A baloldalt egyedül képviselő MSZP-nek nem lesz könnyű dolga a rájuk szavazó, csalódott emberek elvárásainak eleget tenni. Nehezíti a dolgát, hogy az ellenzékben lévő két kissebb párttal az együttműködés több okból is csak esetenként jöhet létre.
Amiről nem lenne szabad megfeledkezni
Pedig minden nehézség ellenére szükség van mindenkivel összefogva megakadályozni egy újabb diktatórikus egypárt rendszer kialakulását. Megvédve ezzel a húsz éve megszerzett demokratikus jogainkat. A nyolc évig kormányzásra készülő pártszövetség „forradalmi” tetteinek semmi köze nincs az 1848-as forradalom által megvalósított szabadsághoz.
A rohammunkával készülő alkotmányt a magyar nép összességének megelégedésére, a történelmünket összegezve kellene megalkotni. Nem feledkezve meg Árpád honfolalásáról, államalapító István királyunkról, a kereszténység felvételéről. A szent korona uralkodása alatt volt egy igazságos Mátyás királyunk. Szabadságunkat szeretve volt egy Dózsa György vezette parasztfelkelés és egy Rákóczi szabadságharcra is büszkék vagyunk. Hosszú török majd Habsburg elnyomás; no és egy Kossuth Lajosunk következik, aki történelmi tettével a debreceni Nagytemplomban trónt fosztott. Az első szabad forradalmi kormány törvénybe iktatta a sajtószabadságot, melyet már több diktatúra próbált megszüntetni, de az igazság hangját és írásait csak ideig-óráig lehet törvényekkel elhallgattani, elkobozni, börtönnel sújtani. 1956 októbere a lyukas háromszínű magyar lobogóval Kossuth címert, a sajtó és az egész ország szabadságát követelte vissza és áldozta is érte életek sokaságát.
“Márciusban újra kezdjük!”
A mostani kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormány új törvényeknek álcálzott rendeletei egyre jobban hasonlítanak a Horthy törvényekhez. 1956-ban nem volt hivatalosan engedélyezett ellenzéki párt, mégis az elégedetlenség, a nyomor, a kiábrándulság azóta sem látott tömeget tudott az utcára vinni. A parlamentben ma még van egy demokratikus, baloldali ellenzéki párt, aki ma még kérhet, felszólalhat és figyelmeztetheti a kormányt, hogy maradjon az ígéretei mellett és mindenki megelégedésére kormányozzon. A parlamentben többet nem tehet, de az elégedetlen emberek összefogása, az utcára vitele talán nem is lesz olyan nehéz a régi jelszót szerint: Márciusban újra kezdjük!
Polyánszky Tibor, Debrecen