DEAC: mindkét edző a legnehezebbnek véli leendő ellenfelét

DEAC: mindkét edző a legnehezebbnek véli leendő ellenfelét
© Fotó: Koppányi Szabolcs
Debrecen – A DEAC férfi futsal NB II Keleti csoportját hétfőn, nagy csatában megnyerő csapata az NB I-be kerülésért, illetve a a második vonal dobogós helyeiért való végső csatározások során először a korábbi élvonalbeli bajnok csömöri Rubeolával csap össze.

A kedden megtartott sorsolás szerint az NB II négy csoportjának bajnokai közül a két keleti legjobb, vagyis a DEAC és a Rubeola került össze az elődöntőben, míg a másik ágon a két nyugati első, vagyis a Szigetszentmiklós és a Romhány.

A kupa rendszerű lebonyolítás alapján oda- és visszavágók lesznek, gólegyenlőség esetén az idegenben rúgott több találat számít. Ha az is azonos, akkor hosszabbítás, végül büntetők döntenek a továbbjutóról.

A DEAC május 22-én, idegenben kezd, majd egy hétre rá, május 29-én, Debrecenben fogadja a Csömört. A két elődöntő győztese a döntőben szintén oda-visszavágót játszik egymással az aranyért, a két vesztes pedig a bronzéremért küzd meg hasonló módon.

Az NB II. bajnoka egyből feljut az NB I.-be, az ezüstérmes pedig osztályozót vív az élvonal 9. helyezettjével (ez jelenleg a Ferencváros együttese).

Elek Gergő, a DEAC trénere szerint az utánpótlásra is nagyon odafigyelő, nagy nevű edzőkkel dolgozó Csömör volt a legerősebb rivális, akit kaphatott csapata. Ugyanakkor a legendás játékosból lett tréner, a csömöri Jávor István is elkerülte volna a DEAC-ot, hiszen, mint megjegyezte fiatalos, harcias a debreceni alakulat, és ellenük mindent ki kell adniuk magukból, ha győzni akarnak ebben a párharcban.

Egyéb, nem hivatalos vélekedések szerint is a keleti ág erősebb volt idén jóval a nyugatinál, ám majd a pályán kiderül, valóban így van-e. Ami biztos, így, hogy egymással elődöntőznek, a Csömör és a DEAC közül csak az egyiknek van esélye arra, hogy feljusson az NB I-be, a másik (a majdan vesztes fél) a legjobb esetben is a bronzért küzdhet meg az NB II-ben.

A DEAC a hazai meccseit továbbra is a Dóczy utcai DESOK csarnokban játssza. A DEAC – Rubeola FC Csömör visszavágót május 29-én, hétfőn 19.30-tól rendezik, a belépés ingyenes.

– Koppányi Szabolcs –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés