DEAC: nehezebb dolguk lesz, mint legutóbb, de állnak elébe

Idén komoly összetartásra lesz szüksége a debreceni futsalosoknak, hogy felülmúlják a tavalyi eredményt
Idén komoly összetartásra lesz szüksége a debreceni futsalosoknak, hogy felülmúlják a tavalyi eredményt - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Idén lesz négy topcsapat, a többiek pedig a bennmaradásért harcolnak majd.

Az előző szezonban élvonalbeli tagságát magabiztosan meghosszabbító DEAC – némi mozgással a keretében – továbbra is stabil első osztályú csapat maradna a 2018/19-es szezonban is. A gárdát előbb az első osztályba vezető, majd a kupában Final Fourig eljuttató Elek Gergő edző többek között erről is beszélt a klub hivatalos honlapjának, a deac.hu-nak.

– Bár szerintem a hagyományos 6 hét felkészülés az ideális, de ezt az idén lerövidítettük négyre. Az előző évekből okulva fontosabbnak éreztem a hosszabb pihenőt. Továbbá – nem utolsósorban – nem az alapokról kell indulni, tehát több lehet a taktika az elejétől. Három edzőmeccset tervezek a rajtig, illetve lehet, hogy részt veszünk egy tornán.

Bent kell maradni

Jelentősen átalakult a férfi futsal NB1 mezőnye a nyáron. Az aranyérmes Győr anyagi csődjével és visszalépésével a szétszéledt bajnokcsapat tagjainak jelentős része más magyar csapatokba igazolt, ami magában hordozza, hogy egy nagyon kiélezett idényre van kilátás, mind a dobogóért, mind a bennmaradásért óriási harc várható. Kiesett a Ferencváros és a Bőny, a becsődölt kisalföldiek helyére a Szigetszentmiklós érkezett, valamint a Rubeola és a BME.

– Tavaly kiemelkedett a Győr és a Berettyóújfalu, lefelé kilógó csapat viszont nem volt. Az idén szerintem lesz egy top4, akik a dobogóért küzdenek: a Berettyó, a Veszprém, a Haladás és a Dunaújváros. A továbbiakat az határozhatja meg, hogy a három újonc hogy tudja felvenni az NB1-es ritmust. Nekünk ha törik, ha szakad bent kell maradnunk! A bajnokság lebonyolítása azt követeli, hogy a végén legyen a csapat topon. Ez tavaly segített nekünk, az idén nem feltétlenül jó. Nagyon fontos lesz, hogy sérülésmentesen fussunk neki a második szakasznak és akkor akár az előre lépés sem elképzelhetetlen – bizakodott Elek Gergő.

Volt egy kis jövés-menés

A felkészülést részben átalakult kerettel kezdte meg az együttes, még idény közben Kántor Tamás végül a Nyírgyulajhoz igazolt. A nyáron különböző okokból távozott Buka Bence, Szabó Péter, Sándor Bence, valamint Pázmándi Dávid, de tanulmányai miatt Faragó Ádám is hiányozni fog egy hónapig. Helyettesítésükre az ifiből felkerülve most válik teljes értékű csapattaggá Krajcsi Bence, illetve Rácz Zsolt. Természetesen lesznek még igazolások, több játékossal is lezárultak, vagy még folynak egyeztetések, őket hamarosan hivatalosan is bemutatja a DEAC.

HBN


Aranyra törnek
Debrecen - A több poszton is bevethető játékos érkezésével bővül a repertoár. Rutinos, több csapatnál tapasztalatot szerzett játékossal erősödhet a DEAC női futsalcsapatának kerete. Ferencz Noémi érkezésével nem csak a létszám, hanem Üveges Kata taktikai variációi is bővülhetnek. A korábban főkén...