Debrecen volt a Rákóczi Rodostója

Debrecen volt a Rákóczi Rodostója
A DVSC-TEVA tizenhárom perc alatt ötöt rámolt be a vendég Kaposvárnak.

Labdarúgás. Ismét egy olyan meccs, amelyen nem lehet hibázni – akár ezt is gondolhatták a Kaposvár elleni péntek esti mérkőzés előtt a Loki futballistái, bár a bajnokságnak ezen szakaszában már mindegyik találkozóra igaz ez az állítás. A Soproni Liga 24. fordulójában a bajnoki aranyra ácsingózó DVSC-TEVA a hetedik helyezett Rákóczit fogadta és az összecsapás pikantériáját annak az Oláh Lórántnak a személye szolgáltatta, aki a télen a Nagyerdőről igazolt vissza a Prukner-gárdába. A hazai hívek egy része aggodalmas arccal emlegette is a meccs előtt: csak nehogy Lóri beköszönjön.

Verpecz-bravúrok

Az első percekben kiderült, bár a zöld-fehérek papíron három védővel álltak fel, a valóságban a fél csapat beásta magát a tizenhatos vonalára és roppant szervezetten igyekezték feltartóztatni a hajdúsági támadókat. Ennek megfelelően a Kaposvár csak a kontrákban bízott, a Loki pedig hiába birtokolta többet a labdát, nem nagyon tudott mit kezdeni a betömörülő védelemmel. Ment előre a Herczeg-legénység, de nem voltak elég pontosak Czvitkovicsék (bár Coulibalyt egyszer gyanús körülmények között „tüntették el” a tizenhatoson belül), ezért az első nagyobb helyzet a hétközi nyíregyházi rangadó után újra bizalmat kapó Verpecz István kapuja előtt adódott. Godslove előbb hét méterről, fejjel akart túljárni a kapus eszén, de Verpi hatalmas bravúrral, vetődve védett, majd a támadó közeli ismétlését is hárította! A kimaradt ziccer után még inkább neki veselkedett a Debrecen, egyre többször került Milinte kapujának előterébe a labda, de előbb Coulibaly fejelt kevéssel mellé, majd Czvitkovics szabadrúgását ütötte ki a vendégek portása. A szünet előtt pár perccel Vargát Rudolf váltotta és ezzel már három piros-fehér csatár volt a pályán. A csapatok és a drukkerek úgy fújhatták ki magukat a félidőben, hogy szerencsére Oláhnaknem sok momentuma akadt

Örömfoci

A második játékrész rosszul kezdődött,Maróti fejelt a kapuba egy jobb oldali szabadrúgást, ezzel nehéz feladat elé állítva a hazaiakat. A publikum már háborogni kezdett, de erre csupán három percet hagytak a pirosak: Czvitkovics a „Kígyó térről” tekert a kapuba egy szabadot, majd négy minutum múlva Feczesinnek adott egy gólpasszt és máris a DVSC-nél volt az előny! Ami három perc múlva kétgólossá vált, ugyanis Rudolf bombázott a rövid sarokba. Tombolt a közönség, de még nem volt vége, Cicó újabb asszisztja után Mészáros pofozta a hálóba a labdát, majd Coulibaly büntetőjével alakult ki az 5-1-es végeredmény. A DVSC-TEVA ezzel csattanós választ adott a kétkedőknek! HBN-TN

 

Mesterszemmel

Herczeg András: Az első félidőben nem volt lendületünk, elvégre két hét alatt ez volt az ötödik meccsünk. A szerkezetváltásnak köszönhetően lendületesebb lett a játékunk, jól és felszabadultan futballoztak a srácok, akiknek gratulálok a mai teljesítményükhöz.

Prukner László: Az első félidővel elégedett voltam, de a folytatás nagy csalódás számomra, így nem szabad összezuhanni. Még sosem verték meg ennyire a csapatomat. Nehéz lesz rendeznünk a sorokat a folytatásban, mert ez most nagy pofon volt..

 

Soproni Liga 24. forduló
DVSC-TEVA – Kaposvári Rákóczi FC 5-1 (0-0)

Debrecen, 3500 néző. Vezette: Sulyok (Tóth I., Medovarszki)
DVSC: Verpecz – Bodnár, Komlósi, Mészáros, Laczkó – Czvitkovics, Varga J. (Rudolf 43.), Szélesi, Yannick (Rezes 74.) – Coulibaly, Feczesin (Szakály 78.)
Kaposvár: Milinte – Grúz, Petrók, Zahorecz – Balázs, Maróti (Culum 85.), Pest (Antanaszijevics 83.), Sztanics, Junior – Godslove (Kulcsár 70.), Oláh
Gól: Maróti (50.), Czvitkovics (53.), Feczesin (57.), Rudolf (60.), Mészáros (63.), Coulibaly (11-esből 66.)
Sárga lap: Godslove (30.), Komlósi (40.), Grúz (52.), Maróti (66.), Kulcsár (83.)