DEAC: már csak egy lépésre a várva várt feljutás

DEAC: már csak egy lépésre a várva várt feljutás
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A DEAC Kamilla Gyógyfürdő együttese két hete bejutott a másodosztályú kosárlabda bajnokság döntőjébe, így már csak egy párharcnyira van a hőn áhított feljutástól. Idő közben az is eldőlt, hogy a Nyugati-csoport bajnoka, az összesítésben alapszakasz győztes HOYA-Pannon Egyetem Veszprém lesz az ellenfelük. Az első mérkőzésre pénteket 17 órától Veszprémben kerül sor.

Debrecennek 2013 óta nem volt első osztályú csapata, így újra reflektorfénybe került a debreceni kosárlabda mostanság, hazai mérkőzéseiket rendre teltház előtt vívják az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. – Óriási az érdeklődés a csapat iránt, mind a város, mind az egyetem részéről, a szurkolókról nem is beszélve. Azt tapasztalom, hogy hosszú idő után újra megmozdult valami a debreceni kosárlabdaéletben, egyre több olyan kosárlabdabarát és szponzor érdeklődik a csapat iránt, akiket körülbelül tíz éve nem láttunk kosárlabda mérkőzésen. Azt gondolom, hogy újra a régi idők hangulatát idézi a meccsek előtti várakozás, tényleg megérdemelné a város, hogy újra, egy stabil lábakon álló első osztályú kosárcsapata legyen – vélekedett Becsky István, a DEAC szakosztályvezetője.

Nem indult túl jól a bajnokság pedig a hajdúsági kosarasok számára, december elején még 4-4-es mérleggel csupán a hetedik helyen szerénykedtek. Bár utána két győzelemmel feljebb kapaszkodtak a tabellán, a kupából való kiesés a Ferenczi Tamás – Horváth Imre páros menesztését eredményezte, pótlásukat házon belül oldotta meg a klub. A vezetőség az újévben hazacsábította Szabó Miklóst, Brane Savic helyét pedig Jahmal Jones vette át. – A télen kénytelenek voltunk lépéseket tenni az eredményesebb szereplés érdekében, az idő igazolta, hogy jó döntéseket hoztunk. A bajnokság ezen szakaszában a vezetőség már csak annyit tud tenni, hogy megpróbálja hozzátenni azokat a pici pluszokat, amik a sikerhez még kellhetnek, de ez már elsősorban a csapaton és az edzőkön múlik ilyenkor. A célunk továbbra is a feljutás, úgy gondolom, hogy ez a társaság most annyira együtt van és erős mentálisan, hogy ezt a terhet elbírja – zárta szavait bizakodva Becsky István.

A Berényi Sándor – Ráthonyi Tamás – Kádár Tamás szakmai stáb kinevezése telitalálatnak bizonyult, irányításukkal az alapszakasz második felét 11 győzelemmel és mindössze egy vereséggel zárta a DEAC, míg a rájátszásban eddig nagyon magabiztosan, veretlenül menetelnek. – A téli szünetben az addig is erős keretet sikerült tovább erősíteni, így mikor a kollégáimmal átvettük a csapatot, azért reménykedtünk benne, hogy itt fogunk tartani. Érdekes, hogy a rájátszás eddig talán annyiból más, mint az alapszakasz, hogy idegenben magabiztosabb győzelmeket aratunk, míg az alapszakaszban azért voltak megingások, sőt egy vereség is becsúszott Salgótarjánban.

Azt gondolom, hogy a koncentráció a csapat részéről már jóval nagyobb, de azt is hozzá kell tenni, hogy nehezebb ellenfelekkel találkoztunk a rájátszásban, így a csapat hozzáállása is még jobb lett

– mondta Berényi Sándor vezetőedző.

A Veszprém és a Miskolc elődöntője három mérkőzésen át tartott, így a cívisvárosiaknak két hetük volt felkészülni a döntőre. Mivel a nyugati bajnok nyerte a párharcot, így idegenben kezd majd a DEAC. – Az egy örök dilemma, hogy kipihenten vagy meccsből érkezve jobb e megkezdeni egy párharcot, mindkettőnek megvannak az előnyei is és a hátrányai is. Az első mérkőzés kínálja a legjobb alkalmat arra, hogy nyerjünk Veszprémben, hiszen Körtélyesi Gergely személyében talán a legnagyobb vezérük nem játszhat majd eltiltás miatt. Másrészről egy harmadik, mindent eldöntő mérkőzés már nagyon rizikós lenne, így szeretnénk rögtön elvenni ellenfelünk pályaelőnyét – vélekedett a szakember.

A Veszprém két vereséggel kezdte a bajnokságot, de erejüket mutatja, hogy sorozatban 19 (!) megnyert meccsel folytatták, így az is belefért, hogy az alapszakasz záró mérkőzésén kikapjanak. A rájátszásban a Hódmezővásárhelyt 2-0-val, míg a Miskolcot 2-1-es összesítéssel búcsúztatták. – Nagyon rutinos csapat, rendkívül magasak minden poszton, ráadásul szerkezet nélküliek, a posztok nem válnak annyira külön, így nagyon nehéz ellenük játszani. Védekezésben szinte mindent váltanak, és nagyon agresszívak, azt gondolom, hogy az lesz a kulcs, hogy mennyire tudjuk rájuk erőltetni a saját játékunkat – zárta szavait Berényi Sándor.

HBN-EÁ



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Sporthírek






hirdetés