Mit kerestek idegen katonák a debreceni családoknál?

A Szent Anna utcai ház ma római katolikus parókia
A Szent Anna utcai ház ma római katolikus parókia - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Ma már csak két, katonáknak szállást nyújtó ház áll; a Csapó utcait nemrégiben bontották le. Fejezetek Debrecen történetéből, 16. rész: a katonai kvártélyházak.

A rendi állam állandó hadseregének fenntartási kötelezettsége 1715-től, a Debrecennek 1693-ban adományozott szabad királyi városi rang törvénybe iktatásától állandó teherré vált. A katonai beszállásolás az egész lakosságot közvetlenül sújtotta, mert a 19. század közepéig nem épült önálló kaszárnya a Debrecenben állomásozó seregtestek számára. A mai embernek magától értetődő elzárt laktanyák helyett a családoknál és a városi közházakban adtak szállást az idegen katonáknak.

A beszállásolás

A szállásra fogadott idegen katonák komoly feszültségforrást jelentettek. Kötelező élelmezésük, a só, hús, kenyér és gyertya, a katonaló számára abrak, széna, szalma biztosítása, illetve a nem egyszer a „vendéglátó” családdal közös szobában való együttélés szabályozása igen bonyolult feladatot rótt a város elöljáróira is. A saját polgárai és a településre érkezők felett ítélkezési joggal rendelkező helyhatóság a katonák kihágásait nem büntethette, azt az érintett katonai parancsnoknak kellett jeleznie, hogy a hadbíróság ítélkezhessen.

Ugyan a „kvártélyozás” valamennyi városi polgár terhe volt, de a leggazdagabbak, és általában a nemesség, majd lassacskán a városi elöljárók is meghatározott díj megfizetésével megválthatták a katonák személyes befogadását. Mások pedig a házaik átalakításával igyekeztek a konfliktusos helyzetet minimálisra csökkenteni. Ők a lakóépületük udvar felőli oldalán végigfutó tornác utcai végének elfalazásával alakítottak ki egy kis kamrát külön bejáratú „katonaház” céljára. Még napjainkban is van néhány olyan cívisház Debrecenben, amelynek homlokzatán jól látható az utcai szoba két ablakától kissé távolabbra eső harmadik ablak, amely eredetileg az ámbituson lévő katonaszobáé volt. Külön teher volt a katonalovak pontosan előírt minőségű és nagyságú szállásának biztosítása. A nép nyelvén német istállónak elnevezett építmények ajtaját akkorára kellett készíteni, hogy a ló felnyergelve is átférhessen rajta.

Kvártélyházak, laktanyák

A városi elöljáróság a közösségi tulajdonú házak átalakításával, bővítésével igyekezett minél több katonát kivonni a polgárházakból, és a lehetőségekhez képest a kapukon kívül elszállásolni őket. Egyebek között így alakult ideiglenesen, majd véglegesen is katonai kórházzá, majd kaszárnyává a Mikepércsi út elején a Gilányi csapszék. A mai Salétrom utca és Szoboszlói út szögében a salétromfőzőből lett a Salétrom laktanya, ahol Petőfi is szolgált. Ha pedig gyorsan kellett nagyobb egységet elhelyezni, arra ott voltak a mai Nyugati utcától a volt vasútig érő hatalmas külső vásár terén az árusításra, illetve áru tárolására szolgáló, utcarendbe szedett, nem egyszer emeletes „kősátrak”.

A katonatiszteket, akik sokszor családjukkal együtt érkeztek, a belvárosi kvártélyházakban igyekezett elhelyezni az elszállásolás szervezésért is felelős városi elöljáróság. A Piac utcai Gambrinus közben 1913-ban elkészült kettős városi bérház helyén az egyik lebontott épület a Tábornoki ház volt, amely elnevezésével is jelzi, benne a legmagasabb rangú katonai elöljárók lakásai voltak. A belvárosi kvártélyházak, amelyek a hiányzó szállodákat is helyettesítették, egészen az államosításokig megőrizték legutolsó tulajdonosuk nevét. (Füleky-ház, Fórizs-laktanya, a Kovács-laktanya, Komáromy-ház stb.) Az ilyen hajdani cívisházakból jelenleg már csak kettő áll. Nemrégiben bontották le a Csapó utcán, a Burgundia utca sarki tízemeletes panelház szomszédságából az 1751-ben megvásárolt Oláh-laktanyát. Ott leghosszabban, közel egy évszázadig, a Böszörményi úti jelenlegi laktanyájuk felépítéséig (1983) a városi tűzoltóság talált otthonra.

Parókia és múzeum lett belőlük

Ma is áll a Szent Anna utca 21. szám alatt a Rozgonyi-ház, amelyet 1782-ben vásárolt meg katonatiszti szállás céljára Debrecen város Rozgonyi Pál nagykállói katolikus esperestől.

cs2

Fotó: Molnár Péter

Három évtized múltán, 1814-ben, amikor helytartótanácsi rendelet lelkészlakás építését írta elő a városnak, ezt a kvártélyházat adták át felújítva, átalakítva a katolikus plébánosnak, addig, amíg felépül a templom mellett az új parókia. Az ottani építkezés meghiúsult, így itt maradt a lelkész lakása és hivatala, de a ház szűkössége miatt, szintén a „felsőbbség” rendelkezésére meg kellett hozzá vásárolni a szomszédos Maleczky-házat a piarista atyáktól. A város egybeépíttette a két házat Litsman József kőműves mesterrel 1820-21-ben, és az így mai formájára alakított épületegyüttest adta át katolikus plébánia céljaira az egyház használatába. (Viszont a házas ingatlanok tulajdonjoga majdnem a 20. század végéig a városé maradt.)

cs3

Fotó: Molnár Péter

A Péterfia utca 28. szám alatt található a másik ma is meglévő évszázados kvártélyház, a hajdani Tóth-laktanya. A valamikori cívisházat 1730-ban vásárolta meg Debrecen. A sokszor alakítgatott épület, Balogh István szerint az 1770-es években készülhetett, de „már 1844-ben is közel mai formájában állhatott”. Benne egyebek között városgazdai hivatal, katonai fogház, vámőrség, leventeotthon és városi raktár is volt. Azt követően, 1950-től, amikor a mentőszolgálatot elválasztották a tűzoltóságtól, a mentők költöztek ide a Csapó utcai Oláh-laktanyából, és 1972. év végéig, a Szoboszlói út sarkán lévő mentőállomás elkészültéig itt volt a székhelyük. A jelenleg múzeumi célt szolgáló valamikori kvártélyház utcasíkból kiugró hófehér falaival, jellegzetesen régies stílusával messze kitűnik környezetéből. Egyik épületszárnyában van Medgyessy Ferenc szobrászművész 1977-ben Déri Múzeumba került hagyatéka és emlékmúzeuma. A másik oldal pedig a város költőinek, íróinak írásos és tárgyi emlékeit őrző és bemutató Debreceni Irodalom Házának ad állandó otthont.

– Papp József –


Tizenötezren ünnepelték az első Debrecenbe érkező gőzöst

Három hónap múlva lesz 160 éve, hogy befutott az első vonat a cívisvárosba. Fejezetek Debrecen történetéből, 15. rész: A debreceni „vaspálya” és az „indóházak”.








hirdetés