A magyar csapat az elődöntőben a szerbekkel szemben maradt alul, míg a bronzéremért vívott óriási csatában a horvátok győzték le a mieinket egyetlen góllal. Gyöngyösi András, a Debrecen-Fujitsu mestere a Napló kérésére értékelte világbajnokságot, és a Kemény-gárda teljesítményét.
– A magyar alakulat – elmúlt évekhez képest – bebizonyította, hogy míg korábban esélytelennek tűnt, most minden együttessel szemben fel tudta fenni a harcot. Összeért az új csapat, a szerbekkel játszott elődöntő is ezt mutatja. Kialakult egy olyan gárda, amelynek maximálisan megvannak az esélyei arra, hogy Londonban megszerezze a negyedik aranyérmét – kezdte a 240-szeres magyar válogatott Gyöngyösi András.
– A szerbek elleni találkozón minden esélyük megvolt a győzelemre. Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, de a görög bíró mind a meccsen, mind pedig a hosszabbításban a szerbeknek fújt. A bronzmeccsről az a véleményem, hogy én eltörölném. Csalódott sportolókat rávenni arra, hogy ugyanolyan szinten teljesítsenek, szerintem értelmetlen.
Olaszország végső sikere sokak számára meglepetés volt, Gyöngyösi András viszont már a küzdelemsorozat elején hangsúlyozta, igenis számolni kell a taljánokkal. – Már a Világjátékok elején láttam, hogy az olaszok jól össze lettek rakva, az olimpia előtti vébé pedig igazi kiugrási lehetőség volt a számukra. Azt lehet mondani, ők voltak a legmotiváltabbak, és ez ki is jött, ám ha velünk játszották volna a döntőt, biztos vagyok benne, hogy megvertük volna őket – de sajnos a szerbekkel vívták, és sikerült is nyerniük – értékelt a debreceni mester.
– Ha visszaemlékszem, az elmúlt 10 évben csak a szerbek, a horvátok, és a magyarok nyertek világeseményen – jó is, hogy az olaszok is színesítik a palettát, jót tesz a sportágnak. Mindenki azt mondja, hogy a pólót az európai és a balkán országok játsszák, így különösen örülök annak, hogy például a női vízilabdában jönnek fel a japánok, kínaiak, ausztrálok. Egyre többen kerülnek be a vízilabda élvonalába, sőt, más kontinensek is – kivéve Afrikát – mind férfi, mind pedig női vízilabdában ott vannak – összegezte a világbajnokság tapasztalatait Gyöngyösi András, aki már előre tekintett az olimpiára is. – A vébé bizonyította, a szerbek talán a legnagyobb esélyesei az ötkarikás játékoknak. Ha valakik, ők valóban erre készülnek, hiszen az elmúlt három olimpián mindig elvettük tőlük az aranyérmet. Ám mi is ugyanolyan esélyesek vagyunk, akárcsak a szerbek, vagy a horvátok, és talán ide sorolnám az olaszokat is, azonban úgy érzem, hogy nekik ez most egy sokkal inkább kiugrott eredmény – tehát stabilan nincsenek benne a legjobb három csapatba. Összegezve 33 százalék esélyt látok a magyarok, a szerbek, valamint a horvátok sikerére, ezen csapatok közül kerül ki a végső győztes.