DEAC-előny a rájátszásban

DEAC-előny a rájátszásban
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Telt ház előtt aratott sikert a Debreceni Egyetem férfi kosárcsapata a hétvégén. Az U17-es futsalos lányok minden meccsüket megnyerték, a DE Kossuth Gyakorlójának az I. korcsoportos tornászai pedig a Diákolimpia országos döntőjében győztek.

Kosárlabda

Telt ház előtt, parázs hangulatban tizenöt pontos győzelmet aratott a DEAC Kamilla Gyógyfürdő az NB1/B-s kosárlabda bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén az Oláh Gábor utcán. A találkozón gyakorlatilag végig vezettek a hazaiak, ám a jó erőkből álló OSE kőkemény küzdelemre kényszerítette Berényi Sándor együttesét. A két győzeleméig tartó párharcban így lépéselőnybe kerültek a debreceni kosarasok, két hét múlva a továbbjutásért játszhatnak Oroszlányban.

– Annak ellenére, hogy ezúttal kevesebb gólt dobtunk pozíciós játékból, mégis uraltuk a játékot, ez a lepattanókon is látszik. Örülök, hogy sok rendezetlen védelem elleni kosarat szereztünk, ez volt a győzelmünk kulcsa. Nagyon nehéz meccsre számítok Oroszlányban, fel kell kötnünk az alsónadrágot, ha ott is nyerni szeretnénk – értékelt Berényi Sándor edző.

DEAC Kamilla Gyógyfürdő – OSE Lions 90-75

Az 5-8. helyért harcoló női kosarasoknak már kevésbé volt szerencséjük, ők a Tatabánya otthonában maradtak alul, emiatt küzdelmes visszavágó vár rájuk.

Tatabányai Kosárlabda Club – DEAC 67-46

Futsal

Megálljt parancsolt hétfő este hazai pályán az MVFC Berettyóújfalu csapata a DEAC-nak. A debreceniek így jelenleg két ponttal maradnak el a tabellán az első helyen álló Csenger Futsal mögött.

MVFC Berettyóújfalu II – DEAC 3-1

Újra az országos nagydöntőben szerepel a DEAC U17-es lány futsalcsapata, miután a vasárnap Debrecenben megrendezett középdöntő mindhárom mérkőzését simán nyerte, ezzel kvalifikálva magát a négyes döntőbe. Az előző évek arany- és ezüstérme után tehát ismét van rá lehetőség, hogy Magyarország legjobb U17-es lány futsalcsapatát a DEAC adja.

  • DEAC – RFC Csömör 8-1
  • László SC – DEAC 0-6
  • DEAC – Astra-Artifex KKFHÁZA FC 7-1

Labdarúgás

Szárnyalt a DEAC szombaton: a gárda fölényes, ötgólos győzelmet aratott a hajdúnánási alakulat fölött. A debreceniek így jelenleg a tabella első helyén állnak, egy ponttal megelőzve a Nyíradony VVTK-t.

– Nagyon jól szervezett ellenféllel kerültünk szembe. Ügyesen játszottak, de ma pontosabbak voltunk az átlagosnál is, több helyzetünket is sikerült gólra váltani. Ezt a tendenciát próbáljuk a jövőben is követni, hogy eredményesek lehessünk – mondta a mérkőzésről Sáfár László.

DEAC – Hajdúnánás GB. FK 5-0

A DASE vasárnap lépett pályára, ezúttal döntetlent játszott a debreceni alakulat, így a tabella tizedék helyét foglalja el.

– A múlt heti fegyelmezett játékunkat a mérkőzés nagy részében ismét meg tudtuk tartani, nem hagytuk az ellenfelet kibontakozni, éppen ezért nem is volt sok helyzetük. Egy figyelmetlenségből kaptunk gólt, amire szerencsére hamar tudtunk válaszolni. Úgy érzem, hogy igazságos eredmény született – nyilatkozta Dér István.

DASE – Nyíradony VVTK 1-1

Kézilabda

Megszakadt a DEAC hosszú hetek óta tartó sikersorozata, a következő szezonban már NBI/B-ben játszó kézisek a Füzesabonytól kaptak ki.

Juhász ’99 Füzesabonyi SC – DEAC 29-19

Torna

Megnyerték az idei Diákolimpia országos döntőjét a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának kis tornászai az I. korcsoportban. A csapatban szerzett magabiztos győzelem mellett holtversenyben két egyéni bronzérmet is hazahoztak a lányok Ludman Eszter és Szigethy Dóra révén a hétvégén Budapestről. A DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola II. korcsoportos alakulata is remekül szerepelt: Kőrösi Dalma egyéni aranyérme mellett a hetedik helyen zártak.

I. korcsoportos csapat tagjai: Szigethy Lili, Szegedi Panna, Matkó-Terhes Gabriella, Szigethy Dóra, Ludman Eszter, Kappelmayer Kitti

II: korcsoportos csapat tagjai: Bulátkó Noémi, Kappelmayer Dorka, Bíró Eszter, Nagy Blanka, Kőrösi Dalma, Csige Gréti

– Debreceni Egyetem –








hirdetés