DEAC: akár már pénteken meglehet az ezüst a floorballosoknak

DEAC: akár már pénteken meglehet az ezüst a floorballosoknak
© Fotó: DEAC
Debrecen – A hosszú hétvégén sem tétlenkednek a DEAC floorballcsapatának játékosai: pénteken Dunaújvárosban, vasárnap Kazincbarcikán lépnek a palánkok közé a debreceni egyetemisták. Mindkét találkozó halasztott mérkőzés, és a vasárnapi lesz a szezon utolsó tétmérkőzése a csapatnak. Amennyiben akár egy pontot szerez a cívisvárosi csapat, biztosan a második helyen végez.

Pénteken tehát Dunaújvárosba látogat a gárda. A hazaiak számára az ötödik hely a tét, míg a debreceniek akár már pénteken befuthatnak a második helyre. Az újvárosi csapat az utóbbi időszakban muzsikált úgy, ahogy azt elvárták maguktól. A szezon során váratlan és nagyarányú vereségek is becsúsztak, ennek köszönhetően tanyázik a középmezőnyben a spártai gárda. Az őszi mérkőzés is magabiztos debreceni sikert hozott (17:3), amelyet mindenképpen feledtetni szeretnének az újvárosiak.

A dunaújvárosiak részéről Kiss Tibor, a gárda játékosa így várja a mai mérkőzést. „Mivel az odavágó szörnyen sikerült részünkről, ezért most pénteken szeretnénk megmutatni, hogy egy Dunaújváros – Debrecen mérkőzés milyen izgalmas és szoros tud lenni. A szezon utolsó hazai mérkőzésén nyerni pedig elég különleges lenne. Ha a pénteki mérkőzés nem DEAC győzelemmel zárul, akkor vasárnap ki-ki mérkőzést fognak játszani az Ördögökkel, úgyhogy a véleményem az, hogy mindent meg fognak tenni a srácok, hogy már a hétvége első napján eldőljön a 2. hely sorsa.”

Kissé a vasárnapi mérkőzésre is előre kacsintunk: a Kazincbarcikai Ördögök ellen van miért törlesztenie a DEAC-nak: a bajnokság során az egyetlen hazai vereségét a borsodiak ellen szenvedte el a DEAC. Csak a szezon végén látszik, hogy bizony az akkori pontvesztés is az első helybe került, így a presztízs szempontjából igazán komoly tétje lesz a találkozónak. A barcikaiak 4. helyét nem veszélyezteti semmi, a harmadik Dunai Krokodilokat csak pontban érhetik be, helyet már nem cserélhetnek a csapatok.

A borsodiak is készülnek, ezt alátámasztja Karácsony Péter nyilatkozata is. „A keretben meglepetés nem lesz, szerencsére mindenki tudja majd vállalni a játékot. A sérülések és egyéb dolgok is elkerülik a csapatot, ez mindenképpen jó hír számunkra. Reméljük tudunk majd valami „különlegeset” mutatni a Debrecennek, de ez derüljön ki inkább majd vasárnap!”

A debreceniek mindkét összecsapásra tartalékosabb kerettel, de győzelmi szándékkal utaznak. Lánczi András így vezette fel a hétvégi mérkőzéseket. „Hosszú szezon áll mögöttünk és remélem örömjáték vár ránk: különösebb teher nem lesz se rajtunk, se az ellenfeleinken. Két olyan csapathoz látogatunk, akikkel rendre jó mérkőzéseket játszottunk, most is hasonlóban bízok. Egyetlen pont is elég ahhoz, hogy biztosan a második helyre fussunk be, ugyanakkor a megítélésünk és az önbecsülésünk miatt is győzelmekkel szeretnénk ezt a bajnoki évadot lezárni.”

– DEAC –


Férfi OB II, 17. forduló (halasztott mérkőzés):

Dunaújvárosi Egyetem-RFT – Debreceni EAC Dunaújváros

Campus Aréna 2018. április 27. (péntek), 20:00