A kardozókat egy olimpiai bajnok is segítette (balról: Horváth Fanni, Csongrádi László olimpiai bajnok, Szilágyi Viktória, Leitner Dorka) A debreceni lányoknak váratlan segítője akadt a versenyen: az osztrákokkal érkező, 1988-as szöuli olimpia bajnok, Csongrádi László segítette őket a pástok mellet.
Már a verseny selejtezőin látszott, hogy a magyar lányok kiemelkednek a csoportjukból.
Horváth Fanni, Leitner Dorka és Szilágyi Viktória is nagyon könnyen lépett tovább a második csoportkörbe. Itt mindegyik lány 4gy/1v-es mutatóval zárt, ezért kiemeltként folytathatták a versenyt. A legjobb tizenhat közé mindhárman bekerültek: Leitner egy habkönnyű 15-10-es győzelmet aratott, Horváth Fanni magának tette nehézzé a mérkőzést, de hatalmasat küzdve ő is a 16 között találta magát. A legnehezebben Szilágyi Viktóriának sikerült a legjobb 16 közé bekerülnie. Bolgár ellenfele jól vívott, és Vikinek nem ment ebben az asszóban. Hatalmas küzdelemben 14-13-ról fordítva nyerte meg a mérkőzést.
A döntőbe jutásért Horváth Leitnerrel találkozott, ahol Horváth minimális különbségű 15-14-es győzelmet aratott klubtársa felett. Szilágyi Viki megrázta magát, és 15-8-ra verte jobb sorsra hívatott görög ellenfelét.
A döntőben végül Szilágyi a világranglista első, végső győztes török Sarban-tól szenvedett vereséget, míg Horváthot a görög Sakellariu állította meg.
Dávid László: – A lányok magabiztosan, és helyenként nagyon jól is vívtak. Nagyobb szerencsével akár előrébb is végezhettek volna a versenyben. A 13 éves Leitnert csak a saját klubtársa tudta megállítani a döntőbe jutásért. Horváth a legjobb négy közé kerülésért nem tudta kihasználni lélektani fölényét, amikor 8-8-ra egyenlített. Szilágyit a mai napon csak Sarban tudta megállítani, erre már a négy közé jutáért összekerültek. Külön köszönet illeti az olimpiai bajnok Csongit, aki fáradtságot nem kímélve, nagyon önzetlenül segítette a lányainkat a minél jobb eredmény elérésében.
7. Horváth Fanni
8. Szilágyi Viktória
10. Leitner Dorka