Dánielfy Gergely: „Hihetetlenül boldog vagyok!”

Akt.:
Dánielfy Gergely: „Hihetetlenül boldog vagyok!”
Dánielfy Gergely: „Hihetetlenül boldog vagyok!” - © Fotó: Médiaklikk
Budapest – Bejutott a döntőbe és A Dal 2018 felfedezettje díjat is elnyerte a debreceni énekes.

Első helyen, magas pontszámmal, összesen 47 ponttal, jutott tovább Dánielfy Gergely szombat este A Dalban, miután a zsűritől 39 pontot, a nézőktől pedig 8 pontot érdemelt ki Azt mondtad című szerzeménye előadásáért. A fiatal énekes ráadásként olyannyira elnyerte a zsűri szimpátiáját és bizalmát, hogy megválasztották a műsor 2018-as felfedezettjének is.

Visszagondolva a tegnap estére, nagyon furán érzem magam, de hihetetlenül boldog vagyok. Nagyon örülök, hogy megkaptam A Dal felfedezettje díjat is, ám úgy gondolom, ez egyben óriási felelősség is, hiszen be kell bizonyítanom, hogy valóban érdemes vagyok rá.”

Hatalmas köszönet Völgyesi Árpád dalszövegírónak és a fentieknek is – mondta el érdeklődésünkre Gergely, hozzátéve, a szombat esti produkción nem sokat változtattak az első fellépés óta, mindössze egy kis füsttel volt több a színpadon.

Dánielfy Gergely, ahogy korábban elmondta, egy rossz emléket írt ki magából, melyhez a dalszöveget barátja, Völgyesi Árpád írta meg. A debreceni énekes szombaton másodjára adta elő produkcióját Suba Sándor gitár- és Tordai Zoltán hegedűművésszel. Előadását követően a zsűri tagjai mind szuperlatívuszokban beszéltek róla, többek között Gergely hitelességét és alázatát emelték ki. – Azt gondolom, egy picit lestoppolnám az életet, hogy ne menjen tovább, hanem még picit visszatekerve éljük át ezt. Amikor egy ilyen érzelmi hullámvasútra ül fel az ember, és kapja az impulzusokat, azt szeretné, hogy ne érjen soha véget – mondta a dal után az egyik zsűritag Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa. Hozzátette, Gergely mindig felállít egy szintet, amit megfelelő elánnal és megfelelő alázattal mindig el is ér. Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő az Azt mondtad nyitottságát méltatta, amire nem lehet feltétlenül csak a romantikus jelzőt „ráhúzni”.

gh2

A második elődöntőt február 17-én rendezik. A két adásból négy-négy dal jut tovább a február 24-i döntőbe, közülük kerül ki A Dal 2018 nyertese, így eldől, kié lesz Magyarország legjobb dala.

HBN–VK


Fotó: Magánarchívum
Budapest - Dánielfy Gergely és az Azt mondtad című szerzemény nyerte 47 ponttal a közmédia dalválasztó showműsora, A Dal 2018 első elődöntőjét szombaton. A Duna Televízióban és a Duna World csatornán élőben közvetített műsorból a zsűri döntése alapján a döntőbe került még Süle Zsolt a Zöld május ...

Dánielfy Gergely
Debrecen - A debreceni énekes szívesen hallgatja Szabó Balázs, Caramel vagy éppen Puskás Peti zenéit. Mindössze három perc alatt írta meg Dánielfy Gergely azt a szerzeményét, amely akár hazánkat is képviselheti idén az Eurovíziós Dalfesztiválon, Lisszabonban. A Dal 2018 harminc előadója közé ugya...








hirdetés