DEAC: idegenben nyertek a floorballosok

DEAC: idegenben nyertek a floorballosok
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Megszerezte első idegenbeli győzelmét a DEAC férfi kosárlabdacsapata az első osztályban. A floorballosok is nyertek Törökbálinton, a kézilabdázók döntetlent játszottak Törökszentmiklóson, míg a futsal és az NBIII-as focicsapat kikapott a hétvégén.

NB III – Vereség Nyírbátorban

Zsinórban harmadik meccsét veszítette el a DEAC. Sáfár László együttese a hétvégén Nyírbátorban kapott ki 3-1-re. A hazaiak a huszonhetedik percben szerezték meg a vezetést, Tóth Márk büntetőből lőtt góljával. Az első félidő utolsó perceiben a DEAC is betalált, Csörgő Krisztián volt eredményes. A debreceniek azonban csak egy percig örülhettek a döntetlennek, a középkezdés után ugyanis újabb hazai gól született. A Nyírbátor – kihasználva rutinját – végig irányította a mérkőzést, a nyolcvanadik percben Szabó Roland góljával pedig bebiztosította a győzelmet. A DEAC vereségével újabb pozíciót rontott a tabellán, és a tizedik helyre csúszott vissza.

Nyírbátori FC – DEAC 3-1

Gól: Tóth, Hornyák, Szabó, ill. Csörgő

Megye I – Ismét győzött a DASE

Dér Istvánék ezúttal a Téglás otthonából hozták el a három pontot. A hazaiak szereztek vezetést az első félidőben, de a második játékrészben a debreceniek Sütő Balázs és Lengyel István góljaival megfordították a találkozót. A Téglás továbbra is pont nélkül kullog a megyei I. osztály utolsó helyén, míg a DASE győzelmének köszönhetően megerősítette helyét a középmezőnyben.

Téglási VSE – DASE 1-2

Gól: Danó, ill. Sütő, Lengyel

Megye II – Nyolc gólt rúgott a DEAC II.

Nagyon sima, 8-1-es győzelmet arattak Molnár Mártonék a Konyár ellen hazai pályán. Az egyetemi csapat már az első félidőben hat gólt szerzett. Csák Zsolt mesterhármast szerzett, amivel átvette a vezetést a góllövőlistán, Molnár Márton duplázott, míg Köstner Tamás, Rácsai Lajos és Lévai Ádám egyszer volt eredményes. A DEAC II. tíz forduló után továbbra is a tabella élén áll.

DEAC II. – Konyári SE 8-1

Gól: Csák (3), Molnár (2), Köstner, Lévai, Rácsai ill. Lakatos

Férfi kosárlabda – Fontos mérkőzést nyert meg a DEAC

Berényi Sándor alakulata az első perceket leszámítva végig vezetett a nagy rivális MAFC otthonában, és a helyenként akadozó játék ellenére ötpontos sikert aratott a fővárosban. A mérkőzés elején a hazaiak Davis vezérletével 10-2-re elhúztak ugyan, de a DEAC Lilov kosaraival gyorsan felzárkózott, majd Molnár András hárompontosával átvette a vezetést, amit már nem is engedett ki a kezéből. Hiába küzdött becsülettel a MAFC, az egész mérkőzésen klasszis teljesítményt nyújtó Molnár triplájával másfél perccel a lefújás előtt gyakorlatilag eldöntötte a találkozót. A DEAC így megszerezte története első idegenbeli győzelmét az első osztályban, és nem kis meglepetésre 3-2-es mérleggel kezdte a szezont.

MAFC – DEAC 70-75

Női kosárlabda- 28 pontos vereség

A női kosarasok pénteken a TFSE vendégeként léptek pályára az Amatőr Női NB piros csoportjában. Az esélyesebb budapestiek 28 ponttal, 74-46-ra nyerték a mérkőzést.

TFSE-DEAC-DSI 74-46

Férfi kézilabda – Értékes pont idegenből

Harmadik idegenbeli mérkőzésén megszerezte első pontját a DEAC férfi kézilabdacsapata az NB I/B hatodik fordulójában, a Törökszentmiklós vendégeként. Az első félidő végén a hazaiak 14-11-re vezettek, és a második harminc perc is egy Székács találattal kezdődött, de ezután sorozatban 4 gólt szerzett a Debreceni Egyetem együttese. A mérkőzésen felváltva vezettek a hazaiak és a vendégek, de a győzelmet egyik csapat sem tudta megszerezni, 26-26-os döntetlennel zárult a találkozó. A DEAC rendkívül értékes pontot szerezve jelenleg a hatodik a tabellán.

Törökszentmiklósi Székács- DEAC 26-26

Férfi futsal – Vereség a megyei rangadón

Az élvonalbeli futsal bajnokság 3. fordulójában a bajnokesélyes Berettyóújfaluval csapott össze az újonc DEAC a DESOK-ban. Az élvezetes meccsen a légiósaival felállt vendégek érvényesítették a papírformát az egyébként összeszedetten játszó hazaiak ellen, és 6 gólos különbséggel nyertek.

DEAC – MVFC-Berettyóújfalu 1-7

Floorball- A DEAC legyőzte a Titánokat

A debreceni floorballosok szombaton a Phoenix Titans otthonában, Törökbálinton 8-4-re győztek. Eddig minden meccsen gólt szerzett Okos Csanád, Pál Lóránt és Dégi Gergely, a gólszerzők közé most feliratkozott Füzesi Csaba és Nagy Máté is. A DEAC mindhárom mérkőzését megnyerve az első helyen áll az OB II-es tabellán.

Phoenix Titans – DEAC 4:8

Férfi röplabda – Kikapott a DEAC

Az NB 1-es férfi röplabdacsapat pénteken a Pénzügyőr SE vendégeként lépett pályára Budapesten. A sereghajtó debreceniek 3-0-ra kaptak ki a Kőér utcában.

– Az erőviszonyok alapján nem számítottunk győzelemre. Volt ugyan több szép labdamenetünk, de a hazaiak többnyire érvényesíteni tudták magassági fölényüket – nyilatkozta a meccs után Fodor Antal, a DEAC edzője.

Pénzügyőr – DEAC 3:0

– Debreceni Egyetem –