Dánielfyék is kiválasztottak

Akt.:
Dánielfy Gergő az idei Campuson
Dánielfy Gergő az idei Campuson - © Fotó: Matey István
Hajdú-Bihar – Fiatal zenészek kaptak elismerést, a nyertesek öt új dalt vehetnek fel, hanghordozót és klipet készíthetnek.

A debreceni Dánielfy Gergő nevét az idei Dal című többrészes show-műsorból ismerte meg az ország, ahol Azt mondtad című dalával a zsűri és a közönség szívébe is belopta magát.

A nyári Campus Fesztiválon viszont már Dánielfy Gergő és az Utazók formációval lépett színpadra az ifjú talentum. A Hírek360 riportere beszélgetett akkor az énekessel a koncert után, ahol a backstage-ben elárulta, két hónap alatt hozta létre a zenekart, és ezen időszak alatt egy albumot is készítettek, amin 12 saját dal szerepel. – Ha van affinitás és érzelem az iránt, amit csinálunk, akkor csak jó dolog sülhet ki az egészből – mondta a fesztiválon Gergő. Majd augusztusban a Karneváléj záró produkciójaként táncoltatták meg a közönséget. Járják az országot, koncerteznek, ám a napokban nem csak a rajongók, hanem az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) Hangfoglaló programja is bizalmat szavazott a zenekarnak.

Augusztus hatodikai határ­időig 309 előadó nyújtott be pályázatot az induló zenekari alprogramhoz. Közülük a szakmai zsűri hetvennyolcat hallgatott meg októberben élőben, és az ő listájuk alapján döntött a Hangfoglaló Program megvalósításáért felelős kollégium, hogy mely zenekarok kapják a támogatást – adta hírül az MTI. A Hangfoglaló Program nemcsak pénzzel, hanem mentorokkal, és egy éven keresztül fellépési lehetőségekkel, illetve megjelenésekkel is segíti a kiválasztottakat. A 2018/2019-es évad nyertes induló zenekari listáján Dánielfy Gergő és az Utazók mellett a hajdúböszörményi Ruby Harlem zenekar és a szintén debreceni Árnyéknyúl formáció is kapott két-két millió forintot, amit hang- és képfelvétel elkészítésére fordíthatnak.

– Ez azt jelenti, hogy nemsokára ismét stúdióba ülünk és megmutatjuk az új dalainkat, klipestől. Még több helyre tudunk eljutni és megismerkedni veletek. Számomra ez a legfontosabb! – írta közösségi oldalán Gergő.

ND