2011.09.28 16:25; Frissítve: 2011.09.28 16:25


Debrecen-Fujitsu: Mint versenylovak a startgépben

Debrecen – A szombaton kezdődő vízilabda-bajnokságtól sokat vár Gyöngyösi András.

A Debrecen-Fujitsu a tavaly sikerrel megvívott első idényt követően idén már komolyabb babérokra tör a férfi élvonalbeli vízilabda-bajnokságban. A cívisvárosiak számára szombaton kezdődő pontvadászatban a gárda vezetőedzője, Gyöngyösi András azt szeretné, ha fiai a nemzetközi kupaindulást jelentő 5. helyen zárnának. A Napló az alapozásról és az esélyekről kérdezte a remek szakembert.

Kezdődik!

– Nem szeretek a problémákra hivatkozni, ezért a felkészülést illetően azt mondom, ott tartunk, ahol a többi csapat. Szerencsére már nincs sérültünk, így egyben van a gárda, s már nagyon várjuk a rajtot. A srácokon érződik a feszültség, olyan a helyzet, mint amikor a versenylovak a startgép boxában várják az indítást – mondta mosolyogva Gyöngyösi András, a Debrecen-Fujitsu vezetőedzője.

A hajdúságiak trénere optimista szezon előtt, mint kiemelte, az eltervezett munkát maradéktalanul elvégezte a csapat, s ez nyugalmat kölcsönöz számára.

– Hiszek benne, hogy elérjük a célunkat, ami jelen esetben az 5. hely megszerzése, ami LEN-kupás indulást eredményezne a következő idényben. Kívülállók számára talán irreálisnak tűnnek az elvárásaim, de szerintem csakis a legmagasabb célokért érdemes harcolni. A mezőny tekintetében a Debrecenben rejlik a legnagyobb lehetőség a fejlődésre, s ez mindenképpen motivációt kell, hogy jelentsen a csapatnak – vélekedett az elismert edző.

Három meccs itthon

Gyöngyösi véleményezte a sorsolást, és az esélyeket is taglalta a Naplónak.

– Kedvezőnek tűnik a sorsolásunk, hiszen zsinórban három meccset hazai környezetben játszunk az idény elején. Ha ezek a találkozók sikeresek lesznek, az kellő önbizalmat adhat a garnitúrának, mert úgy érzem, a debreceni uszodában szinte bárkit „be tudunk darálni”. Az Eger és a Vasas csapatát várom a bajnokság döntőjébe, míg a dobogós helyekért a Szeged, a Szolnok és a Honvéd küzdhet, de ebbe a „régióba” tartozhat a Debrecen is – fogalmazott Tojás, aki kitért a szezonnyitó, szombati Szeged elleni meccsre is. (Köztudomású, a Tisza-partiak bejutottak a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé, s több szakember is bajnokaspiránsként kezeli őket.)

Skalpvadászok

– Van realitása, hogy legyőzzük a Szegedet! Ez a Debrecen erősebb, mint a tavalyi gárda, s ettől a csapattól sokkal többet kap majd a szurkolósereg. Idén már az élcsapatok közül is el kell kapnunk párat, például a Szegedet. Ráadásul számomra plusz motiváció is lesz a szombati meccsen, ugyanis az excsapataimtól nem szeretek kikapni. Hallom a híreket, így tudom, a szegediek tartanak tőlünk, s ez azt jelenti, van esélyünk. Külön öröm, hogy a Sport Klub élőben közvetíti a találkozót, mert így az egész ország láthatja, milyen fantasztikus a debreceni közönség. Nekünk pedig egy célunk van: pár év alatt el szeretnénk jutni oda, ahol a szurkolóink vannak, azaz, Magyarország legjobb csapata akarunk lenni!


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Túl a felkészülés első hetén a magyar pólóválogatott
Vízilabda - Varga Tamás minden vizsgálaton „átment”, és boldogan készül a társakkal. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés