Debrecen végleg felkerült a kosárlabdás térképre

Becsky István
Becsky István - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A debreceniek sportszeretetének hála, legalább még két évig visszatér a cívisvárosba a 3×3-as kosárlabda. Interjú Becsky Istvánnal.

A szervezőbizottság elnökeként büszke a 3×3-as kosárlabda debreceni térhódítására, a nagypályás kosárszezontól azt reméli, az idén oroszlánbarlanggá válik az Oláh Gábor utcai sportcsarnok, a DEAC pedig legalább a középmezőnyben végez.

Szervezőként miként értékeli a debreceni 3×3-as hetet?

A korábbi években rendezett eseményekről sem lehetett azt mondani, hogy sikertelenek lettek volna, de ez a mostani minden várakozásunkat felülmúlta. Azt gondolom, az évek alatt a cívisváros nemcsak felkerült a térképre, hanem a sportág egyik fellegvára is lett. A kedvező időjárástól függetlenül féltünk attól, a hétre betervezett sok eseménynek az lesz a hátulütője, hogy nem a magunktól elvárt színvonalon tudjuk majd ellátni a munkánkat. Szerencsére ez nem igazolódott be, és a szervezőbizottságunk remekül helytállt, nagyon büszke vagyok a kollégákra. De nem csak én gondolom ezt így, hiszen a magyar, valamint a nemzetközi szövetség (FIBA) is dicséretben részesítette a szervezőket. Telefonon is rengetegen gratuláltak, sőt, a csapatok is írtak, megköszönve a vendéglátást, pedig ez nem igazán szokás. Az együttesek odáig mentek, hogy nyílt levélben kérték a nemzetközi szövetséget, minden évben legyen 3×3-as verseny Debrecenben, mert annyira jól érezték magukat nálunk. Szerencsére a szövetség is hasonlóan gondolkodik: 2019-ben felnőtt Európa-bajnokságot rendezünk, amely ezzel párhuzamosan a World Tour egyik állomása is lesz, 2020-ban pedig U18-as világbajnokság és egy újabb World Tour esemény helyszíne lesz a cívisváros. Természetesen ezek mellett az U23-as tornáknak is helyt adunk, de bízunk benne, hogy ezeken túl még további 3×3-as eseményekkel tudunk majd szolgálni a nézőknek.

Helyszínként miért a Kossuth térre esett a választás?

Amikor 2015-ben elkezdtünk azon gondolkodni, hol legyen a torna, mindannyian egyetértettünk abban, hogy egy igazán egyedi és emlékezetes helyet kell találnunk az eseménynek, olyat, amely azonnal összeköthető Debrecennel. Erre a Nagytemplomnál alkalmasabb talán nincs is, hiszen megkerülhetetlen, és mindenki a csodájára járt, hogy egy ilyen épület lábánál pattogott a labda. Az internetes közvetítések alatt a templom folyamatosan látszott, és a közösségi médiában is rengeteg fotón tűnt fel az épület. Nekem személyes kötődésem is van a helyszínhez, hiszen nagyapám református lelkészként több alkalommal is tartott a Nagytemplomban istentiszteletet.

Lehet-e még feljebb srófolni a kilátogató nézők számát?

Mindent megteszünk azért, hogy a következő évre még nagyobb lelátót tudjunk telepíteni. Nem egyszerű szituáció, de keressük a megoldást, mert látjuk, hogy mekkora érdeklődés övezi a sportágat, és szinte az első meccstől kezdődően telt ház előtt zajlottak a történések. Ez sok szakemberrel igényel egyeztetést, de bízom abban, hogy sikerrel járunk, hiszen ez egy kellemes gond. Felmerült az is, hogy esetleg fizetőssé tegyük a rendezvényt, de én azt gondolom, ezek a napok elsősorban Debrecen polgárainak szólnak. Amíg én lehetőséget kapok az esemény szervezésére, azon leszek, hogy továbbra is ingyenesen látogatható legyen.

Turizmus szempontjából mennyire jelentős a 3×3?

Nyolc szállodát töltöttünk meg a hétvége alatt, az eseményen megforduló személyek száma elérte a 20 ezret, az internetes és televíziós nézettségünk meghaladta a 1,5 milliót. Azok a vendéglátós helyek, amelyek rajtunk keresztül bonyolították a foglalásaikat és programjaikat, több mint 60 milliós forgalmat generáltak.

Egy ilyen program mennyire hozza meg a kedvét a fiataloknak a kosárlabdához?

Örömteli, hogy a 3×3 hatására 40-50 közötti 8-10 éves kezdi meg a felkészülést a Debreceni Kosárlabda Akadémián. A cívisvárosban csaknem 800 fiatal kosárlabdázik versenyszerűen, ezen felül pedig a megyei osztályokban is szép számmal űzik a sportágat. Egy ilyen rendezvény mindig jó hatással van a gyerekekre, ilyenkor jellemzően az átlagnál többen szeretnének elkezdeni kosarazni. Bízom benne, hogy ezeket a számokat a jövőben még tovább tudjuk fokozni.

Az akadémia és az egyetem együttműködése mennyire teszi vonzóvá a DEAC-ot?

A Debreceni Kosárlabda Akadémia 2012-től biztosítja a sportolóinknak, hogy vagy kosárlabdázókat nevelünk belőlük, vagy olyan diplomával rendelkező fiatalokat, akik életének szerves része a mozgás és a kosárlabda. Az első osztály természetesen a profiké, de jelenleg is van a keretben hat olyan egyetemista, akik az első csapathoz tartoznak. Mire odakerül egy fiatal, hogy a felsőoktatásban tanuljon, addigra részben már eldől, hogy hivatásos sportoló válhat-e belőle. Mi a DEAC-nál nyomon követjük a versenyzőink tanulmányi eredményeit is, nemegyszer előfordult, hogy be is avatkoztunk, mert rosszabbodtak a játékos jegyei, ilyenkor arra ösztönözzük, hogy vegye még komolyabban a tanulást, mert az iskola is nagyon fontos. Aki minket választ, az nem járhat rosszul, mert ha nem is válik belőle végül profi játékos, minimum egy diplomával a zsebében kezdhet bele a civil életébe.

Mik voltak a mögöttünk álló bajnokság tapasztalatai a felnőtt csapatnál?

A tavalyi szezonban elsőbálozók voltunk, ennek minden előnyével és hátrányával, meg kellett tanulnunk a kommunikációt az ellenfelekkel, a játékvezetőkkel. Sajnos a Kórház a város szélén című sorozat legújabb évadát nálunk is leforgathatták volna, nem is emlékszem arra, hogy ennyi sérülést láttam volna egy csapatnál. Szeretném tisztázni, hogy nem szakmai hibáról volt szó, nem voltak túledzve a srácok, hanem balszerencsések voltunk. Úgy kezdtünk neki a szezonnak, hogy teret engedünk a debrecenieknek, és csak három légióst fogunk foglalkoztatni, de ez csak akkor működött volna, ha elkerülnek minket a sérülések. Sajnos ez nem így történt; volt olyan találkozónk, amikor mindössze egy légiósunk állt rendelkezésre. Felismerve ezt, már szezon közben igazoltunk kosarasokat, hogy nagyobb legyen Berényi Sándor vezetőedző mozgástere. Ezekkel a játékosokkal kiegészülve már komplett csapatot alkottunk, és így már nem volt kérdés, hogy bennmarad-e a DEAC az első osztályban. Az idei szezonban igyekeztünk fiatalítani az átlagéletkoron: akadt, akire mi nem számítottunk, és volt, aki visszavonult. Itt szeretném megemlíteni az egykori válogatott Molnár Andrást, csapatkapitányunk szögre akasztotta a cipőt a nyáron, például a távozása által keletkezett űrt is be kellett töltenünk. Az ő búcsúztatásának részletein jelenleg is dolgozunk, hiszen szeretnénk méltóképpen megköszönni neki, amit az évek folyamán a kosársportért tett. Azt edzőmeccseken látottak alapján azt gondolom, a helyes irányban haladunk afelé, hogy jó csapatunk legyen.

Mik az idei célok?

Az elsődleges célunk, hogy hétről hétre olyan együttes fusson ki a pályára, amely tűzbe tudja hozni a közönséget, amelyik nem ismer elveszett labdát, és sosem adja fel. Természetesen nem fogunk minden összecsapást megnyerni, de ha a játékosok aznap mindent kiadtak magukból, akkor szégyenérzet nélkül, emelt fővel jöhetnek majd le a pályáról. Azt szeretném, hogy idegenbe ne feltartott kézzel menjünk, a hazai pályánk pedig igazi oroszlánbarlang legyen. A cívisvárosban lejátszott mérkőzéseken az ellenfelek tudomására kell hozni, hogy a DEAC otthonában senki sem mehet biztosra, az esetleges sikerért még a legjobb magyar csapatoknak is kőkeményen meg kell majd küzdenie.

Az idegenlégiósok kiválasztásánál mi volt a fő szempont?

Idegenlégióst sosem egyszerű kiválasztani, bár az internet világa némileg könnyít rajta. Folyamatos kapcsolatban állunk magyar és külföldi játékosügynökökkel. A szakmai stáb kialakítja a koncepciót, hogy milyen posztra milyen típusú játékost keres, az ügynökök opciókat küldenek, az edzőink pedig azzal töltik a nyár egy részét, hogy kiválasztják a legideálisabbnak tűnő kosarasokat. Szeretnénk minél kisebbre csökkenteni annak az esélyét, hogy olyan kosarast igazoljunk, aki sportemberhez méltatlanul viselkedik a mérkőzéseken vagy a hétköznapi életben. Mivel mi egyetemi csapat is vagyunk, számukra nemcsak az fontos, hogy az illető a pályán is megállja a helyét, hanem azon kívül is, akár egyfajta példaképként is szolgálva az utánpótlásunkban pallérozódó fiataloknak. Szerencsére elég sok edzőt ismerünk a kontinensen, így tudjuk ellenőrizni, hogy a kiszemeltünk milyen munkát végzett a korábbi csapatainál. Csak érzékeltetésül, hogy ilyen szempontból is mennyire nehéz dolguk van a szakembereknek: az idén nyáron a beajánlott játékosok száma szerintem meghaladta a 400 főt, közülük kellett kiválasztani azokat az külföldieket, akikkel reményeink szerint végigcsináljuk az idényt.

Mennyi idegenlégióssal vág neki a csapat az idénynek?

Öt külföldivel képzeljük el a szezont. Mivel fiatal az átlagéletkorunk, és a magyar játékosok közül hatan a Debreceni Egyetem szakjainak valamelyikén tanulnak, így kompromisszumot kellett kötnünk. Ez nem azt jelenti, hogy a honi játékosok háttérbe szorulnak, hanem azt, hogy nem lehet 7-8 emberrel lejátszani egy bajnokságot, és ennek figyelembevételével döntöttünk az idegenlégiósok és a magyarok arányáról.

A kosarasok találkozóin mennyire érvényesül az úgynevezett DEAC-érzés?

A mi meccseinken egyformán ott vannak a lelátón az egyetemhez köthető szurkolók, illetve a debreceni sportbarátok is. Ezt a két réteget külön kell választani: a cívis drukkerek – mint azt jól tudjuk – nagyon igényesek a sportban is, nem igazán vevők a középszerűségre, nem fogadják el, ha valaki csupán a bennmaradásért küzd. Viszont ha azt látják, hogy a pályán mindenki a győzelemért harcol, azonnal tűzbe tudnak jönni, és a csapat mögé állnak. Az egyetemhez kötődő rajongók mentalitása ettől különbözik, ők az úgynevezett DEAC-brandhez tartozó együttesek találkozóira a sport szeretete mellett azért látogatnak ki, mert részesei akarnak lenni egy közösségi élménynek. Büszkén mondhatom, hogy ennek kapcsán Debrecenben kezd valami olyasmi kialakulni, ami az országban egyedülálló.

MSZ