Nem győzzük sorolni az aerobikosok szép eredményeit

Akt.:
Hegyi Dóra
Hegyi Dóra - © Fotó. Vörös Nándor
Budapest, Debrecen – Kiváló eredményekkel zártak a debreceni Flex-HD Aerobik Sportegyesület versenyzői a hétvégén lezajlott Magyar Kupa 3. fordulón és Eb-válogató versenyen Budapesten. A közel ezer versenyzőt felvonultató eseményen az amatőr és profi indulók egyéni, páros, trió és csoport versenyszámokban is szereztek bajnoki címeket a fővárosi közönség előtt.


Az Európa-bajnokságra a Flex-HD és a Tótágas versenyzői is pályáztak, és a nevezett kategóriákban megszerezték az indulás jogát, az előbbi hét felnőtt és öt junior versenyzője, míg az utóbbiból két junior versenyző lesz ott a kontinensviadalon.

Az elvárásoknak megfelelően a bakui Európa Játékokon győztes felnőtt válogatott versenyzők több kategóriában is diadalmaskodtak.

Sportaerobik felnőtt női egyéni versenyszámban Hegyi Dóra, a Flex-HD kiválósága végzett első helyen, vegyes párosban pedig Bali Dániellel, a PSN Zrt. versenyzőjével együtt állhattak a dobogó legfelső fokára. A triók versenyében a Flex-HD egysége Nagy Barbara, Tácsik Hunor, Tóth-Szolnoki Anna összeállításban diadalmaskodott, míg a csapatok versenyében a Szőllősi Panna, Lendvay Dóra, Farkas Balázs, Erdősi Dániel, Tácsik Hunor alkotta vegyes egység nyert. Aerodance kategóriában a Lendvay, Lendvay, Mazács, Meleg, Nagy, Szalóki, Szőllősi, Tóth-Szolnoki összeállítású válogatott egység is megszerezte a győzelmet.

A juniorok válogatóversenyében a Flex-HD SE kiválóságai trió és csoport versenyszámokban is diadalmaskodtak. A Bökönyi Klaudia, Magyar Anna, Ökrös Janka alkotta bajnok trió Ötvös Pannával és Szász Nórával kiegészülve csoportban is megszerezte az első helyet.

Az aerobikosok legközelebb október 9-11. között a Magyar Kupa Döntőn szerepelnek Budaörsön, ahol egyben nyílt nemzetközi versenyt is rendeznek, és amely utolsó szereplési lehetőség lesz a november 2-9. között Portugáliában megrendezésre kerülő Európa Bajnokság előtt.

– Kovács Judit –


Aerobik Magyar Kupa III. forduló eredmények (1-6. helyezettek):

Sportaerobik

Felnőttek: Női egyéni: 1. Hegyi Dóra (Flex-HD), Férfi egyéni: 2. Farkas Balázs (Flex-HD), Vegyes páros: 1. Flex-HD – PSN Zrt.: Hegyi Dóra, Bali Dániel, 2. Flex-HD: Szőllősi Panna, Farkas Balázs, Trió: 1. Flex-HD: Nagy Barbara, Tóth-Szolnoki Anna, Tácsik Hunor, Csoport: 1. Flex-HD – BDSE – Forma Fitt SE: Szőllősi Panna, Lendvay Dóra, Farkas Balázs, Erdősi Dániel, Tácsik Hunor.

15-17 évesek: Női egyéni: 2. Bökönyi Klaudia (Flex-HD), 3. Juhász Flóra (Tótágas), 4. Kiss Anna (Tótágas), Trió: 1. Flex-HD „A”: Bökönyi Klaudia, Magyar Anna, Ökrös Janka, 2. Flex-HD „B”: Major Adél, Ötvös Panna, Szász Nóra, … 4. Tótágas – Óbudai WDSE: Bálint Júlia, Juhász Flóra, Kiss Anna, Csoport: 1. Flex-HD: Bökönyi Klaudia, Magyar Anna, Ökrös Janka, Ötvös Panna, Szász Nóra, 2. Tótágas – Forma Fitt SE – Óbudai WDSE: Dévai Lúcia, Frank Cintia, Hajdú Kata, Juhász Flóra, Kiss Anna.

12-14 évesek: Leány egyéni: 1. Ruzicska Vanessza (Flex-HD), … 3. Szőke Csenge (Flex-HD), Trió: 2. Flex-HD: Gellén Zsófi, Ruzicska Vanessza, Szőke Csenge, Csoport: 2. Flex-HD: Árendás Dorka, Gellén Zsófi, Nagy Dorina, Ruzicska Vanessza, Szőke Csenge, … 6. Tótágas: Ferencz Evelin, Gökler Eszter, Nagy Zsuzsanna, Rácz Enikő, Vágó Dóra.

7-11 évesek: Leány egyéni: 1. Görgényi Ilona (Flex-HD), 2. Fényes Gréta (Flex-HD), Trió: 1. Flex-HD „A”: Fényes Gréta, Görgényi Ilona, Kiss Viktória, … 3. Flex-HD „B”: Becsky Lilla, Szilágyi Lívia, Szűcs Janka, … 5. Tótágas ASE: Oláh Karolina, Venter Boglárka, Borbély Anna Flóra, Csoport: 1. Flex-HD: Becsky Lilla, Erdősi Panka, Fényes Gréta, Görgényi Ilona, Kiss Viktória, … 4. Tótágas: Borbély Anna Flóra, Dobos Gréta, György Renáta, Oláh Karolina, Venter Boglárka.

Aerodance

Felnőttek: 1. Flex-HD SE – BDSE – Óbudai WDSE – PSN Zrt.: Lendvay Dóra, Lendvay Réka, Mazács Fanni, Meleg Dóra, Nagy Barbara, Szalóki Emese, Szőllősi Panna, Tóth-Szolnoki Anna.

15-17 évesek: 1. Flex-HD „A”: Bökönyi Klaudia, Csontos Telma, Litvák Laura, Magyar Anna, Major Adél, Ökrös Janka, Ötvös Panna, Szász Nóra, … 3. Flex-HD „B”: Illés Tamara, Kiss Anna, Rácz Janka, Szatmári Anna, Szőke Kincső, Tar Csenge, Tatai Vivien, Tóth-Szolnoki Éva.

12-14 évesek: 1. Flex-HD: Árendás Dorka, Bródi Bianka, Buka Lídia, Goda Kamilla, Ormós Leona, Szűcs Viktória, Tóth Lili, Vas Olívia Tifany.

Basic aerobik

Felnőttek: Női egyéni: 1. Berki Alexandra (Flex-HD).

15-17 évesek: Női egyéni: 1. Litvák Laura (Flex-HD), 2. Csontos Telma (Flex-HD), Trió: 1. Flex-HD: Illés Tamara, Szatmári Anna, Szőke Kincső, Csoport: 1. Flex-HD: Kiss Anna, Rácz Janka, Tar Csenge, Tatai Vivien, Tóth-Szolnoki Éva.

12-14 évesek: Női egyéni: 1. Goda Kamilla (Flex-HD), … 3. Vas Olívia Tifany (Flex-HD), Trió: 2. Flex-HD „B”: Erdős Petra, Nagy Nikolett, Ónadi Zsófia, 3. Flex-HD „A”: Buka Lídia, Csarnai Dorina, Tóth Lili, Csoport: 1. Flex-HD „A”: Bródi Bianka, Csarnai Dorina, Nyeste Gréta, Ormós Leona, Szűcs Viktória, … 5. Flex-HD „B”: Kakuk Anna, Prekopcsák Laura, Szeszák Jázmin, Tácsik Hanga.

9-11 évesek: Trió: 1. Flex-HD: Berki Lilla, Gonda Janka, Szűcs Alexandra, Csoport: 1. Flex-HD „A”: Balogh Gréta, Berki Lilla, Gonda Janka, Szűcs Alexandra, Takács Flóra, 2. Flex-HD „B”: Bartha Barbara, Bencze Dóra, Berei Mira, Czibere Panna, Virágos Sára.

7-9 évesek: Trió: 1. Flex-HD: Erdősi Dorka, Görgényi Eszter, Gyarmati Sophia, Csoport: 2. Flex-HD: Bálint Lili, Bristyán Nikolett, Drabik Nikolett, Görgényi Eszter, Gyarmati Sophia, Tóth Tamara.

Step aerobik

Felnőttek: 3. Edit Fitness: Nagy Babett, Tóth Dóra, Tóth Gréta, Tóth Zita.

15-17 évesek: 2. Edit Fitness: Kiss Viktória, Balla Edina, Pinczési Anna, Boldizsár Niké.

12-14 évesek: 1. Edit Fitness „B”: Barát Petra, Kiss Melinda, Majoros Laura, Minegász Kitti, Kiss Bianka, Székely Gabriella, … 3. Edit Fitness „A”: Burkovics Virág, Kocsis Alexa, Varga Nóra, Rácz Amarilla, Nagy Krisztina, Vizsnyai Zsuzsanna, 4. Flex-HD: Balogh Orsolya, Csécsei Hanna, Erdősi Lili, Grecskó Mercédesz, Kavalecz Adrienn, Molnár Orsolya

7-11 évesek: 2. Edit Fitness „B”: Boldizsár Adrián, Kovács Kinga, Székely Boglárka, Mónus Ditta, Rácz Lorina, Váradi Valéria, … 5. Edit Fitness „A”: Balla Ágota, Karacs Rella, Kovács Miletta, Pétervári Judit, Sándor Kinga, Varga Flóra.

Challenge aerobik

Felnőttek: 4. Edit Fitness: Nagy Babett, Tóth Dóra, Tóth Gréta, Tóth Zita.

15-17 évesek: 3. Flex-HD: Endrey Léna, Juhos Dóra, Lőrinczy Lilla, Puskás Nóra, Takács Fanni.

12-14 évesek: 1. Flex-HD: Balogh Orsolya, Csécsei Hanna, Erdősi Lili, Grecskó Mercédesz, Jónás Andrea, Kavalecz Adrienn, Kiss Emese, Molnár Orsolya, …3. Edit Fitness: Varga Nóra, Kiss Melinda, Kocsis Alexa, Nagy Krisztina, Minegász Kitti, Székely Gabriella, Burkovics Virág, Majoros Laura, Kiss Bianka, Nagy Viktória.

9-11 évesek: 2. Flex-HD: Barna Laura, Gergely Anna, Juhász Éva Vivien, Kálmánchelyi Gréta, Kovács Vivien, Maros Luca, Pogácsás Diána, Tier Orsolya, Tőkés Kinga, … 4. Edit Fitness „A”: Balla Ágota, Karacs Rella, Kovács Miletta, Pétervári Judit, Sándor Kinga, Varga Flóra.

7-9 évesek: 1. Flex-HD „A”: Gyöngyösi Réka, Hámori Katalin, Horváth Szonja, Kiss Sára, Maros Johanna, Szászi Gréta, 2. Flex-HD „B”: Bende Vera, Berényi Lujza, Illés Réka, Kiss Rebeka Noa, Kun Kitti, Ladányi Panna, Szabó Viktória, Szatmári Virág.

Felkészítők: Flex-HD SE: Kovácsné Laurinyecz Júlia, Kovács Judit, Hegyi Dóra, Szalóki Emese, Nagy Dóra, Berki Alexandra, Tácsik Luca; Tótágas ASE: Borbélyné Debreczeni Judit; Edit Fitness: Örvendiné Edit.



.
HAON.HU






hirdetés