DEAC: most érdemes bérletet venni

DEAC: most érdemes bérletet venni
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A hétvégén először saját rendezésű felkészülési tornáján láthatta a debreceni közönség az első osztályba feljutott DEAC kosárlabdacsapatát.

Két héttel a szezonrajt előtt a szurkolók már megrendelhetik 2017-18 bajnokságra szóló éves bérletet is.

Érdemes megvásárolni a bérleteket, hiszen nyolc hazai mérkőzés után „térül meg” a szezonbelépők ára, ami a minimális 13 alapszakasz és 3 középszakasz találkozó tekintetében minimum 50%-os kedvezmény. A vezetőség nem csak diák és nyugdíjas, de családi, akadémista és az Unipass életmódkártyával igénybe vehető egyetemi bérlettel is kedveskedik szurkolóinak. Azoknak a drukkereknek, akik a szombattól hétfőig tartó torna ideje alatt leadják előrendelésüket, a klub egy szurkolói pólóval kedveskedik.

A bérletárusítás szerdán kezdődik meg a Sport Hotel recepcióján (Oláh Gábor utca 5.), a Nagyerdei Stadion jegypénztárában és a Kölcsey Központban, de a hazai bajnoki mérkőzések előtt is megvásárolhatóak.

HBN


Fotó: Derencsényi István
Debrecen - Magabiztos győzelmet aratott a DEAC az első felkészülési mérkőzésén a fehérorosz Tsmoki Minsk ellen. A debreceniek kerete az idény során először volt teljes, ehhez képest meglepően jó játékkal, minden negyedet megnyerve nyerték meg a találkozót. Ott kezdte a DEAC az új idényt, ahol az ...








hirdetés