Hajdú-Biharban is kevesebb az ittas vezető

Hajdú-Biharban is kevesebb az ittas vezető
© Fotó: police.hu
Hajdú-Bihar - Az országban ez év első negyedévében összesen 2 ezer 898 közúti közlekedési baleset történt. Ez 10 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Hat megyében nőtt, 13-ban és a fővárosban csökkent a balesetek száma. Kiugró, 19 százalékos volt a növekedés Somogy megyében, míg Bács-Kiskunban és Hevesben egyharmados, illetve csaknem 30 százalékos csökkenést regisztráltak – tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal.

A tájékoztatóból az is kiderül, hogy háromtizedével kevesebb, 228 balesetet okoztak ittas állapotban. A csökkenés különösen Heves (77 százalék) és Somogy megyében (71 százalék) volt kiugró mértékű. Az alkoholos befolyásoltság mellett előidézett balesetek aránya Bács-Kiskun megyében volt a legnagyobb (18 százalék), Somogyban és Budapesten (4,3 százalék) a legkisebb.

A közutakon történt közlekedési balesetekben 3 ezer 862 személy sérült meg, 10 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A sérültek száma Somogyban emelkedett jelentősen (29 százalékkal), míg Hevesben és Bács-Kiskunban 48, illetve 35 százalékkal csökkent. Országosan a sérültek negyede szenvedett súlyos, héttizede könnyű sérülést. A súlyos sérülést szenvedettek hányada Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (20 százalék) volt a legalacsonyabb, Zala (36 százalék), Csongrád és Komárom-Esztergom (35 százalék) megyében pedig a legmagasabb.

HBN


Fotó: police.hu
Berettyóújfalu - A rendőrök az ittas vezetők kiszűrése és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében ittasság-ellenőrzést végeztek. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai december 27-én Berettyóújfalu belterületén finn módszerrel ellenőrizték a járművezetőket. Az ellenőrzés célja az al...

Fotó: police.hu
Hajdúszoboszló - A közúti kontroll elsősorban az ittas járművezetők kiszűrésére irányult. Fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak 2018. január 2-án a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársai. A közúti kontroll elsősorban az ittas járművezetők kiszűrésére irányult, azonban az elle...



Debrecen.
HAON.HU






hirdetés