DEAC: az MK-meccs a bajnokság szempontjából volt fontos állomás

DEAC: az MK-meccs a bajnokság szempontjából volt fontos állomás
© Fotó: Koppányi Szabolcs
Debrecen – A női futsalosok ma kupamérkőzésen szerepeltek Gyulán. A vasárnap délutáni összecsapáson a hazaiak győztek, így ők jutottak a legjobb 8 közé, míg a DEAC számára befejeződött ez a sorozat. A fő szempont a csapat jelenlegi állapotának felmérése volt – tudtuk meg Sólyom Attila edzőtől -, és ennek megfelelően mindenki pályára lépett – a kezdők is.

A mérkőzésen bebizonyosodott, hogy a jelenlegi NB I-es bajnokságban egyelőre az utolsó helyen álló fiatal DEAC gyengébb játékerőt képvisel az NB2 egyik listavezető csapatánál. A mai meccs alapján kijelenthető, hogy ez a Gyula vélhetően jól megállná a helyét az élvonalban is. Játékosai fiatalok, lendületesek, jó futsalt játszanak. A DEAC-nál ráadásul összesen 11 játékos lépett pályára, olyanok is, akiknek szinte semmilyen tapasztalatuk nincs. A cél azonban nem a Magyar Kupában való jó szereplés idén, hanem az, hogy ez a jelentősen átalakult keret kivívja majd a bent maradást az NB1-ben, amihez kiváló gyakorlás volt a mai találkozó.

Összességében megérdemelten jutott tovább a Gyula, ám a DEAC a jelenlegi állapotához mérten azt nyújtotta amit tud, és nincs oka szégyenkezésre.

A DEAC november 12-én fontos NB1-es meccsre utazik Hajdúböszörménybe, arra a csatára jól fel kell készülnie, hiszen a HTE kerete nyáron tovább erősödött – például 4, egy éve még a DEAC-ban futsalozó lánnyal.

– Koppányi Szabolcs –


Gyulai Amazonok – DEAC 9-3

Debreceni gólszerzők: Horváth Renáta (2), Urai Bianka

DEAC: Katona – Radics, Urai, Erdős, Horváth R. Cs.: Tóth Zs., Máriás, Hornyák, Fekete, Rácz K., Nemes. Edző: Sólyom Attila.









hirdetés