Dárdai távozik a válogatott éléről!

Akt.:
Dárdai Pál
Dárdai Pál - © Fotó: Matey István
Budapest – A Hertha nem engedte tovább a „kettős játszmát”, Bernd Storck veszi át a Dárdai-csapatot.

Az MLSZ elnöksége a hétvégén rendkívüli ülést tartott. A megbeszélésre azért volt szükség, mert a Hertha BSC vezetősége arról tájékoztatta a szövetséget, hogy a klubcsapat sikeres szereplése érdekében nem járul hozzá ahhoz, hogy Dárdai Pál a német klub mellett a jövőben a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozzon.

Emlékezetes, hogy 2014 szeptemberében a Magyar Labdarúgó Szövetség kérésére a Hertha az akkor még utánpótlásedző Dárdait előbb két hónapra, majd 2014 decemberében a selejtező sorozat egészére elengedte, azzal a kikötéssel, hogy ha az edző feladatköre megváltozik, akkor kezdeményezheti az elengedés visszavonását.

– Az MLSZ tudomásul veszi és tiszteletben tartja a Hertha döntését, amelyet azonban a két fél által korábban aláírt szerződés alapján jogilag, és az elmúlt nyolc hónap tapasztalatai alapján szakmailag is nehezen indokolhatónak tart – mondta el dr. Csányi Sándor, a szövetség elnöke az mlsz.hu-nak. – Pár héttel a magyar férfi válogatott számára sorsdöntő Európa-bajnoki selejtező mérkőzések előtt ugyanakkor – a Herthával történt hosszas egyeztetések után – most nincs értelme a jogászkodásnak, egy hónapokkal később véget érő esetleges per visszamenőleg nem oldaná meg az őszi kapitánykérdést. Az MLSZ elnöksége megköszöni a német klubnak, hogy egy számunkra nehéz időszakban hozzájárult Dárdai Pál magyarországi szerepvállalásához. Úgy tűnik, most ők szorulnak a mi sportszerű hozzáállásunkra, ami az elmúlt szűk egy év eseményei alapján kötelességünk. Külön köszönet illeti a fiatal kapitányt, aki dupla terhelés mellett is versenyben tartotta a magyar válogatottat, és reményt adott a magyar szurkolóknak – hangsúlyozta Csányi Sándor.

Az MLSZ elnöksége ebben a helyzetben úgy határozott, hogy a hátralévő négy selejtező mérkőzésen Bernd Storck irányítja a válogatottat. Storck munkáját a Dárdai Pál által korábban összeállított szakmai stáb segíti, és a német szakember számíthat a korábbi kapitány szakmai támogatására is.

– Az MLSZ eredeti szándéka természetesen az volt, hogy Dárdai Pál vezetésével fejezze be a selejtezőket a válogatott – mondta el Csányi Sándor. – Ugyanakkor december óta készülnünk kellett arra is, hogy esetleg a német klub, amelynél Dárdai Pál időközben vezetőedzői megbízatást kapott, felmondja a korábbi megállapodást. Erre a helyzetre is készülve március óta a magyar labdarúgás szolgálatában dolgozik Bernd Storck, akit Dárdai Pál ajánlása alapján nevezett ki az MLSZ sportigazgatónak. A német szakember az U20-as világbajnokságon – ahogy Dárdai Pál a felnőtt válogatottnál – bizonyította, hogy a német futballkultúra és szakmai hozzáértés komoly segítséget jelenthet a magyar labdarúgásnak. Abban bízunk, hogy Storck irányításával ősszel valóra válhat a Dárdai-csapat által visszahozott remény: a magyar válogatott harminc év után ismét kijuthat egy világeseményre.

A német szakember holnap egy sajtótájékoztató keretében mutatkozik be szövetségi kapitányként a magyar nyilvánosságnak, és ismerteti elképzeléseit az őszi Európa-bajnoki selejtező mérkőzésekkel kapcsolatban.



Sporthírek






hirdetés