2011.10.27 15:57; Frissítve: 2011.10.27 15:57


Debrecen-Fujitsu: két nap alatt két meccs

Debrecen-Fujitsu: két nap alatt két meccs
Vízilabda - Ezúttal is dupla forduló vár a centerüket nélkülözni kénytelen pólósokra a hét végén

Egyhetes bajnoki szünetet követően a hét végén ismét dupla fordulóval folytatódik a Vodafone Férfi Vízilabda OB I pontvadászata. A Debrecen-Fujitsu alakulata pénteken 18.45-től az OSC-t fogadja hazai pályán – januárban még 4-4-es döntetlen született a két együttes találkozóján a Debreceni Sportuszodában, ám ezúttal sima, többgólos győzelem a hajdúsági pólósok célja. Az orvos-egyetemisták elleni összecsapást követően egy nappal később, szombaton este pedig a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között szereplő Vasas otthonába látogatnak Varga Tamásék. Gyöngyösi Andrásnak mindkét mérkőzésen nélkülöznie kell alapemberét Szasa Misicset, aki a macedón válogatott tagjaként a januári, hollandiai Európa Bajnokságra való kijutásért harcol. Az ötödik és a hatodik forduló esélyeiről Létay Krisztián nyilatkozott a Naplónak.

- Az OSC elleni meccsre inkább csak fejben kell készülnünk. Hogyha hozzuk a korábbi összecsapásainkon mutatott stabil védekezésünket, abban az esetben akár megint egy nagyobb arányú győzelmet hozó, közönségszórakoztató mérkőzést láthat a fantasztikus debreceni publikum. Ha pedig jól sikerül a pénteki találkozó, az mentálisan feltölt bennünket annyira, hogy a szombati derbin is kellő önbizalommal állhassunk ki egy nálunk erősebb csapat, a tavalyi ezüstérmes Vasas ellen. A szeptemberi, hazai rendezésű felkészülési tornán már megcibáltuk az oroszlán bajszát, mikor is egy fordulatos, küzdelmes meccsen megvertük a Vasast. Én úgy készülök, hogy megismételjük ezt a bravúrt – a tét most az ellenfelünket nyomja – mi pedig felszabadultabban pólózhatunk. A centerünk, Misics hiányát biztosan meg fogjuk érezni, a felkészülés során már játszottunk nélküle erős csapatok ellen, olyankor mindenkiből egy kicsit többet vesz ki fizikálisan – mondta bizakodva Létay Krisztián.

A pénteken 18.45-től kezdődő összecsapásra a Debreceni Sportuszodában lehet megvásárolni a belépőjegyeket.

HBN-OLAHA


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Túl a felkészülés első hetén a magyar pólóválogatott
Vízilabda - Varga Tamás minden vizsgálaton „átment”, és boldogan készül a társakkal. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés