Danas: Washingtoni nyomás alatt a szerb kormányfői poszt várományosa

Belgrád, 2012. július 4., szerda (MTI) – Az Egyesült Államok világos garanciát vár a kormányalakítással megbízott Ivica Dacictól, hogy a leendő szerb kormány “együttműködő” lesz Koszovót illetően, valamint Szerbiában megvédik az amerikai gazdasági érdekeket a várhatóan erősödő orosz befolyástól – írta szerdán a Danas című belgrádi napilap internetes kiadásában.

A lap szerint ez az alapvető oka annak, hogy az amerikai külügyminisztérium tisztségviselői Belgrádba látogattak akkor, amikor az új kormány megalakításáról tárgyalnak a pártok, a Szerb Haladó Párt (SNS), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és a Szerbiai Egyesült Régiók (URS). Ivica Dacic, a szocialisták vezetője néhány napja kapta meg a kormányalakítási megbízatást.

A szerb sajtó megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter megbízásából vasárnap Szerbiába érkezett Philip Reeker, a washingtoni külügyminisztérium európai főosztályát vezető Philip Gordon helyettese. Jövő vasárnap a helyettes államtitkár Gordon is várhatóan a szerb fővárosba látogat. A lap kiemelte, hogy Reeker három napig marad Belgrádban, és még az amerikai nemzeti ünnepet, a Függetlenség Napját is Szerbiában tölti, azután pedig a főnöke, Philip Gordon érkezik a szerb fővárosba két napra.

A Danas diplomáciai forrásokra hivatkozva azt állítja, Reeker belgrádi látogatásának elsődleges célja, hogy tájékozódjon az új szerb kormány Koszovóval kapcsolatos terveiről, a gazdaságról és a reformokról, valamint ismertesse Belgráddal Washington álláspontját.

A belgrádi napilap által megkérdezett szakértők egyetértenek, ez egyfajta nyomásgyakorlás Dacicra, abban viszont nem egységesek, hogy Amerika valóban nem látná szívesen az SPS vezetőjét a kormány élén, és SNS-DS (a DS a Boris Tadic volt elnök vezette Demokrata Párt) nagykoalíciót szorgalmaz. Az amerikaiak olyan kormányt szeretnének, amely az általuk helyesnek tartott úton halad – írták a cikkben. – De még nem győződtek meg arról, hogy az SNS-SPS-URS koalíciója ennek megfelelően tevékenykedne, mindenekelőtt azért, mert Dacic közel áll Moszkvához és állítólag már ígéreteket is adott az oroszoknak szerbiai üzleti érdekeikkel kapcsolatban – hangsúlyozták a cikkben.

Ivica Dacic korábban kijelentette, nem adja vissza kormányalakítási megbízatását csak azért, mert egyesek a nagykoalíciót gyászolják. Amennyiben mégsem kapná meg a kormányalakításhoz szükséges többséget, Dacic új választásokat helyezett kilátásba, “ahol majd kiderül, hogy a nép kire szavaz: azokra-e, akiknek külföldön van támogatottságuk, de a hazájukban nincs, vagy fordítva” – fogalmazott a szerb politikus.

Koszovóval kapcsolatban Dacic azt mondta, hogy a kormány “kész azt alkalmazni, amit a korábbi kormány Brüsszelben megbeszélt”, pontosítva, hogy a leendő kormánynak kötelessége végrehajtani azt, amiben megállapodtak, és alaptalan az a gyanú, hogy ez nem történik meg.

MTI