A debreceni alpolgármester elmondta, hogy kezdettől „heves reakciókat” váltott ki az egyébként tisztább, áttekinthetőbb, kulturáltabb városkép kialakításának szándékával meghozott regula. Az alkalmazás során azonban világossá vált, hogy azt nem lehet az eltérő építészeti karakterű debreceni városrészekre egységesen vonatkoztatni és betartatni sem. Most az élethez igazítják a rendeletet – jegyezte meg a városvezető.
– A helyi szabályozást főleg a kisvállalkozók kritizálták. Május 23-án megbeszélést tartottam képviselőikkel és átvettem a petíciójukat. Elfogadták azt az álláspontot, hogy a belvárosban, pontosabban a Nagykörúton belül, illetve a bevezető gyűjtőutak mentén továbbra is indokolt a szigor fenntartása.
Máshol azonban terveink szerint megszűnik a rendelet hatálya. Utóbbi területek sem maradnak szabályozatlanul, az országos érvényű jogszabály vonatkozik rájuk.
Vagyis 2 négyzetméter alatti nagyságú reklámtáblát bejelentés és építési engedély nélkül kihelyezhet majd a vállalkozó saját épületére, ennél nagyobb vagy különálló épület esetén bejelentési kötelezettsége lesz. A legszigorúbb, építési engedélyt is igénylő előírások a 20 négyzetméternél nagyobb vagy 3 méternél magasabb tartószerkezettel ellátott reklámhordozókra vonatkoznak, ezeket azonban jellemzően a nagyáruházak alkalmazzák.
Papp László elmondta, hogy már a június végi közgyűlésen kezdeményezi a debreceni városvezetés a reklámtáblákkal kapcsolatos jogszabály módosítását.