2 19 1392–1843 23


Debrecen - 24 pontos vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A 21. fordulójában Kaposváron. Berényi Sándor együttese egy félidőn keresztül tudta tartani a lépést a kiválóan játszó hazaiakkal, de a fordulás után már esélyük sem volt a győzelemre. A tavaly még Kaposváron pattogtató Ivo...



Debrecen.
HAON.HU






hirdetés