DEAC NB I/B-s kosárcsapat – Gyenge dobószázalékkal nem nyerhettek

Debrecen – Második hazai mérkőzését már új helyszínen, az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban vívta meg a DEAC NB I/B-s kosárcsapata.

Az igen jó napot kifogó és erőteljesebbnek tűnő Honvéd azonban nem hagyta, hogy az ezúttal igen pontatlanul dobó debreceni egyetemi gárda megszerezze első győzelmét a bajnokságban.
A vendégek jól, a hazaiak elég visszafogottan teljesítettek. Voltak fellángolásai Bácséknak, a félidőben például felcsillant a remény, hogy elkaphatják ellenfelüket. Ráadásul egy-egy csereember olykor nagy lendületet vitt a játékba – sőt néhány látványos, bravúros megmozdulás jelezte, ügyesek a DEAC-osok. Azonban sokat hibáztak a befejezéseknél a fiatalok, míg védekezésben többször megfeledkeztek az üresen maradó magas emberekről. Egészében véve a nyurgább, fizikálisan erősebbnek látszó, emellett az NB I/B-ben nagyobb rutinnal rendelkező alakulat nyert. HBN-KSZ

A tények
DEAC–Bp. Honvéd 58–86 (7–23, 24–18, 14–25, 13–20)
Debrecen, Oláh Gábor utca, 200 néző.
DEAC: Licska, Bajalinov 11/6, Mohay 6, Szendrei 9, Nagy Sz. 2, Keresztes 6/6, Szakács 4, Bács Cs. 6/3, Nagy Bo. 7/3, Damu 4, Szihalmy, Zahorán 3. Edző: Nagy Ágoston.
Honvéd (legjobb dobók): Bohanek 21, Tigyi 19, Takács G. 16/6, Taga 12/3. Edző: Mészáros István.
Következő meccs: október 9. 16:00, Eger–DEAC.

Nagy Ágoston: – A bajai után ez volt a második olyan meccsünk, amelyet rosszul kezdtünk. A különbség a kettő között, hogy ott utána kiváló dobóteljesítménnyel felzárkóztunk, és szoros találkozót vívtunk a hazaiakkal, míg itt éppen ez volt a gyengénk. Még a tiszta helyzeteinket is elhibáztuk, a Honvéd pedig meglepő módon jól dobott a palánktól távolabbról is. Az is hozzátartozik a történethez, hogy Bajalinov Kristófra a múltkori 44 pontja után nagyon koncentráltak a fővárosiak.

Címkék: , , ,