DEAC: hengereltek a kosarasok és a futsalosok

DEAC: hengereltek a kosarasok és a futsalosok
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – A férfi kosarasok ismét átlépték a százpontos álomhatárt, a női futsalosok sem találtak legyőzőre, a DEAC focistái azonban fájdalmas vereséget szenvedtek. Az egyetem olimpiai bajnok tornásza, Berki Krisztián második lett a bakui világkupán.

Kosárlabda

Nagyarányú sikert aratott a DEAC Kamilla Gyógyfürdő péntek este, így sikerült megőrizniük első helyüket a tabellán. A debreceni kosarasok zsinórban már a 12. győzelmüknél tartanak, és ismét száz pont felett teljesítettek.

– Az egyik negyed védekezését leszámítva elégedett vagyok a látottakkal. Örülök, hogy a fiúk akkor is komolyan vették a mérkőzést, amikor már megnyugtató volt az előnyünk. Több dolgot is tudtunk gyakorolni, ráadásul a cserék ismét eredményesen és jó felfogásban szálltak be a játékba. Örülök, hogy újabb tehetséges sajátnevelésű játékos szerezte meg élete első kosarát a felnőtt csapatban, úgy gondolom, hogy jó úton halad a debreceni kosárlabda – értékelt Berényi Sándor edző.

DEAC Kamilla Gyógyfürdő – MAFC II. 114-55

Labdarúgás

A Sáfár László vezette DEAC a hétvégén vereséget szenvedett a Monostorpályi otthonában. A második játékrész derekáig két góllal is vezettek a debreceniek, ám a hazaiak magukra találtak, s előbb egyenlítettek, majd a megfordították a találkozót. A DEAC így visszacsúszott a tabella második helyére.

Monostorpályi – DEAC 3-2

Fölényes győzelmet aratott vasárnap a DASE a Hosszúpályi elleni mérkőzésen. Már az első félidőt 4-0-ás eredménnyel zárták, a folytatásban pedig még egy gólt rúgtak. A DASE ezzel az eredménnyel feljött a nyolcadik helyre.

DASE – Hosszúpályi SE 5–2

Futsal

A női futsalosok ismét remekül teljesítettek, 7-3-ra megverték az Airnergy csapatát a szombati derbin. Bár a debreceniek nehezen lendültek bele a mérkőzésbe, a játékosok végül a legfontosabb pillanatokban tudtak gólokat szerezni, Urai Bianka csapatkapitány pedig mesterhármast ért el.

DEAC – Airenergy FC 7-3

A férfi futsalosok hétfő este lépnek a pályára, a DESOK-ban fogadják az MVFC Berettyóújfalu II-t. A csapat a legutóbbi mérkőzésén győzelmet aratott, a Kincsem SE ellen tudott győzni 6-7-re idegenben.

Kézilabda

Továbbra is listavezető a DEAC férfi kézilabda csapata. Első helyüket pénteken egy magabiztos győzelemmel sikerült megőrizniük hazai pályán, a Kecskeméti János Sportcsarnokban.

DEAC – Fehérgyarmati VSE 31-24

Röplabda

Szombaton Pécsen mérte össze erejét a 8-10. helyért küzdő három csapat. A DEAC, a PTE PEAC C-Doki, illetve a Sümegi RE kiélezett meccseket vívtak egymással.

Sümegi RE – DEAC 3-1 (23, 18, –20, 19)
PTE PEAC C-Doki – DEAC 3-2 (–19, 22, 20, –22, 8)

Torna világkupa

A Debreceni Egyetem hallgatója, Berki Krisztián a második helyen zárt vasárnap a lólengés döntőjében a tornászok Bakuban rendezett világkupa-versenyén. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász örült a teljesítményének annak ellenére, hogy most nem az övé lett az arany. Berki Krisztián hétfőn utazik tovább a következő világkupa-versenyre Dohába. A lólengés selejtezőjét március 22-én, szerdán rendezik, a finálét pedig március 24-én, pénteken.

Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa

Hétfőn 18 órától tartják a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa sorsolását, a helyszín ezúttal a Nagyerdei Stadionban lévő Red and White szurkolói klub lesz. A programot Fifa 17 XBOX-derbi és foci kvíz színesíti, a játékban résztvevők értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.