Megálló kontra kirakat a Csapó utcán

Megközelíteni tilos…
Megközelíteni tilos… - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A buszmegállóban semmi nem véd az esőtől és a széltől, ezért a várakozók a kirakatokba állnak be.

Fel-alá sétálgató, sárga mellényes biztonsági őr figyelmezteti néhány napja a „tiltott helyre” lépő járókelőket a Csapó utca 43. számú társasház előtti busz- és trolimegállóban. A közelmúltban ott nyílt ékszerüzlet két kirakata ugyanis érdekes módon nem a járda vonalába esik, hanem attól nagyjából egy méterrel beljebb, az épület belseje felé helyezkedik el. Az ezek előtt húzódó keskeny, fekete járólapokkal burkolt csíkok valójában telekkönyvileg az üzlethelyiségekhez (a társasházhoz) tartozó magánterületek. Az őr – egyéb feladatai mellett – ezt a bizonyos néhány négyzetméteres zónát és a kirakatokba kitett ékszereket védelmezi. Azokat, akik odaállnak, elküldi. Erről az üveglapokra ragasztott nyomtatott szövegek is tájékoztatják a gyalogosokat, akiknek a jelek szerint nem tetszik a szigor.

„Kukkert is adjanak”

– A Kádár-rendszer idején 40 évig igyekeztek a népet megnevelni, de nem sikerült. Most miből gondolják, hogy sikerül? – fogalmazott felindultan ottjártunkkor egy buszra váró idős nő. Hozzátette: ha az ékszerüzlet tulajdonosa meg akarja védeni értékeit, szereltessen fel rácsokat, vagy rakasson ki a beugrókat lezáró korlátokat, esetleg szerezzen be törhetetlen üveget.

kr2

Fotó: Molnár Péter

Nem tudtunk sokáig beszélgetni, mert hozzánk is odalépett a biztonsági őr, és a most zöld padlószőnyeggel letakart „tiltott zóna” elhagyására szólított fel. Kiléptünk a kirakatból a szemerkélő esőbe és a kabátot szaggató erős szélbe. Közben a sárga mellényes elé állt egy idős férfi, aki jó hangosan azt mondta: „Ha ennyire védik az ékszereket, kukkert is mellékeljenek hozzájuk, mert messziről nem lehet látni a kicsi gyűrűket meg a fülbevalókat.” Az őr neki is elkezdte elmagyarázni a szigor okát, de nem tudta befejezni mondandóját, mert megállt a troli, a bácsi fellépett rá, az ajtó pedig bezárult.

A buszra várók ellehetetlenítik

A kirakat előtti terület az üzlet része. Amikor a buszra várók oda beállnak, az olyan, mintha az otthonunk küszöbén folyamatosan idegenek álldogálnának, és miattuk nem, vagy csak nehezen tudnánk oda bejutni

– reagált az ékszerbolt ügyvezetője, aki nem járult hozzá nevének közléséhez. Kifejtette: gyakori, hogy a buszra várakozók elállják a vevők elől az üzlet és a társasház bejáratát, nekidőlnek a kirakat­üvegnek, sőt a csomagjukat időnként még a kilincsükre is felakasztják. – Így a kirakat funkcióját veszti – vélte. Azt is tapasztalta, hogy a beugróban sokan lerakják a közeli piacon teletömött szatyraikat, melyekből néha hús- meg káposztalé csorog oda, amit nekik kell feltakarítani.

Az ügyvezető úgy látja, ezzel együtt nem a buszra várókkal van baj, az ő érdekük az, hogy biztonságos buszmeg­álló legyen. Ez a létesítmény azonban nem ilyen, mert nem nyújt kellő védelmet az időjárás viszontagságaitól – fogalmazott. Hangsúlyozta: a kirakat előtti rész viszont a társasház és az üzlet része, vagyis magánterület. Szerinte a problémát úgy lehetne megoldani, ha a polgármesteri hivatal arrébb helyeztetné a nagyon forgalmas buszmegállót. Amennyiben ennek költsége nem irreális, a vállalkozó a pénzt is kész biztosítani.

Gyanús alakok

Az ügyvezető arról is beszélt, hogy azért is kénytelen a megszokott biztonsági intézkedéseken túllépni, mert a közelmúltban három rossz kinézetű, az arcát kapucnival takaró, gyanúsan viselkedő férfi a buszmegállóban furcsa módon bicikliket támasztott, és hosszasan nem az ékszereket, hanem az üzletet méregették. Arra a kérdésre, hogy miért nem zárja le korláttal az épület öbleit, azt válaszolta: arra felülnének. Az ékszerek elé tett rács pedig elcsúfítaná a látványt. Így egyelőre marad megoldásként a biztonsági őr – tájékoztatott az ügyvezető.

– Orosz Csaba –



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés