Debrecenben akciózott a TEK: fegyverei is voltak a gyanúsítottnak

Debrecenben akciózott a TEK: fegyverei is voltak a gyanúsítottnak
© Forrás: YouTube / police.hu
Debrecen – Egy helyi szórakozóhelyen fogták el a 63 éves férfit, aki milliókkal tartozott ismerősének. A fegyverekre a házkutatáson találtak rá.

Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy egy ismerősének háromszor, különböző pénzösszegeket adott kölcsön, azonban a férfi a több mint 6 millió forintból semmit nem fizetett vissza neki, és egy ideje már nem tudja őt elérni. A nyomozók a beszerezett információk alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen november 21-én, egy debreceni szórakozóhelyen elfogtak.

A rendőrök G. Sándort előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság november 23-án elrendelt.

A nyomozók a gyanúsítottnál tartott házkutatás során két – engedély nélkül tartott – lőfegyvert vagy annak utánzatát, valamint lőszereket foglaltak le, amelyek szakértői vizsgálata folyamatban van.

fe1

fe4

Fotók: police.hu

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 63 éves férfival szemben üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, továbbá lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást, amelyben további nyomozati cselekmények várhatóak.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –



Debrecen.
HAON.HU

További hírek a Gazdaság kategóriából






hirdetés