DEAC: magabiztos siker az elődöntő első felvonásán

Akt.:
DEAC: magabiztos siker az elődöntő első felvonásán
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Tizenöt pontos győzelmet aratott a DEAC Kamilla Gyógyfürdő az NB I/B-s kosárlabda bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén. A találkozón gyakorlatilag végig vezettek a hazaiak, ám a jó erőkből álló OSE kőkemény küzdelemre kényszerítette Berényi Sándor együttesét. Az egyik fél két győzeleméig tartó párharcában így lépéselőnybe kerültek a debreceni kosarasok, két hét múlva a továbbjutásért játszhatnak Oroszlányban.

Nagy érdeklődés övezte a találkozót, teljesen megteltek az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lelátói, ráadásul a vendégeket is majd 150-en fanatikus kísérte el. Parázs hangulatban kezdődött az összecsapás, inkább az Oroszlányt zavarta meg a hatalmas hangorkán. Velkey János nagyon bekezdett, vezérletével gyorsan elhúzott a DEAC, időt is kértek a fekete mezesek (12-3). Mindkét felet megtörte a taktikai szünet, három perc után tudott csak betalálni az OSE, melyre Farkas Attila rögtön válaszolt is egy triplával. A játékrész derekára Vavra András csapata is megérkezett a mérkőzésbe, bizonyították, hogy nem véletlenül dobták ők a legtöbb pontot az alapszakaszban. 21-19-es állásnál azonban újra megrázták magukat a hajdúságiak, s egy jó hajrának köszönhetően ismét megnyugtató előnyre tettek szert.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

A folytatásban inkább a védekezés dominált, az OSE mindent megtett, hogy kikapcsolja a vendéglátók magasembereit, de Berényi Sándor együttese is nagyszerűen oldotta meg a kulcsjátékosok semlegesítését. Jahmal Jones kettő plusz egyes akciójával először nőtt kétszámjegyűre a differencia (35-25), de ezután sem volt megállás. Már 15 egységnyire is hízott a különbség, de hogy ne tudjon a DEAC felhőtlen örömmel a nagyszünetre menni, Darion Reckley ziccerével és Kovács Gábor utolsó másodperces triplájával újra látótávolságon belülre kerültek.

A fordulás után újból magához tért a hazai együttes, labdaszerzések után rendre lerohanták ellenfelüket, ráadásul ekkor felállt védelem ellen is jól járt a labda. Farkas Attila bődületes zsákolása után húszra nőtt a DEAC fórja (68-48), elúszni látszott a meccs az Oroszlánynak. Nem adták fel azonban Kiss Kornélék, s a támadójátékukat teljesen leegyszerűsítve, kettő-kettők utáni bontásokból rendre megtalálták az üres helyzeteket. Az utolsó negyedre vissza is jöttek tízen belülre, de a hazaiaknál mindig volt valaki, aki lendített csapata szekerén. A győzelem végül egy percig sem forgott veszélyben, ám a fantasztikus közönségétől hajtott OSE jelezte, hogy minden megingást kegyetlenül megbüntet, így nagyon nehéz dolga lesz a cívisvárosiaknak a folytatásban. A DEAC ezzel 1-0-s előnybe került, folytatás két hét múlva idegenben.


DEAC Kamilla Gyógyfürdő – OSE Lions 90-75 (29-22, 15-13, 28-20, 18-20)

Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 1300 néző

DEAC: Jones 15/6, Velkey 16/9, Molnár 15/3, Farkas 21/6, Szabó 10 cserék: Kósa 2, Erdei 9/6, Lajsz 2, Varga -, Pék -, Opre -.

OSE: Rackley 15/9, Wehner 4, Kovács 13/12, Varga 4, Horváth – cserék: Olasz 6, Kiss 17/6, Madár 2, Burai 1, Zsíros 11/9, Joó 2.

Edzők: Berényi Sándor, Ráthonyi Tamás, Kádár Tamás

Berényi Sándor: Először is gratulálok a csapatomnak, nagyon nagyot küzdöttünk. Óriási élmény volt ennyi ember előtt játszani, remélem, hogy sok ilyen mérkőzés lesz még Debrecenben, nagyon megérdemelné a város. Annak ellenére, hogy ezúttal kevesebb gólt dobtunk pozíciós játékból, ezúttal is uraltuk a játékot a festékben, ez a lepattanókon is látszik. Örülök, hogy sok rendezetlen védelem elleni kosarat szereztünk, ez volt a győzelmünk kulcsa. Nagyon nehéz meccsre számítok Oroszlányban, fel kell kötnünk az alsónadrágot, ha ott is nyerni szeretnénk.