Egyre nehezebb helyzetben a DEAC

Egyre nehezebb helyzetben a DEAC
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A Sopron is nyerni tudott Debrecenben, továbbra sem megy a Berényi-alakulatnak.

Továbbra is el van átkozva a DEAC kosárlabdacsapata, mely elsősorban az első félidő gyenge játékának köszönhetően végül 96–89-re kikapott a közvetlen rivális Sopron ellen szombaton. Az utolsó előtti helyen álló SKC így egy győzelemre megközelítette a hajdúságiakat, az utolsó négy forduló nehéz sorsolása miatt pedig nincs könnyű helyzetben Berényi Sándor együttese – írja a Deacbasket.hu.

Nem érződött a csapatokon a nagy tét, rögtön az első támadásokból egy-egy triplát szereztek a felek El-Amin és Armwood révén. Finoman fogalmazva sem a védekezésről szóltak az első percek, mindkét oldalon potyogtak a kosarak. Molnár András közelije után egypontos hajdúsági fórral zárult a játékrész.

deac2
Fotó: Derencsényi István

A második tíz percben Takács triplája után Henderson dobott egy kettest, időt is kért Berényi Sándor (22–26). Hiába zsákolt hatalmasat Lauderdale, a Sopron a folytatásban is nagyszerűen járatta a labdát, és értékesítette üres helyzeteit, így sikerült ellépnie – 42–55-öt mutatott az eredményjelző félidőben.

A folytatásban a debreceni védekezés szinte végig átjáróház volt, a vendégek pedig türelmesen és okosan játszva megtalálták az üres helyzeteket, melyeket nagyszerű százalékkal értékesítettek. Területvédekezésre váltott az utolsó negyedre a DEAC, melynek meg is lett az eredménye, két perc után újra kilencre zárkóztak Velkey Jánosék (70–79). Ám ezen az estén nem akart semmi sem összejönni a DEAC-nak, hiába kerültek többször is látótávolságon belülre, Fortuna és az SKC légiósai mindig közbeszóltak, így megérdemelt vendégsiker született.

HBN


DEAC–Sopron KC 89–96 (22–21, 20–34, 21–22, 26–19)

Debrecen, 1450 néző. V.: Benczur, Gál, Minár.

DEAC: Jones 5, MARTINICS 22/6, Lilov 15/12, Bognár 10, ARMWOOD 21/6 Cserék: Lauderdale 6, Molnár A. 2, Velkey 6/3, Kósa 2. Edző: Berényi Sándor

SOPRON KC: PARKER 21, Mészáros M. 2, EL-AMIN 18/9, HENDERSON 20/6, WATKINS 27 Cserék: Takács N. 8/6, Tóth G. Edző: Sabáli Balázs

Berényi Sándor: Az döntött, hogy ellenfelünk sokkal okosabban kosárlabdázott nálunk. Az első félidő egyszerűen vállalhatatlan, szégyenteljes volt. Alaphibákat vétettünk, semmit nem láttam viszont a pályán az előre megbeszéltekből. A második játékrészben már harciasabb arcát mutatta a csapat, de a jó játékkal továbbra is adósak maradtunk.



Debrecen.
HAON.HU






hirdetés