Dárdai DEAC-mezt, az U14-esek pedig hatalmas élményt kaptak ajándékba

Akt.:
Dárdai DEAC-mezt, az U14-esek pedig hatalmas élményt kaptak ajándékba
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – A berlini látogatás után vélhetően örökre a Herthának szurkolnak majd a debreceni gyerekek.

Motiváló és egyben megtisztelő volt az a fogadtatás, amiben a DEAC U14-es labdarúgócsapata Berlinben, a Hertha BSC vendégeként részesült – röviden így lehetne összefoglalni azt a négynapos túrát, aminek a debreceni futballistapalánták, illetve szüleik részesei lehettek.

A nagy találkozás

– Üzleti úton jártam Berlinben, s régi ismerettségünkre való tekintettel felvettem a kapcsolatot Dárdai Pállal, a magyar válogatott korábbi kapitányával, a Hertha jelenlegi szakvezetőjével. Ekkor kérdeztem meg tőle, meglátogathatnám-e a csapatommal együtt. Mivel igen volt a válasz, egy közel harmincfős kontingenssel utaztunk ki a német fővárosba december elején – nyilatkozta a Naplónak Katona Zoltán, a DEAC U14-es gárdájának edzője.


Fotó: Magánarchívum Fotó: Magánarchívum ©

– Nagyszerű fogadtatásban volt részünk, hiszen találkozhattunk Dárdaival, aki nagyon közvetlen volt velünk. A volt szövetségi kapitánynak vittünk ajándékot, a nevével ellátott DEAC-mezt adtunk neki, ilyen dressze még úgysem volt! Ezután a berlini labdarúgó akadémia vezetője látott vendégül bennünket közel egy órán át, megmutatta a létesítményüket, mesélt a Hertháról, s beszélt többek között a klub filozófiájáról, utánpótlás-neveléséről. De az igazán nagy élmény ezután következett: a Olimpiai Stadionban megnézhettük a Hertha–Leverkusen bajnokit, amit nem mellesleg a hazaiak 2–1-re megnyertek. A gyerekek számára páratlan élményt és motivációt jelentett egy olyan meccset megnézni, ahol 45 ezren ültek a lelátókon – biztos vagyok benne, hogy életük végig Hertha-szurkolók lesznek – zárta a beszámolót a szakember.

Irány az Eb!

Katona Zoltán elárulta, nagyszerű közösséget alkot a csapata, melynek életében rendszeresek a közös programok, de nemcsak focimeccsekre, hanem kulturális eseményekre is járnak. Adódik a kérdés: mi a következő úti cél? – Már tervezzük az utazást a franciaországi Európa-bajnokságra, ahol legalább egy mérkőzést szeretnénk megnézni közösen – válaszolt a tréner.

HBN-BN








hirdetés